A Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Kara (SZTE ZMK) ötödször rendezi meg a Nemzetközi Bartók Béla Zongoraversenyt. A rendezvénynek március 20. és 25. között az SZTE ZMK Fricsay Ferenc Hangversenyterme ad otthont. A programot Bartók szülővárosában, a Szegedhez közeli Nagyszentmiklóson a Nákó Kastélyban gálahangverseny zárja.
A Nemzetközi Bartók Béla Zongoraversenyt kétévente rendezik meg a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karán (SZTE ZMK). Idén márciusban 20. és 25. között ötödször rendezik meg azért, hogy Bartók szülővárosa, Nagyszentmiklós közelében is bemutatkozhassanak és pódiumlehetőséghez jussanak a tehetséges hallgatók.
A Szegeden és Nagyszentmiklóson megrendezett a zongoraverseny fontos küldetése, hogy hozzájáruljon Bartók művészetének szélesebb körű megismertetéséhez. A zeneszerző tiszteletére alapított program megrendezésében a Pro Bartók Társaság is fontos szerepet játszik. Tagjai között tudhatja Kerek Ferencet, az SZTE ZMK Zongora Tanszékének vezetőjét, aki 2000 óta a kar dékánja. Ő álmodta meg ugyanis a programot.
Az összefogás eredményeként a zongoraverseny nem csupán a jelentkezők miatt nemzetközi. Az „ítészek” között foglal helyet a Marosvásárhelyi Egyetem Művészeti Fakultásának tanára, az Erkel-díjas zeneszerző Csiky Boldizsár; a Salzburgi Mozarteum professzora, Stan Ford és a Temesvári Vest Egyetem Zenei Fakultásának professzora, Felicia Stankovici. Míg a hazai bírák a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanárai: a Liszt-díjas Körmendi Klára és Némethy Attila, valamint az SZTE ZMK dékánja, Kerek Ferenc.
A Nemzetközi Bartók Béla Zongoraverseny elődöntőjét március 21-én tartják az SZTE ZMK Tisza Lajos körúti Fricsay Ferenc Hangversenytermében.
Az elődöntőkben Liszt, Bartók és Scarlatti-művek csendülnek majd fel, a középdöntőn a kortárs Hollós Máté Rapszódiáján kívül mindenképpen hallható lesz egy-egy Debussy-alkotás is. A döntőben a Szegedi Szimfonikus Zenekar is közreműködik Gyüdi Sándor, Liszt-díjas karmester vezetésével.
A zongoraverseny eredményhirdetése napján, március 25-én a rendezvényt – a hagyomány szerint - gálahangverseny zárja a nagyszentmiklósi Nákó Kastélyban.
A részletes programfüzet innen letölthető, további információ pedig a www.music.u-szeged.hu internetes oldalon és a verbai@music.u-szeged.hu e-mail címen kérhető.
SZTEpress