SZTE Info

szentgyorgyi_kedo

A Szent-Györgyi konferencia programja – ajánlásokkal

Szent-Györgyi emlékév az idei. Márciusban 80 éve, hogy Szent-Györgyi Albert bejelentette: „megtaláltuk a C-vitamint”. Ezt és Szent-Györgyi 75 éve elnyert Nobel-díját is ünnepli az SZTE március 22-25. közötti nemzetközi konferenciája. A 9 Nobel-díjas tudóst vonzó programsorhoz kötődő híreket, tudósításokat itt kötjük csokorba.

 

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A Szent-Györgyi konferencia programja – ajánlásokkal

Nemzetközi konferenciával ünnepli a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Szent-Györgyi Albert Nobel-díjának 75. évfordulóját. A tudományos találkozó plenáris ülésein kilenc Nobel-díjas tudós előadásait hallgathatják meg az érdeklődők. Majd az orvostudomány 6 témakörében – kardiológia, gasztroenterológia, immunológia, molekuláris biológia és genetika, neurológia, tuberkulózis –, 3 helyszínen párhuzamos konferenciákkal folytatódik a program.


A március 22-23. közötti Szent-Györgyi Konferencia programja megtekinthető, előadói bemutatkoznak a rendezvény hivatalos honlapján, a http://www.szentgyorgyi75.com címen. Szintén ezen a weboldalon regisztrálhattak azok, akik részt kívánnak venni a konferencián. Az SZTE egyedülálló kedvezményekkel támogatta a jelentkezéseket: a február 15-ig regisztrálók részvételi díjának 50 %-át, még a harminc év alatti fiatal kutatók részvételének 75%-át vállalta át.


A program részletes, táblázatos formája itt megtekinthető:

Szent-Györgyi Konferencia programfüzet


További híreink:

Konferenciák II.: Antitestek, EMBO-előadás és Tbc-világnap

Szegeden lombosodhat a Tudományok Fája

Nobel ülésszak V.: Osztódó sejtek, kikristályosított fehérjék

Konferenciák I.: Gőzerővel megindult a tanácskozás-sorozat

Szenvedély kell a tudományhoz – középiskolások faggatták a Nobel-díjasokat

A Magyar Orvostanhallgatók Egyesülete (MOE) kérdezett Ole Petersentől

Nobel ülésszak IV.: „A természettudományos munka jó móka”

Nobel-díjas szegedi díszdoktort avattak a Szent-Györgyi-tanácskozáson

Elhúzták a Nobel-díjasok nótáját

Nobel ülésszak II.: vírusos fertőzésekről és az élet „hajtóanyagáról”

Nobel ülésszak I.: Dux Szent-Györgyiről, Sakmann a döntés sejtbiológiai alapjairól

Nobel-díj: a világ legrangosabb elismerése

Magyar származású Nobel-díjasok a Szent-Györgyi emlékszobában

A Deák-gimnáziumba látogatott Huber professzor

Szegedre figyel a tudományos világ – elstartolt a konferencia

Radnótis diákoknak mesélt a tudomány szépségéről Schally professzor

A Nobel-díjas Doherty szegedi diákokkal, tudósokkal találkozott

Szegedre érkezett a Nobel-díjas Schally is

Megérkezett az első Nobel-díjas: Doherty Szegeden

Érmekkel is megörökítik a Szent-Györgyi-konferenciát

9 Nobel-díjas tudóst fogad a Szegedi Tudományegyetem

Konferenciák: 7 az 1-ben

11 csongrád megyei középiskolás a fiatalok fórumán

5 vajdasági középiskolás a fiatalok fórumán

3 békés megyei középiskolás a fiatalok fórumán

8 bács-kiskun megyei középiskolás a fiatalok fórumán

Regisztrálnak, támogatnak

9 Nobel-díjas a szegedi Szent-Györgyi Konferencián

Nobel-díjasok tisztelegnek Szent-Györgyi Albert emléke előtt
 

 

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

esza_felso

SZTEmagazin

2019. szeptember 30.

IMG_6486

Dr. Piros Györgyit belgyógyász-kardiológust, az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ II. sz. Belgyógyászati Klinika és Kardiológiai Központ osztályvezető főorvosát és testvérét, Piros Ildikót, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznőt páros interjúnkban a szívről kérdeztük. Arról a szívről, amit sokat emlegetünk, de alig ismerünk.

SZTEtelevízió

2019. augusztus 07.

kiemelt_Berenyi_Antal

Berényi Antal, az SZTE Általános Orvostudományi Kar Élettani Intézet adjunktusa és kutatócsoportja azonosította azt az agyterületet, amely azoknak a ritmusoknak a keletkezéséért felelős, amelyek alvás közben a rövidtávú memóriából áttöltik az emléknyomokat a hosszú távú memóriába. A felfedezés segít annak a megértésében, miként tudunk emlékezni. Azt is felderítették, hogy a különböző epilepszia-típusok hogyan alakulnak ki az agyban. A kutatócsoport munkájáról dokumentumfilmben mesél az SZTE agykutatója.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • október 18. 09:30 - 19. 12:30
  • október 19.
    11:00 - 13:00
    A Dóm téri központi épület 3. emeletén található Emlékkönyvtárban a 43.701 kötetes alapítványi gyűjteményből látható egy közel 10.000 kötetes reprezentatív válogatás. Kérjük, a látogatás tervezésekor vegyék figyelembe, hogy a várható hőmérséklet 17°C. A Somogyi Károly Emlékkönyvtár zárt különgyűjtemény. Turisztikai célú látogatása a Somogyi-könyvtár és a Szegedi Tourinform közös programjai keretében lehetséges. Találkozás: a Somogyi-könyvtár adminisztrációs pontjánál. Fotózásra nincs lehetőség. Részvételi díj 500 Ft
  • október 19.
    16:00 - 18:00
    Ajándék tárlatvezetésekkel várjuk az érdeklődőket a Fekete házban október végéig minden szombaton 16.00 órától. A tárlatvezetéseken bárki ingyenesen részt vehet a belépőjegy megváltásával.
  • október 19.
    18:00 - 23:00
    Klasszikus jamaicai party a Nyugi Kertben a Diversity Sound System selektjainak jóvoltából. Roots reggae, dancehall, dub minden mennyiségben, autentikus karibi hangzás az esős őszi napok ellensúlyozására.
  • október 20.
    17:00 - 19:00
    A foglalkozásokat vasárnaponként 17.00-19.00-ig tartjuk. Maximális létszám 20 fő.
    Előzetes regisztráció szükséges a kooperalo@szinhaz.szeged.hu címen.
    Az alkalmak részvételi díja 1000 Ft
    Foglalkozásvezető: Kállai Ákos színházpedagógus