Bezár

Hírarchívum

Sporttudomanyi_-_kiemelt

Elkezdődött a IX.Országos Sporttudományi Kongresszus

Elkezdődött a IX.Országos Sporttudományi Kongresszus

2012. május 24.
2 perc

„Nemcsak beszélünk róla, teszünk is a sportért” – mondta Galambos Gábor, a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar dékánja a IX. Országos Sporttudományi Kongresszus megnyitóján. A háromnapos rendezvénynek az SZTE Tanulmányi és Információs Központ (TIK) ad otthont.

 

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Sport és szabadidő, olimpia, utánpótlás-nevelés, innováció, jog és turizmus – ezek az idei, IX. Országos Sporttudományi Kongresszus kiemelt témakörei. A rendezvényt eddig különböző helyszíneken, kétévente tartották, ám a tavalyi, győri kongresszuson felmerült: megérett a magyar sporttudomány arra, hogy minden esztendőben megvitassák a terület legfrissebb kutatási eredményeit.

Így május 24. és 26. között a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) látja vendégül a szakterület 200 képviselőjét. A rendezvény plenáris és szekcióülésein kívül szabadidős programokkal is kedveskedik a résztvevőknek, hiszen Galambos Gábor, az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar (JGYPK) dékánja szerint „nem véletlenül” időzítették a kongresszust Szegeden a város napi ünnepségek időszakára. A kikapcsolódás azonban nemcsak a testmozgáson keresztül kötődik a rendezvényhez, hiszen a program regisztrált résztvevői között két görögországi utat is kisorsolnak szombaton.

A IX. Országos Sporttudományi Kongresszus megnyitóján Szekeres Pál, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) sportért felelős helyettes államtitkára kiemelte: a program célja, hogy a szakma presztízsét úgy emelje, hogy közben a mindennapok nyelvére fordítsa le annak érdemeit. A nyitóeseményen azonban a sport és a művészetek is találkoztak. Barna Lilla standardtánc világbajnok és párja, Budai Attila latinos koreográfiával, míg a Szeged Táncegyüttes a hazai folklórt segítségével köszöntötte a kongresszust és díszvendégét, Kari L. Keskinent, a Nemzetközi Testnevelési és Sporttudományos Tanács (ICSSPE) vezetőségének finn tagját. A Magyar Sporttudományi Társaság elnöke, Tóth Miklós pedig kijelentette: ez az a rendezvény, ahol néhány napig szabad másként gondolkodni.

K. T.

 

Sporttudományi kongresszus - galéria
A kongresszuson készült képek itt megtekinthetők
Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek