Az internetes SZTEblogon azok a diákok is bepillanthatnak a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) rendkívüli nyílt napjába, akik nem tudnak elmenni a ma, 2012. február 4-én a szegedi Dugonics tér 13. szám alatti épületben tartott tájékoztatókra. Az érdeklődők az egyetem hivatalos honlapján (www.u-szeged.hu) és Facebook oldalán (http://www.facebook.com/SZTE.felveteli ) is figyelhetik az eseményeket. Az egyetemi jelentkezés előtt álló diákok a rendezvény teljes ideje alatt online is kérdezhetnek a nyílt napon elhangzottakkal és a továbbtanulással kapcsolatosan. Fényképeken, videókon és a szinte percről percre folyamatosan frissülő bejegyzéseken keresztül bárki nyomon követheti a nyílt napot, amelyen az Szegedi Tudományegyetem mind a tizenkét kara bemutatkozik.
A ma 9 órakor kezdődő, 15 óráig tartó információs börzén a továbbtanulók szempontokat kapnak felvételi döntésükhöz: például az SZTE képzései és a szakok közti kombinációs lehetőségekről, az új helyi és a külföldi ösztöndíjakról. Szó lesz az államilag finanszírozott, a részösztöndíjas és az önköltségi díjas képzés közti hasonlóságokról és különbségekről. Az egyetemi felvételi új szabályai közti eligazodást az SZTE oktatási rektorhelyettese, Homoki-Nagy Mária segíti, aki 11 órától válaszol stratégiai és taktikai kérdésekre is, hogy a továbbtanulásról, az egyetemi felvételiről a megváltozott keretszámok és finanszírozási feltétek mellett minden családban megszülethessen a legjobb döntés.
15: 10 Véget ért a Szegedi Tudományegyetemen a nyílt nap. Az SZTE PR-referense, Gusztosné Thékes Andrea sikeresnek ítélte a rendezvényt, hiszen a rendkívüli időjárási körülmények ellenére közel kétszáz ember vett részt a szombati programon.
A PR-referens a nyílt nap legnagyobb eredményének azt tartja, hogy többen itt adták le elektronikusan a jelentkezésüket, az érdeklődők pedig számos olyan kérdésre kaphattak választ, amire nem biztos, hogy egyedül is megtalálták volna a megoldást.
A most felvételizőknek azt tanácsolta, hogy ne adják fel az elképzeléseiket, mindenképp tartsanak ki mellettük.
Azonban még nincs késő meghozni a végső döntést, hiszen a felvételi jelentkezés határidejét február 24-ig meghosszabbították. Az új időpontig nem csupán nyílt napokat, de nyílt, illetve információs heteket is tartanak a Gazdaságtudományi, illetve a Természettudományi- és Informatika Karon, valamint a Kommunikáció- és Médiatudomány szakon.
Ugyanakkor ha valakinek még maradt volna kérdése a felvételi eljárással, az új felsőoktatási törvénnyel vagy a Szegedi Tudományegyetemen folyó oktatással kapcsolatban, az a szovivo@rekt.u-szeged.hu e-mail címen kérhet segítséget.
A nyílt nap végeztével búcsúzik az SZTEblog is: sikeres érettségi vizsgákat és felvételit kívánunk mindenkinek!
14: 56 A Természettudományi és Informatikai Karon (SZTE TTIK) a legnépszerűbb az új molekuláris bionika képzés volt. Aki sikeresen felvételizik erre az alapszakra, megismerkedhet a robotikával, a nanotechnológiával. Ehhez jó matekkészség, informatikai és biológia tudás szükséges. Még mindig slágerszak a biológia és informatika alapképzés. A keretszámok változása itt nem okoz nagy változást a korábbi évekhez képest. Megtudtuk, nem számítanak a felvételi pontszámok jelentős növekedésére sem. Aki meglátogatta a TTIK pultját apró ajándékokkal, kitűzőkkel távozhatott. Reméljük szeptembertől büszkén viselhetik majd.
14:40 A Diákhitel 2 lehet a megoldás azoknak, akik nem tudnák megengedni maguknak az önköltséges finanszírozású szakokat. Még a hagyományos diákhitel szabad felhasználású, költségtérítésre is fordítható, de a hallgató felhasználhatja mindennapi kiadásainak (albérlet, megélhetés…) kifizetésére is, az új hitelkonstrukció kifejezetten a 2012 szeptemberétől induló képzésekre vonatkozik. A felvett összeget közvetlenül az egyetemnek folyósítják, csakis az önköltség vagy részleges önköltség megtérítésére fordítható. Barbócz Judit, a Diákhitel Központ délkelet-magyarországi képviselője felhívta rá a figyelmet: fontos a törlesztés részleteiről is informálódni mielőtt hitelt igényelünk. A pályakezdők helyzetét könnyíti, hogy csak a végzést követő negyedik hónaptól kell megkezdeniük a visszafizetést. A nyílt napon leginkább a Diákhitel 2 felől érdeklődtek a diákok, a felvétel módjáról. A Szegedi Tudományegyetem diákhitel igénylési pont, így az SZTE hallgatóinak egyszerű dolga van. Az internetes űrlap kitöltését követően az egyetem Hallgatói Szolgáltató Irodájában (Tanulmányi és Információs Központ) adhatják le igénylésüket. További információkért ajánljuk: http://www.diakhitel.hu/index.php/hu/.
13:55 - Az egyetemista éveket nem csak a tanulással kell tölteni, ez az értelmiségi lét kapuja is – mondta Tajti Gabriella, az SZTE Kulturális Irodájának vezetője. - Fontos, hogy a hallgatók tájékozottak legyenek a kortárs művészetekben, legyen az irodalom vagy színház, zene vagy kiállítás. Ha esetleg nem akarnak akár anyagi, akár kényelmi szempontok miatt „kimenni” a városba, akkor hozzuk be az egyetem falai közé ezeket a lehetőségeket. A jövő értelmiségének nagyon fontos, hogy minél színesebb és szélesebb látókörrel és gondolkodásmóddal rendelkezzen.
Az irodavezető beszélt állandó programjaikról hiszen, hiszen az SZTE minden évben megrendezi az Őszi és a Tavaszi Kulturális fesztivált Szegeden. Mindemellett tájékoztatást kaptunk az idei pályázatokról is. Tajti Gabriella kiemelte, hogy a most felvételizők ugyanúgy jelentkezhetnek majd a Kulturális Iroda két kezdeményezésére is, mint a jelenlegi hallgatók, hiszen a drámaíró verseny és az Opera – igen/nem című esszépályázat csak szeptemberben zárul. A részletes versenykiírás honlapunkon olvasható.
13:20 A szegedi Tömörkény István Gimnázium környezetvédelem szakos végzőseivel, Lia Dórával és
Hencz Adéllal beszélgettünk.
Elárulták, a Szegedi Tudományegyetemre szeretnének járni, leginkább a biológia szak iránt érdekloőnek. A nyílt nappal kapcsolatban elmondták, hogy hasznos információkkal szolgált számukra a program, mert nem gondolták, hogy ennyir szak áll rendelkezésükre és számos lehetőség adódik a közöttük való átjárásra. A felvételi jelentkezésüket még halogatóknak azt tanácsolták, hogy azt a szakot válasszák, amit szeretnek, mert nem mindegy, hogy egy életen át mivel foglalkozik az ember; hogy lelkesen és szeretettel végzi a munkáját, vagy csak a körülmények kényszerítették egy nem kívánatos útra.
12.59 Bár még szakad a hó, a tömegközlekedés zavartalanul működik, csak pár perces késésekre kell számítani. A hóban ugyan ösvényeken közlekednek, de közlekednek a járókelők. Ha nem riaszt el egy „kis” havazás, 15.00-ig még eljöhetsz az SZTE nyílt napjára, hogy választ kapj minden kérdésedre, ami a továbbtanulást illeti.
12.47 A Zeneművészeti Kar (ZMK) asztalánál tudtuk meg, hogy idén hatvan főre emelkedett a felvételi keretszám. Itt persze akárcsak a képzés, a felvételi is eltérő a többi kartól. Aki ugyanis ide szeretne jelentkezni, annak már célszerű a középiskolában olyan hangszerre szakosodnia, amelynek tanulását a ZMK-n is folytathatja. Különlegesség, hogy a jelentkezőknek lehetőségük van már félévvel a felvételi meghallgatás előtt konzervatóriumi tanárokkal konzultálni, közösen felkészülni. A Zeneművészeti Kar évről-évre színvonalas koncerteket, versenyeket szervez. A legközelebbi nemzetközi esemény az V. Nemzetközi Bartók Béla Zongoraverseny lesz, melyet március 20-25. között rendeznek meg. (http://www.music.u-szeged.hu/zenemuveszeti-kar/nemzetkozi-bartok-bela )
12.35 Ösztöndíjprogrammal segíti leendő hallgatóit a Gazdaságtudományi Kar (SZTE GTK). Évfolyamonként negyven fő részére lesz elérhető az ösztöndíj lehetőség, ebből húszan teljes önköltség-támogatást kapnak, a hallgatók másik fele pedig részleges támogatást. Az ösztöndíjat minden félévben meg kell majd pályázni, a legjobb tanulók kaphatják meg. A GTK három alapképzésre és hat mesterképzésre várja a jelentkezőket. (http://www.eco.u-szeged.hu/oktatas/kepzesek ) Arra kérdésre, hogy mért érdemes a szegedi Gazdaságtudományi Karra jelentkezni, azt válaszolták: országos viszonylatban elismert az SZTE GTK, ráadásul az itteni költségtérítés összege is kedvezőbb. Nem mellékes persze az sem, hogy a város árai is hallgatóbarátiak. Ha kérdésed van a szakokról, vagy csak szeretnéd megismerni a GTK kabalamaciját, gyere el a Dugonics tér 13. számba. Ha erre nincs módod, kérdezz tőlünk a Facebookon, mi pedig kérdezünk a nevedben!
12:28 Véget ért Prof. Dr. Homoki-Nagy Mária tájékoztatója a Dugonics téri épület dísztermében. Az oktatási rektorhelyettes búcsúzóul felhívta a figyelmet arra, hogy ha valaki a megváltozott keretszámok miatt csak költségtérítéses képzésre nyerne felvételt, megvan a lehetősége – jó tanulmányi eredmény esetében – az állami képzésre való átsorolásra.
Mindemellett felhívta arra is a figyelmet, hogy az államilag finanszírozott képzéseken 8 félévet tölthetnek el a hallgatók ingyenesen, azaz két szemeszterrel többet, mint ami a diplomájukhoz feltétlenül kell. Ez a rendszer lehetőséget ad fél, vagy akár egy évet eltölteni külföldi részképzéseken vendéghallgatóként. Prof. Dr. Homoki-Nagy Mária azonban hozzátette azt is,hogy az SZTE számos nyelvi kurzust is kínál hallgatóinak, hogy tudjanak majd kommunikálni legalább egy világnyelven saját szakszókincsük használatával.
11.45 Az ERASMUS program keretében az évek alatt diákok százainak volt alkalma egy vagy akár több félévet külföldi egyetemeken tölteni. Ha valakinek már konkrét elképzelése van arról, hogy milyen karra vagy szakra jelentkezik, a nyílt napon megtudhatja, hogy később mely európai városok egyetemeire utazhat ki. Mint megtudtuk, a program egyik nagy előnye, hogy a külföldi egyetemeken nem kell tandíjat fizetnie a kint tartózkodó hallgatónak, viszont ösztöndíjban részesülhet. Franciaország és Németország a legnépszerűbb célpontok, de az SZTE 2011-ben összesen 369 egyetemmel volt partnerkapcsolatban, majdnem 30 országban és ez a szám nő. Ha a karokat nézzük, Erasmus ösztöndíjban vezető a Bölcsészettudományi Kar és a Természettudományi és Informatikai Kar. Ha szeretnél többet megtudni kattints ide: http://www2.u-szeged.hu/erasmus/
11.36 Nagy az érdeklődés az Állam- és Jogtudományi Kar (SZTE ÁJTK) képzései iránt. Itt az önköltségi díjas jogászképzés mellett támogatott, osztott rendszerű alapképzések is indulnak: politológia, munkaügy és társadalombiztosítási igazgatási és nemzetközi tanulmányok szak. Ezek továbbra is rengeteg diákot vonzanak a karra.Mint az ÁJTK standjánál megtudtuk, a kar továbbra is élvonalbeli a jogászképzésben, a Szegeden szerzett diplomával könnyű elhelyezkedni a munkaerőpiacon. A legtöbb diák a ponthatárok felől érdeklődik, erről biztosat azonban még nem lehet tudni. Ha érdekelnek a megelőző évek adatai, itt megnézheted: http://www.felvi.hu/felveteli/ponthatarok_rangsorok/elmult_evek. Aki meglátogatja a jogi kar standját egy tájékoztató csomaggal gazdagodik, amely tartalmaz minden információt, ami egy felvételizőnek fontos lehet.
11:33 A nyílt napon szülői értekezlet keretében tart tájékoztatót 11 órától a Szegedi Tudományegyetem oktatási (SZTE) rektorhelyettese. Prof. Dr. Homoki-Nagy Mária szerint érdemes továbbtanulni, hiszen a felsőoktatásban „az ember világa kiszélesedik”, az SZTE-t választani pedig azért célszerű, mert képzései széles skálán mozognak, a BA és MA, doktori vagy felsőfokú szakképzései minden ágat lefednek.
Hozzátette: az SZTE-n olyan diplomához jutnak a diákok, amellyel „megállják a helyüket a világban”. Az oktatási rektorhelyettes mindezt számadatokkal igazolta, hiszen egy 2011-es felmérésből kiderül,t hogy a szegedi universitas hallgatóinak 65-70 százaléka talál munkát a diplomájának megszerzése utáni fél éven belül, a végzést követő egy éven belül pedig már 85-90 százalékuk tud elhelyezkedni Magyarországon és ők képesek ismegtartani munkahelyüket. Mindez azt jelenti Prof. Dr. Homoki-Nagy Mária szerint, hogy szükség van a Szegedi Tudományegyetem egykori hallgatóira.
10:43 "Pokolian jó hely!”- mutatja a kijelző SZTE-matricánkat érzékelve. Az Egyetemi Életvezetőési Tanácsadó Központ standjánál kipróbáltuk az SZTE AR nevű játékot, amely a kiterjesztett valóságra épül. Nézzétek meg, miért érdemes az SZTE-re jönni, kinek mit üzen a "kisördög" és mit a "kisangyal"!
A Központ standjánál azonban a Karrier Jósda mellett a pályaorientációs tanácsadást is igénybe lehet venni, sőt, egy online képzési teszt szintén kitölthető, amely segítséget adhat pályaválasztásodhoz.
10:07 Elkezdődött a Szegedi Tudományegyetem nyílt napja. Ugyan az időjárás nem könnyíti meg az ide érkezők dolgát, a tömegközlekedési eszközök – mint tapasztaltuk – kisebb-nagyobb késésekkel ugyan, de járnak, viszont az autót bölcsebb most otthon hagyni.
A rendezvényre a korai óra ellenére máris sokan érkeztek, hiszen reggel kilenctől 15 óráig várják az SZTE minden karának képviselői a kérdéseket. Az SZTEblog folyamatosan nyomon követi a nap eseményeit, és várja a felvételiről érdeklődők észrevételeit.
Az SZTE Felvételi Facebook-oldalán várjuk kommentjeiteket, és megkeressük a választ a felmerülő kérdéseitekre.
http://www.u-szeged.hu/felveteli
http://www.facebook.com/szte.felveteli