Félidejéhez érkezett a Szegedi Tudományegyetemen Erasmus-ösztöndíjjal tanuló külföldi hallgatók számára rendezett orientációs hét. Augusztus 29-én az intézmény rektorával is találkozhattak a fiatalok.
– Gratulálok önöknek, hiszen Magyarország egyik legkiválóbb egyetemére érkeztek. Bízom benne, hogy a szemeszter végén önök is így gondolkodnak majd rólunk – ezekkel a szavakkal köszöntötte az SZTE új Erasmus-ösztöndíjas hallgatóit a Rektori Hivatalban tartott tájékoztatón Szabó Gábor rektor. Úgy mutatta be az intézményt a fiataloknak: a Szegedi Tudományegyetem együtt él és lélegzik a neki otthont adó településsel. Ennek a szoros kapcsolatnak a révén lett Szeged Magyarország legegyetemibb városa, melynek karakterét alapvetően határozza meg az universitas és hallgatósága. Bízik benne, hogy a külföldi diákok nemcsak jól érzik majd magukat nálunk, de szakmailag is sokat épülnek, és megismerik, megszeretik hazánkat és a magyar embereket.
Ahogy a www.u-szeged.hu-n már megírtuk, az őszi szemeszterben összesen 15 ország 65 városa 78 egyetemének 164 hallgatója tanul Erasmus-ösztöndíjjal Szegeden. Az egyetem 10 kara 35 tudományterületen fogad diákokat. A fiatalok augusztus 27. és 31. között az SZTE Nemzetközi Mobilitási Iroda által szervezett orientációs héten ismerkednek a várossal, a Szegedi Tudományegyetemmel, annak életével, beiratkoznak az őket fogadó karokra, kapcsolatba kerülnek a többi országból érkezett külföldivel és a szegedi életüket segítő magyar egyetemistákkal (az EHÖK Külügyi Bizottságának mentoraival és az Erasmus Student Network Szeged önkénteseivel), valamint tanszéki koordinátoraikkal.
– Évről évre emelkedik az SZTE-re Erasmus-ösztöndíjjal érkezők száma, ami fontos visszajelzés az intézmény nemzetközi hírnevére, valamint szélesedő külföldi partnerkapcsolataira nézvést – mondta el kérdésünkre Szabó Gábor, hozzátéve: a jelenlegi csaknem 170-es létszám többszörösét is szívesen fogadná az egyetem. Az utóbbi évek tendenciájaként említette, hogy egyre több dél-európai diák választja az SZTE-t.
Az Erasmus-rendszer számtalan előnnyel bír a rektor szerint, egyebek között nagyszerű lehetőséget biztosít arra, hogy a magyarországi, így a szegedi hallgatók külföldi diákokkal kerüljenek kapcsolatba (akár idehaza, akár úgy, hogy ők utaznak el). – Nagyon fontosnak tartom, hogy külföldi fiatalokkal találkozhassanak a Szegedi Tudományegyetemen a magyarországi hallgatók. Ez által ugyanis nemcsak más kultúrákat, gondokodásmódokat, világlátásokat ismerhetnek meg, de idegen nyelveket tanulhatnak, ráadásul hozzászokhatnak azok mindennapi használatához, aminek jó hasznát veszik a munkaerőpiacon. Ami pedig a kutatói pályát célzókat illeti, ott már az alapos szakmai felkészültség mellé elengedhetetlen, hogy külföldi részképzésen, ösztöndíjjal szerezzen tudományos tapasztalatokat a jelölt – fejezte be az akadémikus.
SZTEPress