Bezár

Hírarchívum

Londoni versenyen szerepelt az SZTE hallgatója

Londoni versenyen szerepelt az SZTE hallgatója

2012. szeptember 01.
1 perc

Az SZTE Természettudományi és Informatikai Karán tanuló Kecsenovity Egon képviselte Magyarországot a brit fővárosban a fiatal kutatók nemzetközi fórumán. Kutatási témáját, a hőlégmotoros napkollektorrendszert mutatta be.

 

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés
kecsenovity

A London International Youth Science Forum elnevezésű programot idén 54. alkalommal rendezték meg augusztus 16–30. között. Magyarországról ebben az esztendőben Kecsenovity Egon, a 20. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny harmadik helyezettje utazhatott ki a Magyar Innovációs Szövetség támogatásával. A hőlégmotoros napkollektorrendszerrel pályázó fiatal kutató a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Karának anyagmérnök szakos hallgatója.

A londoni fórumon közel 50 ország majdnem 300 – a tudományok iránt elkötelezett – fiatalja vett részt, akik két héten keresztül együtt laktak, nemzetközi közösséget alkotva kicserélve ötleteiket és tapasztalataikat. Posztereken mutatták be munkáikat, és előadásokat tartottak. Kecsenovity Egon a napkollektorrendszereket vizsgálva a szivattyú helyettesítésére keresett megoldást, ehhez egy házi készítésű LTD Stirling motort és egy miniatűr Tesla-turbinát használt. Az általa készített hőlégmotoros napkollektorrendszer működőképes, olcsón elkészíthető és alkalmazható olyan területeken is, ahol nincs elektromos áram.

 SZTEPress

 

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

  • *
    már
    16
    JATIK, Ady tér 10. SZTE Alma Mater Iroda, Honvéd tér 6.
    10:00
    JATIK, Ady tér 10. SZTE Alma Mater Iroda, Honvéd tér 6.
    10:00
  • *
    már
    19
    Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc terem (Szeged, Tisza L. krt. 79-81.)
    19:00 - 21:00
    Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc terem (Szeged, Tisza L. krt. 79-81.)
    19:00 - 21:00
  • *
    már
    23
    SZTE BBMK, Tisza Lajos krt. 79-81.
    15:00
    SZTE BBMK, Tisza Lajos krt. 79-81.
    15:00
  • *
    már
    24
    Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc terem (Szeged, Tisza L. krt. 79-81.)
    14:00 - 16:00
    Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc terem (Szeged, Tisza L. krt. 79-81.)
    14:00 - 16:00

Kapcsolódó hírek