Bezár

Hírarchívum

A JATE Klub a „legjobb vidéki szórakozóhely”

A JATE Klub a „legjobb vidéki szórakozóhely”

2012. augusztus 21.
2 perc

A VOLTfólió Kulturális Médiadíj szakmai elismerését a „legjobb vidéki szórakozóhely” kategóriájában már magának tudhatja a szegedi JATE Klub. Csaba Levente, a klub vezetője szerint kulturális rendezvényeik sokat nyomtak a latban az elismert médiaszakemberek döntésében.

 

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A szegedi JATE Klub a VOLTfólió Kulturális Médiadíj frissen alapított kategóriájában aratott a szakmai kuratórium döntése értelmében győzelmet. A „legjobb vidéki szórakozóhely” címre szolnoki, pécsi, debreceni és veszprémi klubokkal együtt jelölték, a zenészekből, médiaszakemberekből, koncertszervezőkből álló ítészek népes csapata több szempont alapján döntött. Csaba Levente szerint kulturális rendezvényeik sokat nyomhattak a latban, hiszen az élőzenei koncertek mellett színházi előadásokat és táncházakat ugyanúgy befogadnak. A nemrég felújított JATE Klub vezetője szerint a közelmúlt újításai, a szórakozóhely átépítése is szempont lehetett a szakmai kuratórium mérlegelésekor. – Számított az is, hogy nemcsak a design és a bútorzat cserélődött ki, hanem a teljes hang - és fénytechnika, valamint a gépészet, a vizesblokk bővüléséről nem is beszélve.

Az 1973 óta működő JATE Klub jelölésében szerepet játszhatott még, hogy egy nagy egyetemi város szívében helyezkedik el. Csaba Levente szerint – így egy klubkoncertnek sokkal bensőségesebb a hangulata, illetve a szegedi közönségnek szívesen zenélnek a zenekarok, mert azok meghálálják azt. A szórakozóhely stábja is hozzájárul azonban egy-egy produkció sikeréhez, hiszen a legjobb hangzás elérésére és színpadkép legjobb kialakítására törekszenek.

A szegedi egyetem JATE Klubja elnyerte a „legjobb vidéki szórakozóhely” kategóriában a közönség díját is. A végeredményt augusztus 5-én hirdették ki a 20. Sziget Fesztiválon, a Magyar Dal Napján.

További információ a VOLTfólió honlapján.

Kiss Tímea

 

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

  • *
    már
    16
    JATIK, Ady tér 10. SZTE Alma Mater Iroda, Honvéd tér 6.
    10:00
    JATIK, Ady tér 10. SZTE Alma Mater Iroda, Honvéd tér 6.
    10:00
  • *
    már
    17
    Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc terem (Szeged, Tisza L. krt. 79-81.)
    15:00 - 17:00
    Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc terem (Szeged, Tisza L. krt. 79-81.)
    15:00 - 17:00
  • *
    már
    17
    SZTE TIK, Ady tér 10.
    18:00 - 20:00
    SZTE TIK, Ady tér 10.
    18:00 - 20:00
  • *
    már
    18
    SZTE Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc Hangversenyterem (Tisza Lajos krt. 79-81.)
    18:00 - 20:00
    SZTE Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc Hangversenyterem (Tisza Lajos krt. 79-81.)
    18:00 - 20:00

Kapcsolódó hírek