Idén is meghirdeti a GE Healthcare évente kiírt ösztöndíj-programját, melynek célja, hogy orientálja a hallgatókat a vállalat számára különösen fontosnak ítélt szakterületek tanulmányozására.
A program a szakdolgozati konzultáción felül szakmai gyakorlat, illetve technológiai tréninglehetőséget is biztosít elsősorban informatikus, programozó és programtervező matematikus, fizikus, szoftvermérnök, villamosmérnök, orvos-biológiai mérnök, gépészmérnök vagy műszaki menedzser szakos hallgatók számára.
A havi nettó 50 ezer forintos hallgatói ösztöndíj lehetőséget nyújt a diákoknak, hogy támogatás mellett az egyetemi partnerekkel közösen meghatározott projekttémák egyikét szakdolgozati témaként dolgozzák ki.
A 3 éves program keretében a GE Healthcare versenyképes havi nettó 150 ezer forintos PhD-ösztöndíjat biztosít, amennyiben a PhD-hallgató az egyetemi partnerekkel közösen meghatározott projekttémák valamelyikében végzi kutatását.
Az ösztöndíj jelentkezési határideje április 27.
Az „Öveges József” hallgatói és PhD-ösztöndíj 2012-2013-as tanévre érvényes projekt témái, a szükséges adatlapok és a teljes kiírás megtekinthetők itt: http://www.u-szeged.hu/kfiportal/oveges-jozsef-osztondij/oveges-jozsef?objectParentFolderId=17672
SZTEpress