SZTE Info

golyatabor

Újra együtt táboroznak a gólyák az SZTE-n

2000 óta első alkalommal kerül megrendezésre az össz-egyetemi Gólyatábor a Szegedi Tudományegyetemen 2011. szeptember 1-4. között Sziksósfürdőn. Az SZTE Gólyatábor célja, hogy a különböző karokra felvett elsőéves hallgatók megismerkedhessenek hallgatótársaikkal, belelássanak más karok és szakok életébe.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

„Azokban az időkben, amikor még több, kisebb felsőoktatási intézmény működött Szegeden, természetes volt, hogy a különböző karok hallgatói együtt jártak különböző rendezvényekre, a TTK-soknak, bölcsészeknek, jogászoknak számos lehetőségük volt arra, hogy megismerjék egymást, beszélgessenek, életre szóló barátságokat kössenek. Ma már, amikor az oktatás 12 karon, több tízezres hallgatói létszámmal folyik a Szegedi Tudományegyetemen, jóval kevesebb lehetőségük van a hallgatóknak minderre. Az össz-egyetemi gólyatáborban az elsőévesek még azelőtt megismerhetik egymást, hogy ki-ki elkezdené a tanulást a saját karán, szakján” – foglalta össze a SZTE Gólyatábor jelentőségét Szabó Gábor rektor.

Ament Balázs EHÖK-alelnök, a SZTE Gólyatábor szervezője elmondta: az esték nem múlhatnak majd el a népszerű fesztiválokat idéző bulik nélkül. Ha valaki szeretné átélni a méltán híres szegedi gólyatáborok hangulatát elsőévesként, akkor kötelező a részvétel.

Az ismétlésre vágyó felsőbb évesek, vagy a már végzettek számára is lehetőség lesz kilátogatni, mert az utolsó estén, szombaton a szervezők megnyitják az egyébként zártkörű rendezvény kapuit az SZTE többi polgára és Szeged lakói előtt is, hogy bárki közösen ünnepelhesse a gólyákkal az új tanév kezdetét.

A rendezvényre kizárólag online felületen tudnak jelentkezni a hallgatók, amely szintén újdonságnak számít. A rendezvény webcíme: www.golyatabor.hu

További információk:

Ament Balázs +36 30 5788566

 

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

esza_felso

SZTEmagazin

2020. augusztus 31.

Desktop8-001

Jászay Tamás életében meghatározó szerepe van a színháznak. A 30. THEALTER-en művészeti tanácsadóként segítette a fesztivált, emellett a blog jr. szerkesztője és a fesztivál szakmai beszélgetéseinek egyik moderátora. A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszék adjunktusát kérdeztük a színházhoz fűződő viszonyáról és a kritikaírásról is.

SZTEtelevízió

2019. augusztus 07.

kiemelt_Berenyi_Antal

Berényi Antal, az SZTE Általános Orvostudományi Kar Élettani Intézet adjunktusa és kutatócsoportja azonosította azt az agyterületet, amely azoknak a ritmusoknak a keletkezéséért felelős, amelyek alvás közben a rövidtávú memóriából áttöltik az emléknyomokat a hosszú távú memóriába. A felfedezés segít annak a megértésében, miként tudunk emlékezni. Azt is felderítették, hogy a különböző epilepszia-típusok hogyan alakulnak ki az agyban. A kutatócsoport munkájáról dokumentumfilmben mesél az SZTE agykutatója.