Bezár

Hírarchívum

Rektori
Újjáéledt az egyetem központi épülete

Újjáéledt az egyetem központi épülete

2011. április 18.
6 perc

Visszatérnek helyükre a Szegedi Tudományegyetem központi egységei a több mint egy év alatt bámulatosan megújult Dugonics téri központi épületbe, melyet immár négy szfinx vigyáz, csakúgy, mint egykor az eredeti, a 19. század második felében épült Főreáltanodát.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Április 18-ától ismét élettel telik meg a ház, mely története legnagyobb rekonstrukcióján esett át.

A központi épület… A Rektori Hivatal székhelye, a Szegedi Tudományegyetem postacímének fizikai valósága. Még vannak, akik ott ücsörögtek az Egyetemi Könyvtár olvasójában, vagy hangversenyt hallgattak a díszteremben.


Szfinx volt, szfinx nem volt

A kivitelező az épület eredeti állapotát volt hivatott visszaállítani, ehhez egy kis históriai exkurzust kell tennünk. A Dugonics tér 13. szám alatti épület, az egykori Főreáltanoda 1872-ben, kora eklektikus stílusban épült – az építkezést Arleth Ferenc vezette. A tanítás 1873 őszén indult meg. Tudjuk azt, hogy egy 1876-ból származó Letzter-fotósorozaton az épület mellvédjének sarkain egy-egy szfinx állt. 1883-tól 1894-ig a Somogyi-könyvtárnak adott otthont az épület, majd 1894-ben ítélőtábla lett, vélhetően ezért került ekkor a mellvéd közepére az igazság istennőjének, Justitiának a karjait magasba emelő, horganyból készült mintegy 140 centiméteres szobra. Az istennőt a második világháború után távolították el, további sorsáról nem lehet tudni. 1921-től a Dugonics tér 13. az egyetem központi épülete. Egy 1926-ból származó, Tonelli által közölt fényképen már nem szerepelnek a szfinxek, és nincs is tudomásunk róla, mi lett a sorsuk. Az egyetem központi épületének felújítását végző Ferroép Zrt. azonban egy 1870-es évekből származó kép alapján elkészíttette a négy szfinxet.

 

Visszajátszás

2008 decemberében az épületben lévő összes egységet kiköltöztették, részben a Honvéd térre, részben pedig a József Attila Tanulmányi és Információs Központba és az Olajos házba. 2011 februárjában vették át az épület kulcsait, a visszaköltözés kezdetének dátuma pedig április 15. – tájékoztatott Braxmair Zsófia, a Rektori Hivatal kabinetvezetője. A tervek szerint április 18-án már az új épületben zajlik majd az ügyintézés, az első néhány napon persze párhuzamosan folyik majd a berendezkedéssel, de a kabinetvezető úgy véli, egy-két munkanapon belül helyreáll a rend.

A Rektori Hivatal elérhetőségei, a telefonszámok és e-mail címek mind változatlanok, a postacím az átmeneti időszak alatt is Dugonics tér 13. volt, és természetesen ez is marad.

 

Mintha kicserélték volna

Uniós pályázatból megvalósult abszolút teljes körű felújításon esett át az épület, mondhatni, csak a falak maradtak a korábbi állapotból. Rendkívül elavult volt a ház gépészete és villamoshálózata, a födém bizonyos részeit már dúcokkal kellett megerősíteni – most teljes födémcserére is sor került. Ilyen mértékű felújításon az épület fennállása során még soha nem esett át. Az épület rekonstrukciója a TIOP 1.3.1. Tudássétány – Dél-alföldi tudáspólus felsőoktatási infrastruktúrájának fejlesztése – projekt részeként valósult meg, hozzávetőlegesen kétmilliárd forintból, melybe az egyetem jelentős önerőt fektetett be.

Az épület teljes akadálymentesítésen is keresztülment, így a mai kornak és elvárásoknak megfelelően a mozgáskorlátozottak a Toldi utca felől tudnak bejutni, és két látványlift szolgál az épületben.

 

Megint az innováció

Maga az épület Regionális Tudástranszfer- és Szolgáltató Központként funkcionál tovább amellett, hogy a korábbiaknak megfelelően helyet ad más egységeknek, így a Rektori Hivatalnak is. Az elmúlt években központba került az innováció, a korábbi profil tehát bővül kutatás-fejlesztést, technológiatranszfert segítő szervezeti egységekkel – tudtuk meg Braxmair Zsófiától. Technológia- és tudástranszfert is segítő szervezeteket tömörítő épületté lép elő a Dugonics tér 13. amellett, hogy az egyetem központi épülete, a rektor és hivatalának mindenkori székhelye marad. Az együttműködés ugyanis akkor lehet igazán hatékony ezekkel a szervezetekkel, ha egy helyen, egymáshoz közel kapnak helyet, hogy egymás munkáját erősíthessék.

 

Hol keressem? Körkép

A korábbi állapotnak megfelelően az épület második emeletére költözik vissza a Rektori Hivatal, illetve a hivatalnak nagyobb ügyfélforgalmat lebonyolító egységei, az Iktató, a Pályázati Iroda, a jelentős számú hazai, illetve külföldi hallgatókat fogadó Nemzetközi Mobilitási Iroda, a Kulturális Iroda. Az első emeletre visszaköltözik a Természettudományi és Informatikai Kar Szoftverfejlesztési Tanszéke, itt kap helyet a DEAK Zrt., az egyetem Kutatás-fejlesztési és Innovációs Igazgatósága, valamint a hozzá tartozó olyan egységek, mint a Technológia Transzfer Iroda, az Ipari Kapcsolati Iroda. Ezen a szinten rendezhet be irodát továbbá a Kutatóegyetemi Kiválósági Központ menedzsmentje is.

A földszintet kapják meg az ügyfelező igazgatóságok. Két irodában itt fog működni az Általános Orvostudományi Kar Klinikai Kutatásokat Koordináló Központja Kemény Lajos professzor vezetésével.

Még nem teljesen feltöltött az épület, jelenleg is folynak az egyeztetések arról, hogy ki költözhet még be – mindazok, akik az épület profiljának megfelelő szolgáltatásokat tudnak nyújtani – összegzett Braxmair Zsófia.

A hallgatók nagy örömére megújult környezetben és a korábbinál nagyobb alapterületre költözik vissza a JATE Klub júniusban.

Az UnivDesign közreműködésével egyébként készítettek egy épületlogót is, amelyet alapvetően belső kommunikációra szánnak, belső név- és megállítótáblákra.

 

Elegáns és pasztellszínű

Több rendezvényhelyszínt alakítottak ki. Megújult a második emeleti, több mint kétszáz négyzetméter alapterületű díszterem, mely háromszáz szék befogadására alkalmas. Ez a terem ad majd otthont az egyetem havi szenátusi üléseinek is, melyek átmenetileg az ÁOK tanácstermébe szorultak. A két belső udvar kapott egy-egy üvegkupolát, így ez a tér is alkalmas lehet például kiállítások megrendezésére. Felújították a zongorát, hogy koncertek rendezésére is bármikor készen álljon a helyszín.

„Azt reméljük, hogy az épületbelső is minden ideérkező számára eleganciát tükröz” – mondja a kabinetvezető. A beltér színeiben is a finomság érzetét kelti, a pasztellszínek dominálnak, főleg a pasztellzöld és a pasztellsárga, de a falakról visszaköszön az arany is. Braxmair Zsófia elmondta, eddig nagyon pozitívak voltak a visszajelzések és észrevételek. „Nagyon jó érzés bemenni, nemcsak azért, mert kötődünk hozzá, ott dolgoztunk és fogunk dolgozni, vagy hallgatóként esetleg jártunk még a könyvtárba. Sajátos hangulatot kelt az új benső, különösen a lefedett udvaroknak köszönhetően” – ecsetelte az új épület atmoszféráját a kabinetvezető.


Egy U betű története

Azt is megtudtuk, mindvégig jó volt az együttműködésük a kivitelezővel, folyamatosan történtek az egyeztetések. Ugyanakkor több félreértés akadt a lakosság részéről a kivitelezés utolsó szakaszában, amikor eljutottak a homlokzathoz. Ilyen volt a „Szegedi Tudományegyetem” felirat „U” betűje, amelyről azt hihette a közvélemény, hogy leesett, pedig egy gyártási hibáról volt szó, ami miatt cserélni kellett az ominózus betűt. A kabinetvezető elmondta, rengeteg kritikát kaptak amiatt, hogy először csak angolul jelent meg az SZTE neve az épületen, pedig csak a munkafázisok így következtek egymásra logikusan. Először az angol feliratot tették fel, és hetek teltek el, mire a daru hozzáfért az épülethez, és fel lehetett helyezni a magyar intézménynevet is – de természetesen eleve úgy tervezték az épületet, hogy mindkét nyelven szerepeljen rajta az universitas neve.

 

uszt_logo_rgb Infoblokk3_ERFA

nfu_logo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek