Bezár

Hírarchívum

nyilt_nap_2010

Kitárultak az egyetem kapui a nyílt napon

Kitárultak az egyetem kapui a nyílt napon

2010. november 26.
2 perc

Összevont egyetemi nyílt nappal várták november 25-én a középiskolás diákokat és tanáraikat a József Attila Tanulmányi és Információs Központban, melyen a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) valamennyi kara képviseltette magát.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Reggel 9 órakor Prof. Dr. Rácz Béla rektorhelyettes köszöntötte az érdeklődőket a hatodik alkalommal meghirdetett rendezvény nyitányaként. 30 ezer hallgató, 8 és fél ezer közalkalmazott, közel 2 ezer oktató, 60 milliárd forintos költségvetés – sorolta a rektorhelyettes az univerzitás paramétereit, valamint felemlegette a sanghaji egyetemi rangsort, melyben a világ 500 legjobb felsőoktatási intézményei között szerepel az egyetem. “Igazi minőséget szolgáltató intézmény az SZTE, ahol a lehetőségek szinte korlátlanok” – összegzett Rácz Béla, említve az egyetem nagy arányú ipari kapcsolatait, melyek révén a hallgatók már a végzés előtt ipari ösztöndíjasként szerezhetnek gyakorlatot.

A megnyitón szólt Dobi János, az SZTE Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium igazgatója, aki a minőséget hangsúlyozta. Mint elmondta, jóllehet változás alatt van a közoktatás rendszere, ő az emeltszintű érettségit részesíti előnyben, amely számára garanciát jelent a diákok felkészültségére.

A megnyitó után az Országos Felsőoktatási Információs Központ munkatársa ismertette az idei felsőoktatási jelentkezéssel kapcsolatos tudnivalókat.

Nagy népszerűségnek örvendett a Mezőgazdasági Kar lézeres lövészete. A karok standjai mellett többek között a Hallgatói Szolgáltató Iroda, az Egyetemi Életvezetési Tanácsadó Központ, valamint az SZTE Tehetségpont is információval látta el az érdeklődő diákokat. Ez utóbbi standnál például a leendő hallgatók tájékozódhatnak a Szegedi Tehetség-HÍD (Hallgatók Ígéretes Diákokból) Programról – középiskolai-egyetemi tehetséggondozó kezdeményezés -, mely segítségével a diákok többek között ösztöndíjjal és szakkollégiumi tagsággal kezdhetik meg egyetemi tanulmányaikat. Az Életvezetési Tanácsadó Központ szervezésében a diákok pályaorientációs tanácsadáson vehettek részt, kitölthettek egy képzési orientációs tesztet, az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat standjánál pedig a diákéletről tájékozódhattak. Az Idegennyelvi Kommunikációs Intézet képviselőinél a tanulók a nyelvtanulási lehetőségekről szerezhettek információkat. A rendezvényre közel 1700-an regisztráltak, de minden évben meghaladja a regisztráltak számát a ténylegesen érdeklődők száma.

A központ előadótermeiben az egyes karok képviselői háromnegyed órás előadásokon mutatták be képzéseiket.

15 óráig várták az érdeklődőket, a rendezvény zárásaként csütörtök délután adták át a Szegedi Tehetség-HÍD Program okleveleit.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek