Bezár

Hírarchívum

6

Alapításának évfordulóját ünnepelte az SZTE

Alapításának évfordulóját ünnepelte az SZTE

2010. május 18.
1 perc
Az egyetemalapító Báthory Istvánra emlékezett a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és a Szegedi Akadémiai Bizottság (SZAB) május 18-án.
Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Báthory István erdélyi fejedelem, lengyel király és litván nagyfejedelem 429 évvel ezelőtt, 1581. május 12-én bocsátotta ki a kolozsvári egyetemet megalapító oklevelét. Az SZTE szenátusának 2007. évi döntése értelmében ide vezeti vissza gyökereit a szegedi universitas is, hiszen mint ismeretes, a trianoni békediktátumot követően, 1921-ben a Tisza-parti városban talált új otthonra az Erdélyből elűzött intézmény.

Az emlékünnepség a SZAB székházában kezdődött, ahol Makk Ferenc (SZTE BTK Történeti Intézet) és Pál József (SZTE BTK Romanisztika Intézet, a SZAB elnökségének tagja) professzorok köszöntőjét követően Varga Júlia, az ELTE Levéltár igazgatóhelyettese tartott előadást a kolozsvári egyetem 1581 és 1872 közötti történetéről. Az Európa-szerte ismert és elismert kutató a már elkészült, hamarosan megjelenő szegedi egyetemtörténeti monográfia kéziratának egyik szerzője.

A program a Dóm téri panteonban folytatódott, ahol Báthory István és a gyulafehérvári református akadémiát az 1620-as években megteremtő Bethlen Gábor erdélyi fejedelem szobrát koszorúzta meg Makk Ferenc és Palkó András professzor, tudományos rektorhelyettes.

Makk Ferenc egyébként felhívta a figyelmet: május 12-e nemcsak az SZTE szempontjából fontos dátum, hiszen 1635-ben ezen a napon hívta életre Pázmány Péter a nagyszombati egyetemet, melyet az ELTE elődjeként tartunk számon. Az ELTE tehát idén 375 esztendős.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

    Kapcsolódó hírek