Bezár

Hírarchívum

Prof. Dr. Nagy János: Párbeszéd a nemzeti vagyon jövőjéről

Prof. Dr. Nagy János: Párbeszéd a nemzeti vagyon jövőjéről

2010. február 18.
2 perc

Prof. dr. Nagy János, a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács elnöke nevében tisztelettel meghívjuk Önt a „PÁRBESZÉD A NEMZETI VAGYON JÖVŐJÉRŐL” címmel meghirdetett tájékoztató rendezvénysorozat második, szegedi sajtónyilvános eseményére.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A rendezvényen a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács elnöke személyesen, első kézből ad tájékoztatást a nemrég elfogadott Középtávú Vagyonhasznosítási Stratégia megalkotásának hátteréről, a megújult stratégiai elképzelésekről, a nemzeti vagyon jövőjéről és a kezelésével kapcsolatos alapelvekről.

Az előadás szervezői lehetőséget kívánnak teremteni arra is, hogy az előadást követően a helyszínen őszinte szakmai beszélgetés alakulhasson ki a jelenlévők között az elhangzottakkal kapcsolatban. Ezért már előzetesen ajánljuk figyelmébe az MNV Zrt. honlapján (http://www.mnvzrt.hu/nvt/_/_/vagyonstrategia) fellelhető Vagyonstratégia szövegét.

Az NVT 2007-es megalakulása óta kiemelt alapelvének tekinti a nyíltságot, az átláthatóságot és a párbeszédet. Minden magyar állampolgárnak joga tájékozottnak lenni, a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanácsnak pedig kötelessége tájékoztatást adni az állami vagyonnal kapcsolatos minden stratégiai lépésről, tervről, elképzelésről. A Szegedi Tudományegyetemen tartandó előadás a második állomása annak a tájékoztató rendezvénysorozatnak, melyre Magyarország több egyetemi városában, köztük Budapesten, Debrecenben kerül sor a következő hónapokban.

Az előadás időpontja: 2010. február 23., kedd, 14:00

Az előadás helyszíne:

Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központ, 1. emeleti nagyelőadó 

Az előadást tartja:

Prof. dr. Nagy János
a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács elnöke

A rendezvény védnöke:

Prof. dr. Szabó Gábor
a Szegedi Tudományegyetem rektora

A rendezvény további résztvevője:

Kamarás Miklós
a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója

 

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek