Báthory István, az európai államférfi

„Sokszor elhangzik, hogy Báthory Istvánt (1533-1586) kicsit elfelejtette a magyar közvélemény, ám úgy vélem, a többi nagy történelmi személyiségünkről sem tud többet a mai átlagember, mint róla: úgy általában csappant meg a történelem, a történetírás iránti érdeklődés” – kezdi az SZTE BTK Középkori és Kora Újkori Magyar Történeti Tanszékének docense.

Papp Sándor történész. Fotó: Segesvári Csaba

Báthory István, a Szegedi Tudományegyetem elődjének számító kolozsvári akadémia (1581) megalapítója kora egyik legtehetségesebb politikusa, kiváló katona, diplomata és államférfi volt, akire ma is méltán lehetünk büszkék. Nem véletlen, hogy a lengyelek egyik legnagyobb királyukat tisztelik benne – mondja Papp Sándor.

Magyar történeti szempontból talán azt tarthatjuk a legfontosabbnak Báthory kapcsán, hogy ő teremtette meg az oszmán fennhatóság alá került erdélyi térség közel 150 évig fennálló állami struktúráját. Sajátos helyzetben került Erdély és Partium élére 1571-ben. Szapolyai János Zsigmond halálával az országrész elveszítette azt az uralkodóját, akit az európai szerződések is legitim magyar királynak ismertek el. Az 1570-es speyeri megállapodás értelmében János Zsigmond lemondott Habsburg Miksa javára a magyar királyi címéről, s felvette a fejedelmi titulust. Röviddel ezt követően bekövetkezett halála azonban meggátolta, hogy az új rend megszilárdulhasson.

Az erdélyiek még két évvel a speyeri megállapodás előtt, 1568-ban szultáni engedelmet kértek és kaptak arra vonatkozóan, hogy ha János Zsigmond fiúörökös nélkül hal meg, szabadon választhassanak maguknak vajdát. Az 1570-es szerződés értelmében viszont az országrésznek vissza kellett volna szállnia a magyar király, jelen esetben Miksa uralma alá, aki majd kijelöli a vajda személyét. A gordiuszi csomót Báthory István fellépése és ügyes taktikázása vágta át – fejti ki a történész.

„Érdekesség, hogy Báthory István teremtette meg a szabad választás lehetőségét, ám azt maga nem tartotta be teljesen. 1571-ben előre eltervezett forgatókönyv alapján szavazták meg vajdának, mint ahogy azt az isztambuli kutatásaim során előkerült szultáni dokumentumok is bizonyítják. Zseniálisan mérte föl, hogy a közép-európai hatalmi vetélkedésben ekkor még az oszmánok erősebbek a Habsburgoknál, ezért a szultáni udvarral egyeztetve szerezte meg magának a vajdai címet. Már zsebében volt a szultán jóváhagyása, mikor összehívták az országgyűlést, melyen felkiáltással megválasztották! A realitások talaján maradva pedig Miksa követei előtt is titokban letette az esküt a magyar királynak. További kapcsolattartásuk során is betartotta a kötelező etikettet, ám belső ügyeibe nem engedett beleszólást. Így egyensúlyozott két világ, Kelet és Nyugat határán, s ez a mindkét irányba való ügyes sakkozás igazán nagy formátumú egyéniségre utal” – állítja Papp Sándor.

Báthory István az erdélyi hatalom megszerzése után 10 éven át lengyel királyként és litván nagyfejedelemként is uralkodott. Mint lengyel király a korabeli Európa egyik legnagyobb kiterjedésű államát vezette. Erdélyi politikája, a két nagy birodalom közötti taktikus egyensúlyozás nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a lengyel interregnum idejében meghívták őt a trónra. „Ha a Habsburgok kiterjesztették volna uralmukat Lengyelországra – amit bizonyos politikai erők kívánatosnak tartottak –, az új közép-európai birodalmi koncentrátum felborította volna a kényes hatalmi egyensúlyt. A lengyel rendek többsége szerette volna fenntartani a Habsburgok és a törökök közti egyensúlyozó politikát, amelyből anyagilag nagyszerűen profitáltak, hiszen a lengyel-török békeszerződések komoly lehetőségeket biztosítottak kereskedőiknek. Ugyanakkor fontos megjegyezni, Báthory lengyel királlyá választásában is komoly török támogatottságot élvezett, amit történetírásunk talán máig nem hangsúlyoz eléggé” – így a történész.

Papp Sándor szerint Báthory lengyelországi uralkodása (1576-1586) rendkívül sikeresnek tekinthető, a lengyelek máig egyik legnagyobb királyukként tisztelik. Még az utóbbi években is jelent meg róla komoly történeti elemzés odakint. „Közgazdasági és katonai eredményei alapján méltán vívott ki elismerést. Sikereket ért el a Rettegett Iván orosz cárral folytatott háborúiban, az ezeket financiálisan alátámasztó új vámrendeletekkel és a szeszes italra kivetett forgalmi adóval pedig feltöltötte az államkincstárat. Saját gazdasági bázist teremtett, amivel a lengyelek által is támogatott külpolitikai céljait meg tudta valósítani” – mondja a docens.

Érdekes epizód Báthory életében, hogy amikor 1575-ben lengyel királlyá választották, III. Murád török szultán szerette volna „elvágni” erdélyi szálait. Ahogy Báthory megkapta a hírt a lengyelek döntéséről, felvette a fejedelmi címet Erdélyben, ami a szuverenitásnak igen fontos eleme. Sikerült elérnie, hogy amíg a királyi trónra nem ül – csak 1576-ban ment Lengyelországba –, addig ne erősítsék meg bátyját, Kristófot az erdélyi vajdaságban. Ahogy Papp Sándor kiemeli, a taktikázást ezután is folytatta: „Isztambulban rábukkantam azokra az adatokra, melyek bizonyítják: III. Murád azt akarta, hogy a szultáni kinevező jelvényt küldjék vissza. Így Báthory István nem lett volna a továbbiakban jogosult az erdélyi ügyekről rendelkezni. Bár ennek formálisan eleget tett, Erdély feletti befolyásáról természetesen nem mondott le, bátyjával kiegyensúlyozott volt a kapcsolata, Erdély biztos hátországot jelentett lengyel uralkodásának időszakában. Mikor Kristóf halála után 1581-ben annak kiskorú gyermeke, Zsigmond került hatalomra, az erdélyi belpolitikai ügyek irányítását is újra saját kezébe vette.”

Báthory István uralkodása nemcsak Lengyelország (és Litvánia), hanem Erdély életében is virágzó periódust jelentett.