Bezár

Hírarchívum

Bababarát lett az SZTE TIK

Bababarát lett az SZTE TIK

2009. július 09.
2 perc
Féltucat kismama mellett ugyanennyi pár hónapos lurkó – talán a Szegedi Tudományegyetem néhány leendő hallgatója – is ellátogatott a Tanulmányi és Információs Központba, amikor csütörtökön délben átadták a bababarát teret az épület alagsorában.
Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés
A TIK naponta több mint háromezer látogatója között egyre több a kismama, ez nem is csoda, hiszen az SZTE közel harmincezer hallgatója közül mintegy ezren doktori tanulmányokat folytatnak, és sokan vannak olyanok is, akik második diplomájukat szerzik meg, vagy valamilyen kiegészítő képzésen vesznek részt, így kicsit idősebbek, mint egy átlagos egyetemista.

DSC_1308R

Majó Zoltán, a TIK fejlesztési igazgatója elmondta: a 2004 decemberében nyílt központ tervezői törekedtek arra, hogy minden látogatónak biztosítsák a maximális kényelmet, az egyik mosdóban ezért pelenkázó is működött, amit gyakran igénybe is vettek a babák és anyukáik. A huszonötezer négyzetméteres épületben eddig azonban nem volt olyan helyiség, ahol a kismamák intim körülmények között megszoptathatták volna kicsinyüket.
A TIK az Országos Gyermekegészségügyi Intézet pályázatán nyert támogatást a bababarát terület kialakítására. A zárható helyiség az épület alagsorában található, a szobában – melynek falait mesefigurák és óvodások rajzai díszítik – egy kismamák számára szoptatási célra tervezett hintaszék és a hozzá tartozó lábpihentető zsámoly várja az anyukákat és gyereküket.
A központban az őszi szemeszter kezdetére – bár ennek feltételei megszigorodtak – gyermekmegőrző indítását is tervezik, ahol a távoktatáson vagy részidős képzésen tanuló hallgatók gyereküket hagyhatnák, amíg a Hallgatói Szolgáltató Irodán vagy a könyvtárban ügyes-bajos dolgaikat intézik – mondta el Majó Zoltán.
Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

  • *
    aug
    1
    Aranymonostor Látogatóközpont - 6114 Bugac, Nagybugacpuszta 135.
    10:00
    Aranymonostor Látogatóközpont - 6114 Bugac, Nagybugacpuszta 135.
    10:00
  • *
    okt
    2
    SZEGED – ELI ALPS Lézeres Kutatóintézet (6728 Szeged, Wolfgang Sandner utca 3.)
    09:00 - 15:00
    SZEGED – ELI ALPS Lézeres Kutatóintézet (6728 Szeged, Wolfgang Sandner utca 3.)
    09:00 - 15:00
  • *
    okt
    4
    SZTE BBMK Fricsay Ferenc Hangversenyterem (6722 Szeged, Tisza Lajos krt. 79-81.)
    15:00 - 17:00
    SZTE BBMK Fricsay Ferenc Hangversenyterem (6722 Szeged, Tisza Lajos krt. 79-81.)
    15:00 - 17:00
  • *
    okt
    7
    SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ (6722,Szeged, Ady tér 10.)
    10:00
    SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ (6722,Szeged, Ady tér 10.)
    10:00

Kapcsolódó hírek

Készítő