A női vízilabda OB I/B hatodik játéknapján is mindkét mérkőzését megnyerte az Universitas Szeged, így két fordulóval a vége előtt bizonyossá vált: megvédi bajnoki címét.
A női vízilabda OB I/B címvédője és listavezetője, az Universitas Szeged nagyszombaton hazai medencében szállt vízbe. Hannauer Péter tanítványai a Bánki VE-vel és a Hódmezővásárhelyi VSC-vel csaptak össze abban a tudatban, hogy amennyiben mindkét összecsapásukat megnyerik, matematikailag már magukénak tudhatják az újabb B csoportos aranyérmet.
Nos, a Szegedi Tudományegyetem nevét viselő együttes továbbra sem tud hibázni ebben a szezonban, s újra bebizonyította: kinőtte a B csoportot. Lányaink három góllal nyerték a Bánki VE elleni rangadót, majd gálameccset rendeztek a Hódmezővásárhely ellen. Az Universitas így tizenkét ponttal vezeti a tabellát, s már abban az esetben is az élen zárná a pontvadászatot, ha utolsó négy mérkőzését elveszítené. Persze sokkal valószínűbb, hogy azokat is behúzza majd az alakulat.
A vezetőség immár egyértelműen az A csoportos szereplést tűzte ki célul, bízzunk benne, hogy sikerül megteremteni ehhez a feltételeket.
A női vízilabda OB I/B 6. játéknapján:
Universitas Szeged – Bánki VE 11-8 (3-2, 3-2, 2-2, 3-2). A szegedi gólszerzők: Árkosy Lilla 3, Hajdú Enikő, Lengyek Dorottya, Miklós Dóra 2-2, Kuczora Imola, Fabó Lili.
Universitas Szeged – Hódmezővásárhelyi VSC 21-3 (5-0, 5-1, 7-0, 4-2). A szegedi gólszerzők: Lengyel Dorottya 6, Miklós Dóra, Árkosy Lilla, Kuczora Imola, Bordás Tímea 3-3, Hajdú Enikő, Lengyel Anett, Erdélyi Krisztina.
Az OB I/B állása két fordulóval a vége előtt: 1. Universitas Szeged 36 pont, 2. Bánki VE 24 pont, 3. Villanó Fókák Kecskemét 12 pont, 4. Debreceni Öreg Harcsák 9 pont, 5. Hódmezővásárhelyi VSC 6 pont.
Pintér M. Lajos