Bezár

Hírarchívum

Harmadikra sem sikerült

Harmadikra sem sikerült

2008. szeptember 29.
2 perc
 
Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés
Nagykállón lépett pályára az NB I/B csoportos kosárlabda-bajnokság Keleti csoportjának 3. körében az SZTE-Szedeák, a mérkőzést szeptember 28-án rendezték.
Úgy tűnt, az SZTE-Szedeák férfi kosárcsapata egyre inkább összeáll, ahogy beindul a nagyüzem: az első fordulóban Debrecenben nagyon sima vereséget szenvedett a gárda, majd a második körben igencsak parázs hangulatú találkozón veszített idehaza az NB I/B egyik fő favoritja, a Salgótarján ellen. A 3. körben Nagykállón léptek pályára Simándiék, s céljuk nem is lehetett más, mint a szezonbéli első siker kivívása. Az esély mindenesetre adott volt, hiszen a Szegedhez hasonlóan a Nagykállói KE is elbukta első két találkozóját, mégpedig viszonylag simán: odahaza az Óbudai Kaszások, illetve idegenben az Újbuda TC ellenében…
Nos, hiába számított esélyesnek az SZTE-Szedeák, a gárda nagyon gyengén teljesített, így sajnos nem tudta kiharcolni a győzelmet. Három mérkőzés után tehát továbbra is nyeretlen a Nyilas-csapat, mely a hasonló mutatókkal rendelkező Jászberénnyel és Tiszaújvárossal együtt a tabella 10-12. helyén áll.
Az egyetemisták legközelebb október 10-én (pénteken) játszanak bajnoki mérkőzést, amikor is 19 órai kezdettel az Univer Kecskemét B csapatát fogadják majd az újszegedi sportcsarnokban.

Az NB I/B Keleti csoport 3. fordulójában:
Nagykállói KE – SZTE-Szedeák 89-80 (21-22, 18-13, 19-17, 31-28). Nagykálló, 50 néző. Vezette: Tisza A., Molnár Cs.
SZTE-Szedeák: Rezák 15/9, Magyar 6, Nagy A. 7/6, Kovács A. 25/9, Trényi 2. Csere: Kukla 13, Simándi 6/6, Varga M. 6/3, Blahó, Széll, Mészáros, Varga D. Edző:Nyilas István.

SZEGY
Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek