Az igencsak mostoha időjárás ellenére is elég sokan voltunk kíváncsiak Kiss Judit Ágnes és Darabos Enikő beszélgetésére az Assam Teaházban szeptember 15-én, hétfőn este. Kiss Judit Ágnes törékeny, középkorú költő. Valamiféle zavarodottság vagy zaklatottság áradt belőle, kissé elhúzódott a moderátortól, időnként eltűnődtem rajta: a távolság fenntartása miatt, vagy hogy szemben tudjon maradni Darabos Enikővel?
Aztán volt egy pillanat, amikor érezhetően feloldódott, elengedte magát. Előtte sem tűnt feszültnek, csak annak a folytonos zaklatottságérzésnek nem tudtam nevet adni, ami áradt belőle. A mozdulataiból, a mondataiból. Megfoghatatlanná tette és idegenné, pedig mintha elfeledkeztek volna rólunk, ők ketten, hogy több kíváncsi szem és fül követi szájtátva két nő beszélgetését irodalomról, hagyományról, gyerekvállalásról és erotikáról. Kívülállásunk pedig nem zavaró volt, hanem szükségszerűség.
Lassanként mégis körvonalazódott előttem törékenységének vagy zaklatottságának egyik lehetséges oka. Kiss Judit Ágnes vállalja magát, vállalja a költészetét, de fél is a hatásától – mintha valaki az asztalfiókból kicsempészte és kiadta volna a verseit, és most jönne az ítélet.
Az első kötet, az Irgalmasvérnő megjelenésekor (2006) rettegve várta a kritikát, hiába publikált akkor már majdnem tíz éve, hiszen ha rosszul fogadja az ítésztársadalom a könyvet, abból igencsak nehéz kitörni. Nem így történt. Azóta is csak tanulni próbál a kritikákból, az igazságtalanul tartalmatlan szövegekből azonban nem lehet. Az Irgalmasvérnő megjelenése a benne szereplő erotikus versek és „obszcén” kifejezések folytán az akkor egyházi iskolában tanító Kiss Judit Ágnes állásába került. A felmondólevél indoklásában a költőnő és az intézmény össze nem férő szellemisége szerepelt. „Döbbenetes” – fűzte hozzá –, „hogy a 21. században is ennyire hatni tud egy szöveg.”
Ahogy a Darabos Enikő által vezetett beszélgetések során az lenni szokott, az irodalomkritikus következetesen bemutatta Kiss Judit írói pályafutását. A 2007-es Nincs új üzenet megjelenésekor az Irgalmasvérnő alakja már óhatatlanul hozzánőtt a költőhöz. Az irgalmas nővér és a csehovi Három nővér szavainak keveredéséből megszületett alakmás eleinte Kiss Judit hangján beszélt. Amikor aztán a kritikusok nyomán Kiss folyton azzal találkozott, hogy a lírai énje beszél – amikor saját bevallása szerint ő szólalt meg –, szembesülnie kellett az irodalomelmélet egyik fontos kérdésével: ki beszél? Várady Szabolcs, az első kötet fülszövegének írója fedte fel a titkot: „Egy értelmes ember sem beszél rímekben, a verseidben sem te beszélsz…” Azóta az Irgalmasvérnő sem Kiss Judit Ágnes többé, sőt ő közli azokat, amiket a költőnő nem (mond[hat] ki).
A Szomor Veron – A keresztanya a magát költőnek tartó Kiss első regénye, bár fogadalma szerint soha nem akart prózát írni. Talán a formákkal való állandó játék igénye is motiválta erre. Kiss bármilyen versstrófát megalkot, egyes időszakaiban egy-egy verselési szerkezet szolgálatába állítja költészetét. Úgy fogalmazott, az irodalmi hagyománnyal is hasonló érzelmi viszonyban áll: ha érdekelni kezdi valami, foglalkozik vele. A Magyar Napló pályázatára alig két hónap alatt írta meg Veron néni meséit. Az idős hölgy már gond nélkül lett másik alteregója, hangja, aki elmesélhette Kiss életének évtizedei alatt hallott történeteket.
Ahogy pedig lenni szokott, mikor megjelenik egy kötete, a költőnek már a következő munkája is készen vár a kiadásra. Az Üdvtörténeti lexikon jövőre jelenik meg.
A következő irodalmi est szeptember 29-én lesz az Assam Teaházban, Kollár Árpád Tolvaly Ferenccel beszélget.
Szekeres Nikoletta
