100 éve szól az ének: centenáriumát ünnepli a Szegedi Egyetemi Énekkar

Fontos, hogy a tagok megismerjék a kórus múltját

Száz Krisztina 1991-ben még főiskolai hallgatóként, Gyüdi Sándor karnagyi időszaka alatt csatlakozott be a Szegedi Egyetemi Énekkar munkájába. Öt évvel később, 1996-tól - Gyüdi Sándor leköszönésével - vette át a kórus irányítását. Ma már 29 éve, hogy Kohlmann Péter karnagytársával együtt ő tölti be ezt a megtisztelő posztot. Mindig is fontos feladatának érezte, hogy megőrizze és továbbvigye a kórus hagyományait, ahogy azt is, hogy a tagok megismerjék és emlékezzenek az énekkar gazdag múltjára. „A 100. évforduló jelentős ünnep számomra, ugyanakkor egy ilyen nagy múltú énekkar vezetése nagy felelősséggel is jár. Feladatunk, hogy emlékeztessük tagjainkat arra, elődeink tettei nélkül nem lehetnénk itt ebben a formában, ebben a kórusban. Több alkalommal is igyekeztem ezt tudatosítani a kórustagokban, többek között korabeli fotókkal illusztrált prezentációk formájában és a jubileumi koncertjeinkkel is. Így számukra az, hogy 100 éves a kórus, nem csak egy üres frázis. Ők valóban tudják az énekkar történetét, ismerik a kórus átalakulásait, hogy mi mindent éltek meg elődeink” - részletezte a karnagy.

A kórus 1926-ban, amikor férfikarként működött. Fotó: Kertész-hagyaték

1925-ben megalakult a Szegedi Egyetemi Énekkar

A Szegedi Egyetemi Énekkar hivatalosan 1925-ben alakult meg. A kor hagyományaihoz hűen férfikarként kezdte meg a működését. Akkor még a dalárdák korszaka virágzott, tehát az énekkari tevékenység elsősorban a férfiak szabadidős elfoglaltsága volt, akik a délutáni vidám összejövetelek során együtt italoztak és énekeltek. „Akkor még nem többszólamú kórusműveket vagy veretes műveket adtak elő. Elsősorban népdalokat, jeligéket és buzdító dalokat énekeltek. Ez alakul át majd nagyon szépen tudatosan Kertész Lajos karnagyi munkájának köszönhetően. Az ő vezetése alatt a komolyabb kórusművek megszólaltatásával vált a klasszikus értelemben vett kórussá az énekkar” – idézte fel a kezdeteket Száz Krisztina. Hozzátette, ebben az átalakulásban meghatározó szerepet játszik a mindenkori karnagy személye. Hiszen végső soron ő határozza meg a repertoárt, ő hozza meg azt a komoly szakmai döntést, hogy az egyes alkalmakhoz célzottan a legmegfelelőbb darabokat állítsa össze. Kertész Lajos pedig ezt a feladatot mesterien végezte. Nem véletlen, hogy az ő vezetése alatt a kórus folyamatosan szép számban – mintegy 50 fővel – működött.

Kertész Lajos és a kórus 1935-ben. Fotó: Kertész-hagyaték

Száz év igen hosszú idő, így nem csoda, hogy a Szegedi Egyetemi Énekkar fennállása óta mennyi mindent megélt. Sorsa olykor igen hányattatott volt, de a nehézségek ellenére a kórus mindig, minden helyzetben felül tudott kerekedni. Amikor a korábban Szegedre menekült Ferenc József Tudományegyetem 1940-ben visszatért Kolozsvárra, a Szegeden maradt egyetemrész felvette a Horthy Miklós Tudományegyetem nevet. 1940–41-ben első rektora maga a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert volt, aki vezetőként a kórus lelkes pártfogója lett. Anyagi támogatást nyújtott számukra, biztosította külföldi útjaik és fellépéseik finanszírozását, és saját, állandó próbahelyet kínált részükre. Ez hatalmas örömteli változás volt az énekkar életében, hiszen ezidáig igazi otthon nélkül csak bolyongtak teremről teremre.

A kórus Szent-Györgyi Albert rektorsága idején 1940/41-es tanévben. Fotó: Dr. Kertész István tulajdona

Több átalakuláson ment keresztül a kórus

Ebben az időszakban más fontos változás is nehézséget okozott a kórus működésében. A Ferenc József Tudományegyetem visszaköltözésével Kolozsvárra került Szegedről a jogászképzés is. Mivel az énekkar tagjainak zöme a jogászhallgatók közül került ki, alaposan megcsappant a tagok száma. Kertész Lajos szerencsére idejében felismerte a problémát, és megtalálta rá a megfelelő megoldást: kezdeményezte a férfikar vegyeskarrá alakítását, mondván, a férfiakat a női, a nőket pedig a férfitársaság vonzza az énekkarba. Elmélete be is igazolódott, s 1943-tól hosszú ideig nagyon sikeres vegyeskarként működött a kórus. Az 1950-es években, a Rákosi-korszak idején újabb kihívásokkal szembesült az énekkar. 1952-ben ugyanis beolvasztották a kórust, a tánckart és a zenekart az egyetemi népi együttesbe. „Ez egy visszafojtott időszak volt, ahol a táncosok kerültek előtérbe, s az énekkar szerepe csupán a közreműködői szerepre korlátozódott. Szerencsére ez az időszak nem tartott sokáig, s újra vegyeskarként tündökölt a kórus” - avatott be a karnagy. Mint folytatta, volt még egy jelentős holtpont az énekkar életében: az egyetemi képzésben inkább a női hallgatók kezdtek el dominálni, ennek okán megfogyatkoztak a férfiak a kórusban is. Ekkor alakult át női karrá a kórus. „Még mindig Kertész Lajos korszakánál tartunk. Ő az a karnagy, aki vezetett férfikart, vegyeskart, népi együttest és női kart is. Elképesztő és nagyon szép pálya.”

A kórus a népi együttessel. Fotó: Kertész-hagyaték

Ritka és kivételes, hogy egy kórus két Nobel-díjasnak is énekelhessen

A Szegedi Egyetemi Énekkar története azonban nem csupán attól különleges, hogy száz éve mindig képes volt a megújulásra, hanem azért is, mert az egyetem két Nobel-díjas professzorához is szoros kapcsolat fűzi: Szent-Györgyi Alberthez és Karikó Katalinhoz. „Nem sok olyan kórus van, amely két Nobel-díjassal is élő kapcsolatba került. Szent-Györgyi Albert 1938-ban kapta meg díszdoktori kitüntetését az egyetemen, ahol az énekkar még férfikarként énekelhetett neki. Később, 1973-ban, – amikor már különvált az orvostudományi kar – az önálló Orvostudományi Egyetem is díszdoktori címet adományozott neki, ekkor már vegyeskar énekelt a tiszteletére a Rektori Hivatal dísztermében. Abban a díszteremben, ahol most mi is tartjuk a 100 éves ünnepi koncertünket.

Szent-Györgyi Albert díszdoktorrá avatásán a kórussal. Fotó: Kertész-hagyaték

A másik szál pedig az újabb Nobel-díjasunkhoz, Karikó Katalinhoz kötődik. Amikor megkapta a Nobel-díjat, és Szegedre látogatott, nagy szerenáddal köszöntöttük a Dóm téren. Az egyetemi épület karzatán közel háromszázan énekeltünk neki egy népdalcsokrot. Az ötlet onnan jött, hogy 1938-ban Szent-Györgyi Albertnek is szerenádot adott az akkori kórus. 2024 áprilisában a TIK-ben a tiszteletére rendezett díszünnepségen énekelhettünk újra Karikó Katalinnak. Legutóbb pedig tavaly novemberben a Göncz Árpád sétányon munkájának elismeréseként ültetett tulipánfa táblaavató-ünnepségen a Dóm téren elénekelt szegedi népdalcsokorral köszöntöttük őt. A Szegedi Egyetemi Énekkar tehát kapcsolatban állt – és áll – mindkét Nobel-díjassal. Ez pedig a kórusok történetében igazán ritka és kivételes esetnek számít” - mondta el Száz Krisztina.

Karikó Katalin és a Szegedi Egyetemi Énekkar. Fotó: Iványi Aurél

Kodály Zoltán kérésére saját művét adta elő neki a kórus

Hatalmas megtiszteltetés volt a kórus számára az is, amikor Kodály Zoltán egyik szegedi látogatása során, Kertész Lajos meghívására felkereste az énekkart. A kórus abban az időben született újjá, s a népi együttesi korszak után újra vegyeskarként működött. „Érdekes történet fűződik Kodály Zoltán látogatásához. A kórus összeállított egy repertoárt, melyből a zeneszerző ott, a helyszínen választotta ki, mit szeretne hallani tőlük. Karnagyként úgy gondolom, ez egy nagyon nagy kihívás, hogy nem azt mutatjuk meg, amit a legjobban tudunk, hanem amit a zeneszerző választ. Természetesen a kiválasztott művek között Kodály saját szerzeménye is szerepelt” - mondta el Száz Krisztina. Kiemelte, az akkori kórustagok beszámolói alapján meghatározó élmény volt számukra az is, amikor Szécsi József vezetésével 1973-ban a kórus képviselte hazánkat a Montreux-i Nemzetközi Kórusfesztiválon, ahol elnyerték a Jubileumi Díjat.

Kertész Lajos fogadja Kodály Zoltánt 1954-ben. Fotó: Fagler Erika tulajdona

Az énekkar ma is vonzó a fiatalok körében

A karnagy azt is felidézte, az 1960-1980-as években nagyban növelte a kórustagság népszerűségét az a tény, hogy ez volt azon kevés lehetőségek egyike, amely révén kijuthatott valaki külföldre. Ma már nem ez a helyzet. „Amikor a kilencvenes évek elején az egyetemi énekkarba kerültem, számomra is a kórus jelentette ezt a lehetőséget, a kórussal jutottam ki több országba is. Most keresnünk kell azt, mitől lesz vonzó a hallgatók számára a kórustagság. És örömmel mondhatom, az énekkar ma is vonzó. Jelenleg 75 fővel működünk, az egyik legnagyobb létszámú kórus vagyunk a városban. A szólamarányok tekintetében is jól állunk. Gyakori probléma más kórusoknál, hogy sok a női énekes és kevés a férfi, ami megnehezíti bizonyos művek megszólaltatását, nálunk ezzel sincs gond” - összegezte Száz Krisztina. Hozzátette, jelenleg a legtöbb hallgató a Természettudományi és Informatikai Karról, a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karról, valamint a Juhász Gyula Pedagógusképző Karról érkezett a kórusba, de a Mezőgazdasági Karról vagy a Mérnöki Karról is számlál tagokat az énekkar.

A titok kulcsa a közösségben rejlik

Száz Krisztina elmondta, az elmúlt évben szerzett egy újabb diplomát, melyhez szakdolgozatát az énekkar történetéből írta. A dolgozat második fejezete egy kutatás, amelyben azt vizsgálta, miért vonzó az egyetemi énekkar. Mi az, ami miatt ma is ennyien járnak próbákra és fellépésekre? „Rávilágítottam, hogy a kóruséneklésnek vannak zenei transzferhatásai, vagyis sokkal többet ad annál, mint hogy „csak” énekel az ember. Fizikai, pszichológiai és más pozitív hatásokat vált ki, amelyeknek sokszor nem is vagyunk tudatában. Az eredmény pedig egyértelműen azt igazolta, hogy a legnagyobb vonzerő a közösség. A fiataloknak ma is megvan az igényük arra, hogy valahova tartozzanak, főleg a mai világban, amikor az online tér egyre inkább háttérbe szorítja a személyes kapcsolatokat. Szerintem ez a titok kulcsa” - árulta el a karnagy.

A kórus Gyüdi Sándorral. Fotó: Roboz István/Száz Krisztina tulajdona

Mint felidézte, amikor Gyüdi Sándor akkori karnagy hívására, főiskolai hallgatóként csatlakozott a kórushoz, ő is egy ilyen összetartó közösség részévé vált. „Akkoriban közel száz fős volt a kórus, tehát valóban nagy létszámú csapatról beszélünk. Ez még mindig az a korszak volt, amikor a külföldi utazások különösen vonzóvá tették a kóruséletet. Egy nagyon aktív, lelkes közösségbe kerültem. Ezt nemcsak a próbák során lehetett érezni, hanem azon kívül is. Gyakran együtt maradtunk a próbák után, közösen töltöttük a szabadidőnket is” - emlékezett vissza Száz Krisztina. Ezután Gyüdi Sándor megnövekedett színházi és zenekari feladatai miatt egyre több segédkarnagyi feladatot bízott rá és kórustársára, Kohlmann Péterre, még dirigálási lehetőséget is kaptak. „Ma már úgy látom, hogy ez egy tudatos folyamat volt a részéről. Talán azt vizsgálta, hogy a kórus elfogad-e bennünket, hogy meg tudunk-e birkózni a feladatokkal, elég hatékonyak vagyunk-e. Pár évig így dolgoztunk közösen. Azután, 1996-ban Sándor azt mondta, szeretné nekünk átadni a vezetést. S onnantól fogva Kohlmann Péterrel karnagyok vagyunk.”

Szegedi Egyetemi Énekkar 2007-ben Milánóban. Fotó: Száz Krisztina tulajdona

Új kihívások, lelkes tagok

Karnagyként pedig új kihívással kellett szembenézniük. Gyüdi Sándor távozásával átalakult a kórus is. Sokan, akik a személyéhez ragaszkodtak, vagy már diplomásként jártak vissza, elköszöntek az énekkari munkától. „Újra kellett építenünk a kórust. A saját habitusunk és személyes varázsunk által kellett egy új csapatot formálnunk.” Az újrakezdés, egy közösség felépítése ma is visszatérő kihívás a kórus életében. Régebben, amikor valaki bekerült a kórusba, jellemzően 4-5 évig aktív tag maradt. Ma már nagyobb a fluktuáció. Sokan csak néhány félévre csatlakoznak, mivel a kórus kreditet érő, szabadon választható tantárgyként is elérhető. Bár ez vonzó lehetőség, a hallgatók leterheltsége – például az orvosi vagy jogi képzéseken – gyakran korlátozza a hosszú távú részvételt. „Szinte minden félévben azzal a nehézséggel nézünk szembe, hogy újra kell építsük a kórust, miközben olyan repertoárt kell létrehoznunk, ami élményt nyújt, és az énekkar múltjához méltóan ki tudunk állni vele szerepelni” - avatott be a karnagy. Hozzátette, a kórus soraiba nem csupán az egyetem hallgatóit, hanem dolgozóit is várják, sőt, arra is volt már példa, hogy más munkáltatótól kopogtak be hozzájuk, hogy szívesen csatlakoznának. „Ők nem hivatásos zenészek, mégis olyan lelkesedéssel és elszántsággal dolgoznak, hogy ez viszi előre az egész kórust. Nehéz feladat, ugyanakkor éppen ez teszi igazán felemelővé. Varázslatos, hogy együtt miket tudunk megvalósítani” - vallja a karnagy. Azt is elárulta, ha csak egy kis örömzenélésre vágynak, mindig a népdalok és népdalfeldolgozások kerülnek elő. Ezek azok a szerzemények, melyeket a legnagyobb örömmel énekli a kórus. „Mindig van egy-két kedvenc. Amikor mennek ki a próbáról, hallom, hogy még az utcán is azt dúdolják. Nagyon-nagyon helyesek!”

A kórus és a 100 éves tölgy az SZTE Füvészkertben. Fotó: Bartha Karina

A kóruslét nem csupán az éneklésről szól

Jelenleg a centenáriumi ünnepség tartja lázban a kórustagokat. Száz Krisztina elmondta, már az elmúlt évben elkezdték felvezetni az ünnepet. „A programjainkba több különleges elem is bekerült: örökbe fogadtuk például a Szegedi Vadaspark legidősebb lakóját, Ernőt, a sarkantyús teknőst – aki bár nem 100 éves, de az igazgató szerint akár 80 is lehet –, illetve az SZTE Füvészkert százéves fáját, egy kocsányos tölgyet. Kitekintettünk tehát más területekre is, hogy megmutassuk, az énekkari közösség nemcsak a zenei munkáról szól, hanem lehetőség van karitatív és közösségi szerepvállalásra is. Jártunk az alsóvárosi szegénykonyhán, ahol együtt főztünk, és virágot ültettünk a Dugonics téren. Olyan élményeket próbáltam adni a tagoknak, amelyek nemcsak emlékezetesek, hanem segítenek lélekben is ráhangolódni az énekkar századik születésnapjára” - zárta gondolatait Száz Krisztina.

A kórus a Szegedi Vadasparkban. Fotó: Száz Krisztina tulajdona

Ünnepi hangversennyel tisztelegnek a kórus elmúlt 100 éve előtt

A Szegedi Egyetemi Énekkar centenáriumi ünnepségének részeként május 10-én ünnepi koncertet rendeznek az SZTE Rektori Hivatal dísztermében. Nem volt könnyű dolguk a program összeállításában, ugyanis, mint Száz Krisztina elmondta, nem kisebb feladat várt rájuk, mint a kórus elmúlt 100 évét megidézni egyetlen koncertben. Ennek egyik meghatározó része az énekkar egykori karnagyairól való megemlékezés. Előttük tisztelegve május 9-én, pénteken este a kórustagok ellátogattak az énekkar életében két fontos szerepet betöltő egykori karnagyok - Kertész Lajos és Szécsi József - sírjához a Belvárosi temetőbe, ahol koszorúzást követően énekszóval idézték meg nagy elődjeik emlékét. Az ünnepi hangverseny egyik fontos pillére maga a megemlékezés: a műsort úgy állították össze, hogy minden blokk egy-egy korábbi karnagy munkásságát idézze meg. Így a különböző korszakok egykori tagjai azokhoz a részekhez csatlakozhatnak, amelyek saját énekkaros éveikhez kötődnek, a zene segítségével idézve fel a közös múltat.

Egy kivétel akad: a kórus egyetlen élő, korábbi vezetője, Gyüdi Sándor – a Szegedi Szimfonikus Zenekar jelenlegi igazgatója – személyesen vezényli majd azt a blokkot, amely az ő időszakát idézi meg. Az elődök előtti méltó megemlékezést különleges vendégek teszik teljessé: az esten jelen lesz Kertész Lajos unokája családjával együtt. A karizmatikus karnagy – aki 1934 és 1956, valamint 1961 és 1966 között vezette az együttest, és irányítása alatt az énekkar a város zenei életének meghatározó szereplőjévé vált – emlékét így személyesebb módon is felidézhetik. A család jelenléte különös jelentőséggel bír: általa mintha maga Kertész Lajos is újra jelen lenne az ünnepen.

Két ősbemutató is készült a centenáriumra

Felemelő pillanatnak ígérkezik az is, amikor Szécsi József korábbi karnagy (1967-1985) szintén énektanár és karnagy lánya, Szécsi Éva vezénylésével felcsendülnek azok a népdalok, melyeket még az édesapja állított össze egy csokorba. A megemlékezés egyik legszebb momentuma lesz, amikor a közelmúltban elhunyt Cser Miklós (1985–1996 között vezette az énekkart) emléke előtt tisztelegnek: zeneszerző fia az alkalomra írt művét mutatja be, méghozzá édesapja egykori kórustagjaival közösen. Cser Ádám 100. zsoltár című művének ősbemutatója mellett még egy ősbemutató kapott helyet a műsorban: Klebniczki György Cantate Domino című műve is elsőként ezen az ünnepi hangversenyen fog felcsendülni.

Száz Krisztina a kórus 100 évét bemutató kiadvánnyal. Fotó: Fülöp Tímea és Kovács-Jerney Ádám

Az ünnep alkalmából megjelent a kórus 100 évét bemutató kiadvány 

A centenárium alkalmából még egy különleges, hatalmas hiánypótló kiadvány is debütál: ezen a napon mutatják be a kórus 100 évét felölelő könyvet. Száz Krisztina elmondta, amikor a szakdolgozatát írta az énekkar történetéről, akkor szembesült vele, hogy nincs olyan kiadvány, amely összefoglalná a kórus történetét. Így maga látott neki, hogy felkutassa a kórus történelmét. Feldolgozta a Somogyi-könyvtárban található Kertész Lajos hagyatékot, amely több mint tíz doboznyi korabeli dokumentumot jelentett tele újságcikkekkel, fotókkal és egyéb dokumentumokkal. Interjúkat készített régi kórustagokkal, hozzátartozókkal, például Szécsi József egykori karnagy lányával. Így jutunk el a múltból a jelenig, és ebből a kutatómunkából született meg Száz Krisztina könyve is. A jubileumi kötet nem csupán emléket állít az elmúlt száz évnek, hanem méltó tisztelgés is mindazok előtt, akik munkájukkal és szenvedélyükkel formálták a kórus történetét.

Fülöp Tímea
Borítóképen: Száz Krisztina a kórus 100 évét bemutató kiadvánnyal. Fotó: Fülöp Tímea és Kovács-Jerney Ádám