Karikó Katalint, a Szegedi Tudományegyetem professzorát, az első magyar Nobel-díjas kutatónőt ünnepli alma matere, aki január 17-én, pénteken töltötte be 70. életévét. E jeles nap alkalmából kamarakiállítással tiszteleg az intézmény a világ egyik legismertebb és legbefolyásosabb élő természettudósa előtt az SZTE Rektori Hivatal átriumában, melynek csütörtöki megnyitóján részt vettek Karikó Katalin egykori egyetemi csoporttársai és tanárai is.
Karikó Katalin 70. születésnapja alkalmából megnyílt a „Portréfotók az első magyar Nobel-díjas nőről” című kamarakiállítás az SZTE Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatóság (NKI) szervezésében. A tárlatot január 16-án, csütörtökön Dr. Szabados László, a HUN-REN Szegedi Biológiai Kutatóközpont tudományos tanácsadója, Karikó Katalin egyetemi csoporttársa nyitotta meg. A kiállított képek az NKI munkatársai, Sahin-Tóth István és Kovács-Jerney Ádám munkái. A megnyitót követően a portrékról az elkészítésük pillanatában jelen lévő Sahin-Tóth István és Újszászi Ilona, az SZTE NKI munkatársai meséltek a résztvevőknek.
Gazdag képi anyag enged bepillantást Karikó Katalin életébe
A különleges, olykor megindító pillanatokat megörökítő tárlat képei közelebb hozzák az érdeklődőkhöz az első magyar Nobel-díjas kutatónőt, bepillantást engednek Karikó Katalin életének a Szegedi Tudományegyetemhez, a Nobel-díjhoz és kutatásaihoz fűződő meghatározó momentumaiba. E képeket szemlélve talán a látogató is egy kicsit úgy érezheti, jobban megismerheti a tudóst, az embert, elkaphat néhány olyan bensőséges pillanatot az életéből, amit eddig sehol máshol nem láthatott. Sahin-Tóth István és Újszászi Ilona olyan unikális helyekre kalauzolja el a portrékon keresztül az érdeklődőket, mint:
- Karikó Katalin általános iskolája, ahol igazán elmélyült a természettudományok iránti szeretete,
- kisújszállási otthona, melynek padlásán emlékek után kutatva örökítették meg a kutatónőt,
- de feltűnik Karikó Katalin első munkahelye, a Szegedi Biológiai Kutatóközpont előtt is mosolyogva.
- A kiállítás alkotói, - akik személyesen ott voltak 2022-ben és 2023-ban is a kutatónő philadelphiai otthonában a Nobel Bizottság hívására várva -, elmesélték, milyen volt, amikor nem jött a hívás, és azt a felemelő pillanatot is, amikor egy évvel később megtörtént, amire mindenki várt, s megcsörrent a telefon, s azt követően órákig el sem hallgatott, ahogy sorra érkeztek a gratulációk.
Újszászi Ilona Karikó Katalin portréinak születéséről mesél. Fotó: Sahin-Tóth István
Egykori csoporttársak emlékeztek vissza az egyetemen töltött közös időre
A tárlat megnyitója azonban ennél is többet nyújtott a kutatónő tisztelőinek. Karikó Katalin egykori csoporttársai ugyanis régi anekdotákkal elevenítették fel az egyetemen együtt töltött időt, azokat a csodálatos éveket, amelyeket közösen éltek át az SZTE hallgatóiként. Erre az időszakra emlékezett Dr. Szabados László is köszöntő beszédében, aki Karikó Katalin „Áttörések – Életem és a tudomány” című memoárkötetéből olvasott fel részleteket. Felidézte, hogy Karikó Katalinnal mindketten 1973-ban kezdték meg egyetemi tanulmányaikat az SZTE biológia szakos hallgatóiként. A csoportban mindössze 18-an voltak, minden napjukat együtt töltötték, valamennyi kurzusra együtt jártak, így igazán szoros kapcsolat alakult ki közöttük. Közösen ettek, tanultak, együtt töltötték a szabadidejüket, sőt a legtöbben ugyanabban a kollégiumban is laktak. Dr. Szabados László elmondta, ez a közvetlen kapcsolat a mai napig megmaradt a csoport tagjai között, s tudják, történjen az életben bármi, akármikor nyugodt szívvel fordulhatnak egymáshoz.
Dr. Szabados László, Karikó Katalin egyetemi csoporttársa köszöntő beszédében felidézte közös élményeiket. Fotó: Sahin-Tóth István
„Ez az egyetemi légkör indította el őt a pályáján, s úgy hiszem, ez a szoros kapcsolat a csoporttársakkal, - akik között ma már kiváló professzorok és művészek is vannak -, egy nagyon erős stimulus volt számára eredményeinek eléréséhez, hogy végül a legnagyobb tudományos elismeréssel, a Nobel-díjjal megkoronázza pályáját” – fogalmazott Dr. Szabados László. Hozzátette, Karikó Katalin alma materéhez fűződő szoros kapcsolatát jól illusztrálja, hogy a Szegedi Tudományegyetemnek adományozta a Nobel-díjjal járó félmillió dollárt, ezzel is támogatva a jövő generációinak kutatóit. „Hiszem, hogy a munkám változást hozott, de ahhoz, hogy ez így legyen, nagyon sok mindennek kellett megvalósulnia. Nagyon sok szerencse is közrejátszott. Mindez elgondolkodtat, és egyszersmind felelőssé is tesz mások iránt. Vajon ki az, akinek éppen most lenne szüksége egy kis szerencsére vagy támogatásra? Mi az, amit elmulasztunk, pedig nem szabadna?” – olvasta fel Karikó Katalin gondolatait Dr. Szabados László.
Minden kép egy-egy történetet mesél el Karikó Katalinról. Fotó: Sahin-Tóth István
Az SZTE az ismeretterjesztés nevében ünnepli Karikó Katalin születésnapját
Újszászi Ilona, az SZTE Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatóság munkatársa köszöntőjében elmondta, a Szegedi Tudományegyetem az ismeretterjesztés jegyében emlékezik Karikó Katalinra. Elmondta, a közös ünneplés során három ikonikus helyszínre invitálták az érdeklődőket. Az első helyszín a csütörtökön megnyílt portrékiállítás a Rektori Hivatal átriumában, mely az elmúlt négy és fél év történéseit mutatja be Sahin-Tóth István és Kovács-Jerney Ádám lencséjén keresztül. Január 17-én, pénteken rendhagyó tárlatvezetéseket tartottak az SZTE Nobel-díjas professzorához kötődő ikonikus szegedi egyetemi helyszíneken.
- az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban lévő, „Karikó Katalin útja a Nobel-díjig és tovább” című állandó kiállításon a Klebelsberg Könyvtár munkatársai vezették körbe az érdeklődőket, mutatták be a tárlat újdonságait is, köztük egy olyan különleges tárgyat, melynek másik példánya a Nobel-díj Múzeumban tekinthető meg.
- Az SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola, valamint az SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános Iskola diákjai pedig bepillanthattak Karikó Katalin dolgozószobájába (az SZTE TTIK Kémiai Intézethez tartozó, Dóm téri épületben). A korábban Szent-Györgyi Albert által is használt dolgozószobában Prof. Dr. Wölfling János kalauzolta az érdeklődőket.
A képek az elmúlt négy és fél év történéseit mutatják be. Fotó: Sahin-Tóth István
Karikó Katalinról nagyon sok információ elérhető az SZTE Klebelsberg Könyvtár, a Nobel-díjas kutatónőről készített virtuális kiállításán, illetve az SZTE weboldalán. A kamarakiállítás képei alatt található QR-kódok segítségével pillanatok alatt elérhetőek ezek az információk, melyek még mélyebb betekintést engednek Karikó Katalin kivételes életébe és munkásságába.
A kamarakiállítás 2025. február 28-ig tekinthető meg az SZTE Rektori Hivatal átriumában, munkanapokon 8-20 óra között várják az érdeklődőket.
Fülöp Tímea
Borítóképen a „Portréfotók az első magyar Nobel-díjas nőről” című kamarakiállítás megnyitója. Fotó: Sahin-Tóth István