300 ezer forint pénzjutalmat kap a JATE-díj megtervezésére kiírt nyílt alkotói pályázat nyertese. A pályaművek ledási határideje 2025. május 12. Emlékezetes: Karikó Katalin, a Szegedi Tudományegyetem professzora a Nobel-díjával járó több mint félmillió dollárból hozta létre a JATE-díjat. A különleges kitüntetést első alkalommal az SZTE Egyetem Napja – november 11. – alkalmából 2025. novemberében adják át. (Cikkünk 2025 februárjában frissült.)
Idén márciusban Dr. Duda Ernő immunológus és genetikus, a Szegedi Tudományegyetem Orvosi Biológiai Intézetének nyugalmazott professzora, valamint a Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) korábbi munkatársa vehette át a tudományos élet legrangosabb hazai elismerését, a Széchenyi-díjat. A kitüntetésről, gazdag életútjáról és hivatásáról a professzorral beszélgettünk.
Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályája, az orvosi alapkutatások terén nemzetközileg is nagy jelentőségű kutatási eredményei, valamint kiemelkedő – többek között Nobel-díjas – kutatók pályáját elindító, példaadó utánpótlás-nevelői és oktatói tevékenysége elismeréseként Dr. Duda Ernő Széchenyi-díjban részesült - hangzott el méltatásában. A Magyarország tudományos Nobel-díjaként is emlegetett Széchenyi-díjat azok kapják, akik maradandó értéket hoztak létre.
A professzor munkásságának hatása generációkon ível át, tanítványai, kollégái közül sokan ma már nemzetközi hírű kutatók. Közülük is kiemelkedik Karikó Katalin, az SZTE professzora, az első magyar Nobel-díjas nő, aki több interjúban is meleg szavakkal emlékezett meg Duda Ernőről, akivel szegedi egyetemi éveik óta tudományos kapcsolatban maradtak. Karikó Katalin első munkahelye a Szegedi Biológiai Kutatóközpont volt, ahol már a doktori időszaka alatt is együtt dolgozott Duda Ernővel – közös kutatásaik és publikációik fontos alapját adták későbbi tudományos pályájának. Egymás munkássága iránti tiszteletüket jól mutatja, hogy Karikó Katalin az elsők között gratulált Duda Ernőnek, amikor megkapta a Széchenyi-díjat.
A professzor bár számos elismerésben részesült, kitüntetéseiről mindig szerénységgel és alázattal beszélt, mint ahogy a Széchenyi-díjról is. „Ettől sokkal nagyobb tudós lettem, legalább húsz centivel magasabbnak érzem magam, mint korábban” – jegyezte meg mosolyogva Dr. Duda Ernő a díj jelentőségével kapcsolatban. „Nyilvánvalóan nagy megtiszteltetés, de bevallom őszintén, nem tudom, mivel érdemeltem ki. Fiatal korunkban volt egy kollégám, aki könyvet írt a tudósok életéről, és abban volt egy nagyon találó gondolat: a nagyon fiatal kutató még egy különleges Nobel-díjról álmodik. Aztán, amikor már kicsit érettebb lesz, úgy van vele, hogy a „sima” Nobel-díj is megteszi. Ha az sem jön össze, hát talán egy Széchenyi- vagy Kossuth-díj. Aztán elérkezik az ember az én koromhoz, és belátja: amit igazán el lehet érni, az a „tiszta udvar, rendes ház”. Hát én most egy ilyen tiszta udvar, rendes házra hajtok” – tette hozzá nevetve a professzor.
Dr. Duda Ernő. Fotó: Kovács-Jerney Ádám
Duda Ernő számára már fiatalon egyértelmű volt, hogy kutató szeretne lenni – noha a biológia ekkor még távol állt tőle. A fizikát és a kémiát tartotta valódi tudománynak, míg a növénytani besorolások, mint az egyszikűek vagy a virág bibéinek száma, nem foglalkoztatták különösebben. Az egyetemre vezető útja sem volt éppen szokványos. Apját az 1956-os forradalom után börtönbe zárták, és amikor Duda Ernő felvételizett, ez a körülmény – bár hivatalosan helyhiányra hivatkoztak – nagy valószínűséggel akadályt jelentett a bejutásban, annak ellenére, hogy a felvételin maximális pontszámot ért el. Néhány hónappal később azonban levelet kapott: biológia–kémia szakos tanárként mégis felvételt nyerhet. Több mint harmincan kaptak ilyen értesítést, köztük olyanok is, akik eredetileg orvosnak vagy állatorvosnak jelentkeztek, de politikailag megbízhatatlannak minősítették őket.
Ez a rendkívüli évfolyam november végén kezdte csak meg a tanulmányait, lényegében kihagyva az első félévet – mégis, vizsgaeredményeik jobbak lettek, mint a többi három, rendesen indult csoporté. Ez annyira kellemetlen volt az egyetemi vezetés számára, hogy Duda Ernőt és csoporttársait végül beolvasztották a többi csoportba. A professzor mindmáig büszkén emlékszik vissza arra, hogy alig két héttel azután, hogy egyetemre kezdett járni, máris megnyert egy tudományos versenyt, amelyet a kémia tanszék hirdetett meg.
Dr. Duda Ernő Szegedre érkezésének története sem hétköznapi. „Idén már 30 éve, hogy idekerültem az egyetemre” – mondta el a professzor. A kilencvenes évek elején adódott egy lehetőség: ha valaki olyan tantárgyat kezdett oktatni az egyetemen, amit korábban még nem tanítottak, jelentős állami támogatást kaphatott. Akkoriban nem működött immunológiai intézet a szegedi egyetemen, noha – mint fogalmaz – „az immunológia az orvostudománynak az egyik leggyorsabban fejlődő és legérdekesebb tudományága”. Ezért terveik szerint létrehoztak volna egy immunológiai tanszéket: Dr. Duda Ernő nyolc szegedi, szakmabeli ismerősével megállapodott, hogy címek nélkül, közösen elosztják az oktatási anyagot, és egy titkárnő segítségével működtetik a tanszéket. A kezdeményezés végül meghiúsult, mivel az egyik résztvevő professzori címet kívánt, és ez megakadályozta a terv megvalósítását.
Néhány évvel később, amikor Béládi Ilona professzor, az SZTE Mikrobiológiai és Immunológiai Intézet akkori vezetője nyugdíjba vonult, az egyetem akkori rektora ismét megkereste Dr. Duda Ernőt azzal a javaslattal, hogy három részre osztanák a nagy mikrobiológiai intézetet - elméleti mikrobiológia, klinikai mikrobiológia és immunológia -, itt a lehetőség, hogy megpályázza az immunológus professzor állást. Dr. Duda Ernő élt is a lehetőséggel, azonban a pozíciót ismét más kapta meg. „A vége az lett, hogy ugyan megkaptam a professzori kinevezést, de nem immunológia professzor lettem, hanem mikrobiológia. Pedig bevallom őszintén, az egyetem óta utáltam a mikrobiológiát, elsősorban amiatt, hogy akkoriban nagyon rossz tankönyvekből tanultunk” – árulta el a professzor.
Dr. Duda Ernő. Fotó: Kovács-Jerney Ádám
Mint folytatta, hogy felzárkózzon, megvette a legújabb mikrobiológia könyveket, és ekkor jött rá: „ez egy csodálatos tudomány”. A probléma inkább az volt, hogy a hallgatók sok olyan dolgot tanultak, amire orvosként később nem volt szükségük, miközben számos hasznos, a gyakorlatban is fontos ismeret hiányzott a képzésből. Azóta természetesen sokat változott és folyamatosan alakul az orvosképzés, hogy jobban alkalmazkodjon a kor kihívásaihoz. Ez egy fokozatos változás, mely során az SZTE is arra törekszik, hogy a képzés egyre inkább tükrözze a modern orvoslás elvárásait.
De nem csupán a tananyag, az oktató és hallgató viszonya is sokat változott az utóbbi évtizedekben. A professzor szerint régebben sokkal személyesebb kapcsolat fűzte a diákot tanárához, ma már csak néhány figyelő tekintet veszi fel a szemkontaktust oktatójával a 250 fős előadóban. „Régen természetes volt, hogy a professzor tanított, és a diák büszkén mesélte, kitől tanult. Ma sokszor már csak a tanársegédet ismerik, a professzor pedig csak egy név az indexben. Nekem szerencsém volt: fantasztikus tanáraim és mentoraim voltak. Elsőéves korunkban volt például egy fantasztikus kémiatanárunk. Nyilasinak hívták, de mi csak Nyilas Misinek neveztük. Nagyon szigorú és kemény, ugyanakkor kiváló előadó volt. Csodálatos órákat tartott, minden előadáson volt valami látványos kísérlet: „robbantás” vagy „tűzijáték”. Még egy tízfokú létrára is felmászott, és onnan dobálta a nátriumot egy lavór vízbe. Az első három sorban ezért senki nem mert ülni, mert meglehetősen veszélyes volt. A vizsgán viszont az évfolyam fele megbukott, mert nagyon keményen megkövetelte az anyagot. Volt olyan hallgató, aki még harmadévesen is visszajárt hozzá vizsgázni. Azt mondta neki: „beírom a kettest, de ne hidd, hogy átmentél, amíg egyszer nem vizsgázol megérdemelten kettesre” – idézte fel emlékeit a professzor.
Hozzátette, életében nagy fordulópont volt, amikor az egyetem elvégzése után az Orvosi Vegytani Intézetbe került a Budapesti Orvostudományi Egyetemen (a mai Semmelweis Egyetemen). „Ennek a vezetője Straub F. Brunó biokémikus volt, aki később megépíttette a Szegedi Biológiai Kutatóközpont, melynek első főigazgatója is ő lett. Nemzetközi viszonylatban is abszolút kiemelkedő személyiség volt. Két méter magas, olyan hanggal, hogy ha belépett valahova, mindenkinek muszáj volt odafigyelni rá. Egyszer részt vettem egy konferencián, ahol egy asztalnál ült két Nobel-díjas tudóssal. Tíz perc beszélgetés után a közönség nagy része úgy érezte, hogy ő a Nobel-díjas, nem a két másik. Mert Straubnak ilyen karizmája volt. Ő az a tudós, professzor, aki meghatározó szerepet töltött be pályám alakulásában” – vallja Duda Ernő. Fontos megemlíteni, hogy Straub F. Brunó szoros szakmai kapcsolatban állt Szent-Györgyi Alberttel. Az SZTE Nobel-díjas professzorának tanítványaként részt vett azokban az alapvető biokémiai kutatásokban, amelyek megerősítették Szent-Györgyi munkásságát és világszerte ismertté tették a szegedi egyetem tudományos törekvéseit.
Dr. Duda Ernő. Fotó: Kovács-Jerney Ádám
Duda Ernő 1971-ben csatlakozott a frissen megalakult Szegedi Biológiai Kutatóközponthoz. A csapatot Straub F. Brunó személyesen válogatta össze Budapestről, és így megalakult az SZBK Biokémiai Intézete. Bár a Szegedre költözés a legtöbb kutató számára nem volt túl népszerű döntés, egy kifejezetten vonzó ígéret sokakat mégis ide csábított: mégpedig az, hogy aki öt évet az SZBK-ban dolgozott, az egy évet külföldön tölthetett, méghozzá nem a keleti blokkban, hanem valóban nyugaton. Ennek az egyedülálló ajánlatnak köszönhetően Duda Ernőnek lehetősége nyílt az első öt évéből kettőt az Egyesült Államok egyik legnagyobb orvosegyetemén, a rangos Washington Egyetemen tölteni. „Leírhatatlanul nagy kultúrsokk volt. Az akkori Amerikát egy jól szervezett, racionális, és emberekre épülő társadalom jellemezte. Elképesztő volt az a szervezettség és az az emberbarát hozzáállás, amit ott tapasztaltunk. Hihetetlenül pozitív környezetbe kerültünk” – idézte fel a professzor. Hozzátette, egy idő után a családja is utána tudott menni, sőt, felesége is sikeresen elhelyezkedett egy világhírű kutató mellett.
Amerikából olyan tudományos ismeretekkel felvértezve jött haza, amit az itthoni egyetemeken még nem oktattak. „Akkoriban még külön működött a JATE és a SZOTE, és mivel a JATE épülete ott volt közvetlenül az SZBK mellett, rendszeresen átjártam „butítani” a hallgatókat” – fogalmazott viccesen a professzor. Mint elmesélte, vírusokról, meg hasonló témákról tartott előadásokat, amelyek ugyan nem szerepeltek a hivatalos tananyagban, de őt is, és nagy örömére a hallgatókat is érdekelte. Ezek főként speciális kurzusok voltak, így általában azok jöttek el, akiket valóban érdekelt a téma. „Érdekes módon azok az orvostanhallgatók, akiket 1966-ban kezdtem el tanítani, már 10-15 éve nyugdíjba mentek, én pedig még mindig oktatok” – mondta el Dr. Duda Ernő, aki bár emeritus professzorként már nem tölt be teljes állású oktatói pozíciót, továbbra is aktívan részt vesz az egyetemi oktatásban és a tudományos közéletben.
Mint a professzor beavatott, az immunológia olyan sebességgel fejlődik, hogy amikor a TTIK-n öt éven keresztül vendégoktatóként e tantárgyat oktatta, évente át kellett írni a tananyagot, olyan gyorsan elavultak a korábbi ismeretek. A professzor leginkább a daganatos betegségek terápiájára alkalmazott gyógyszerek fejlődését követte nyomon. Mint mondta, tíz évvel ezelőtt indultak az úgynevezett biológiai terápiák, melyek gyökeresen megváltoztatták a daganatos betegségek elleni harcot. Olyan betegek is meggyógyulnak, akik korábban előrehaladott, áttétes, rosszindulatú daganattal küzdöttek, és már nem kaphattak kezelést, részben azért, mert a kemoterápia tovább rontotta volna az életminőségüket. Ma azonban a betegek 20-30, sőt egyes esetekben akár 40 százalékánál is teljes gyógyulás érhető el. „Húsz éve még azt mondták volna, hogy ilyen nincs, ez egy csoda. Most pedig megjelent egy újabb fegyver a daganatok elleni harcban: az ember saját immunsejtjeit uszítják rá a tumorra. Ez egy meglehetősen összetett eljárás” - magyarázta a professzor. „A beteg véréből kivonják az úgynevezett T-sejteket, amelyek képesek elpusztítani a tumorsejteket. Ezután ezeket a sejteket genetikailag módosítják úgy, hogy célzottan felismerjék és megtámadják a daganatot, majd visszajuttatják őket a beteg szervezetébe. Elképesztő eredményeket lehet így elérni” - ismertette Dr. Duda Ernő. Hozzátette, a kutatók évek óta azon dolgoznak, hogy elérjék azt az igazi áttörést, amikor már olyan sejteket tudnak előállítani egy ember véréből, amelyeket bárkinek be lehet adni.
Dr. Duda Ernő. Fotó: Kovács-Jerney Ádám
Látható, hogy az innovatív terápiák mennyi lehetőséget rejtenek a mai gyógyászatban, mégis az utóbbi években, főleg a Covid-19 hatására elképesztő méreteket öltött a főként a közösségi médiában terjedő tudományellenesség. Ez a jelenség pedig komoly kockázatokat rejt magában. „Sajnos nagyon negatívan látom a közösségi médiát. Sokkal több ostobaság terjed, mint tudományos ismeret. Részben ez a tudósok hibája is, mert viszonylag kevesen vannak, akik hajlandók elvégezni azt a fáradságos munkát, hogy a közösségi médiában valós, tudományos tényeket publikáljanak, még kevesebben vannak, akik mindezt az átlagemberek számára emészthető formában reprezentálják. Ezzel szemben rengeteg, sokszor egészen őrült téveszme terjed az interneten, például a Covid-vakcinákkal kapcsolatban” – vallja a professzor. Mint elmondta, a Covid előtt Magyarországon természetes volt, hogy az emberek minden gyerekbetegség ellen beoltatták a gyerekeiket. Ma azonban már nem így van. „Az oltásellenes propaganda, ami Európában és Amerikában elterjedt, régen nem létezett. Valamikor az volt a természetes, hogy a gyerek megkapja a szükséges oltásokat. Mostanra eljutottunk oda, hogy felnőttek kapnak szamárköhögést, mert valaki nem engedte beoltatni a gyerekét ellene, és a járvány továbbterjedt.
A professzor meglátása szerint egy átfogó felvilágosító kampányra lenne szükség, ám a legnagyobb probléma, hogy az emberek sokkal inkább fogékonyabbak a negatív hírekre, mint a pozitívra, így sokkal nehezebb a gondolkodásukat is átformálni. A tudományellenesség ilyesfajta előretörése kétségkívül elég ok arra, hogy az oktatásban is felkészítsék a hallgatókat az áltudományos nézetek felismerésére. Mint Duda professzor elmondta, ebben a munkában pedig az SZTE Orvosi Biológiai Intézet elég sokat tett, hiszen intézetvezetőként ő maga is, ahogy utódja, Dr. Boldogkői Zsolt, mindig arra törekedtek, hogy felhívják a hallgatók figyelmét arra, hogy mielőtt elhiszünk valamit, gondoljuk végig, hogy egyáltalán hihető-e. „Annak idején, tanszékvezetőként olyan speciális kurzust tartottam, ahol szórakoztató formában elemeztük ki a hallgatókkal az áltudományos híreket. Mint például az olyan bugyiról szóló felhívást, mely segítségével napi két kilót fogyhatunk, vagy ha citromot facsarunk a fülünkbe, meggyógyul a hallásunk, egészen az olyan komolyan ártó tévhitekig, minthogy a daganatos betegségek gyógyulásához macskagyökér teát kell inni. Úgy gondolom, ha nevetség tárgyává tesszük ezeket az álhíreket, az jobban megmarad a hallgatókban, s később kritikusabban fogják szemlélni a médiában megjelenő tudományos tartalmakat” – részletezte a professzor. Hozzátette, úgy gondolja, ezt a fajta kritikus gondolkodást, miszerint nem szabad mindent elhinni, már az általános iskolában meg kell tanítani a gyerekeknek, ugyanakkor hasznos lenne egy országos, vagy akár európai szintű összehangolt kampány elindítása az áltudományok ellen.
Dr. Duda Ernő. Fotó: Kovács-Jerney Ádám
A professzor ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, az internetnek van egy igazán nagy előnye is, amikor az új terápiák elterjedéséről van szó. A világháló segítségével ugyanis létrejött a PubMed hálózat, egy az amerikai National Library of Medicine (NLM) által működtetett, ingyenesen elérhető adatbázis, amely több mint 35 millió tudományos cikket tartalmaz, összekötve a világ tudósait és eredményeiket. „Ez olyan, mintha az összes immunológus egy laborban dolgozna. Naprakészen tudjuk a legújabb kutatási eredményeket, sőt, más országok tudósai is hozzá tudják tenni saját felfedezéseiket, meglátásaikat. Ez a fajta tudásmegosztás pedig hozzájárulhat az új terápiák gyorsabb kifejlesztéséhez és bevezetéséhez” – fogalmazott a professzor.
Dr. Duda Ernő mellett az SZTE Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kar másik nyugalmazott professzora, Dr. Varró András orvos-biológus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, professor emeritus Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályája, az elméleti kardiológiai kutatások nemzetközileg is nagyra értékelt kutatójaként elért eredményei, valamint a tudományos utánpótlás-nevelés érdekében, a Nemzeti Tudósképző Akadémia megalapítójaként végzett, iskolateremtő tehetséggondozó és oktatómunkája elismeréseként szintén megkapta a Széchenyi-díjat.
Fülöp Tímea
Borítóképen: Dr. Duda Ernő. Fotó: Kovács-Jerney Ádám
