Bezár

SZTEhírek

Nyito_SZTE_Kozepiskolai_Partneri_Program_KJA-Number-5344

Hidat épít az SZTE Középiskolai Partneri Program – 32 intézmény újította meg együttműködését

Hidat épít az SZTE Középiskolai Partneri Program – 32 intézmény újította meg együttműködését

2024. október 03.
8 perc

A régió fejlődésében kulcsszerepű Szegedi Tudományegyetem és a térség közoktatásában kiemelkedő teljesítményű 32 középiskola erősítette meg együttműködését a 2024. október 1-jei találkozón. Ezzel kétéves időszakot zárt le, új korszakot nyitott az SZTE Középiskolai Partneri Program.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Kivételesnek számító kezdeményezés a hazai felsőoktatási térben a Szegedi Tudományegyetem Középiskolai Partneri Program. Az együttműködést értékelő, az új közös célokat kitűző találkozón az SZTE és a régió 32 középiskolája vett részt.

KJA-Number-4818

Az SZTE Középiskolai Partneri Programot első alkalommal 2022 májusában kötötte meg az egyetem 32, régiónkban működő középiskolával, a tankerületeikkel és a szakképző centrumokkal – emlékeztetett Prof. Dr. Badó Attila, az SZTE Junior Akadémia elnöke. Fotó: Kovács-Jerney Ádám

Az SZTE Rektori Hivatal épülete dísztermében megjelenteket Prof. Dr. Badó Attila, az SZTE Junior Akadémia elnöke köszöntötte, majd Az SZTE Báthory István Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola 11. osztályos diákja, Kiss Abigél énekelte el Sam Smith: Lay me down című dalát.

 Kiss_Abigel_BI_Gimn_KJA-Number-4970


Példaértékű kezdeményezés

Szép hagyományokra támaszkodik a Szegedi Tudományegyetem Középiskolai Partneri Program.

Dr._Fendler_Judit_SZTE_kancellar_KJA-Number-5088

Hálásak vagyunk mindazoknak, akik dolgoztak a közös sikerértnézett a szervezőkre és a középiskolák képviselőire Dr. Fendler Judit, a Szegedi Tudományegyetem kancellárja. Fotó: Kovács-Jerney Ádám

– A háttér biztosításáért vagyok elsősorban felelős – hangsúlyozta az SZTE kancellárja. Dr. Fendler Judit köszöntőjében emlékeztetett: öt éve döntötték el, hogy az egyetem a korábbinál is nagyobb súlyt helyez a középiskolai partnerségre. Ehhez – többek között – emberi és anyagi erőforrásokat, infrastruktúrát biztosított az SZTE vezetése.

A Szegedi Tudományegyetem Középiskolai Partneri Program unikális kezdeményezése megelőzte a kormány „Tanítsunk Magyarországért!” programját.

Nem titkolt célunk, hogy minél több diák jöjjön tanulni a Szegedi Tudományegyetemre. Az is célunk, hogy a régióban tartsuk a tehetségeket, akik itt munkát találva dolgozhatnak a térség fejlődéséért – fogalmazott az SZTE kancellárja. – Közös céljaink közé tartozik az is, hogy senki se maradjon ki a felsőoktatási továbbtanulási lehetőségből anyagi okok vagy hátrányos szociális helyzete miatt. Példaértékű az egész országban ez a program.

A win-win szituáció kialakításának egyik eszközeként az SZTE elsőként alapított saját pedagógus ösztöndíjat, hogy olyan fiatalokat tegyen érdekeltté a pedagógus pálya választásában, akik tanárként itt maradnak a régióban. A Zirzen Janka Ösztöndíjprogram egyik célja, hogy segítse a tanárutánpótlást.

– Növekszik azon diákoknak és pedagógusoknak a száma, akik igénybe vehetik az egyetem olyan kivételes szolgáltatásait, mint például az SZTE Coursera online oktatási platform – hozott példát Dr. Fendler Judit a szegedi universitas partnerei számára kínált unikális megoldásokra.

 KJA-Number-4826

Az SZTE Középiskolai Partneri Program eredményeit Dr. Fendler Judit kancellár (balról) és Prof. Dr. Gellén Klára oktatási rektorhelyettes is értékelte. Fotó: Kovács-Jerney Ádám


A nyitott egyetemért

A középiskolákkal a kapcsolattartást az SZTE Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatósággal együtt végzi az SZTE Junior Akadémia.

SZTE_Kozepiskolai_Partneri_Program_KJA-Number-4957

Közös célunk, hogy aktívabban vegyünk részt a középiskolai tehetséggondozásban a felsőoktatásba lépést elősegítve! A régióban sok intézmény fontosnak érezte az együttműködést – fordult az iskolák megjelent vezetőihez, tanáraihoz, diákjaihoz, a közel száz vendéghez az SZTE oktatási rektorhelyettese. Prof. Dr. Gellén Klára, aki oroszlánrészt vállalt az SZTE Junior Akadémia megalapításában is, több példával érzékeltette, hogyan bővült a középiskolák számára nyújtott egyetemi programkínálat.

A tanulmányi kirándulások szervezésétől kezdve az általános műveltség értékét is demonstráló SZTE Juniorok Viadala vetélkedőn át az emelt szintű érettségire felkészítő tanfolyamokig terjed a nyitott egyetem bemutatására alkalmas rendezvényskála.

Prof._Dr._Gellen_Klara_SZTE_rektorhelyettes_KJA-Number-5227

Az Együttműködési megállapodásnak megfelelően az SZTE a jól bevett programok mellett – például roadshow, egyetemi és kari nyílt napok – új lehetőségek megteremtését tűzte ki célul, melyek a középiskolás diákokat közelebb hozzák az egyetemhez – magyarázta Prof. Dr. Gellén Klára, az SZTE oktatási rektorhelyettese.

Nap mint nap jelen lehetünk az iskolákban. Az iskolai koordinátorok rendszerének a bevezetése lehetővé tette, hogy például az SZTE ösztöndíjak közül a középiskolások által megcélozható Start ösztöndíjra fölhívják a figyelmet. Az egyetemi élet startjától kezdve a diploma megszerzéséig támogatjuk a tehetségeket – hangsúlyozta beszédében az SZTE rektorhelyettese, aki szerint az egyetem kiterjedt tehetséggondozó programja a partner iskolák támogatását is jelenti.

A jövőt építve, a kooperációra nyitottan várja az SZTE Junior Akadémia a középiskolák ötleteit is a még hatékonyabb együttműködés érdekében.

Kozepiskolai_Partneri_Program_KJA-Number-5016


14 féle ösztöndíj

A 2019-2024 közötti időszak tapasztalataiból következnek az új célok, amelyeket Dr. habil. Újvári Edit, az SZTE Junior Akadémia igazgatója ismertetett.

– A Szegedi Tudományegyetemet bemutató programok mellett az a célja az universitasnak, hogy egy lépéssel közelebb kerüljön az SZTE a középiskolásokhoz és a diákok az egyetemhez – hangsúlyozta az előadó.

Dr._habil._Ujvari_Edit_KJA-Number-5278

A középiskolások felvételire való felkészülését segíti az SZTE Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatóság által folyamatosan aktualizált u-szeged.hu/felveteli oldal. Innen elérhető az SZTE Felvételi naptár, benne az SZTE nyílt nap 2024. november 28-i programja, és az SZTE 12 karának nyílt napjaival kapcsolatos információk is. A közel ötven állomásos SZTE roadshow az ország számos városát, sőt az országhatáron kívüli területeket is érint.

Új lehetőségként említette Dr. habil. Újvári Edit az SZTE Coursera olyan kurzusait, amelyeket az SZTE partner középiskoláinak a diákjai vagy az önképzésre súlyt helyező tanárai is elvégezhetnek.

Hagyománya a Szegedi Tudományegyetemnek – a Szegedi Tehetséggondozó Tanács, a Pro Talentis Universitas Alapítvány, valamint az operatív teendőket ellátó SZTE Junior Akadémia révén – a magas színvonalú tehetséggondozás. Az SZTE Junior Akadémia honlapján tizennégy féle ösztöndíj ad példát arra, hogy a szegedi universitas miként támogatja a tehetséges és szorgalmas fiatalokat.

Népszerűek az élményprogramok. Motiválók az osztálykirándulások. A 100 órás, egész tanéven keresztül tartó emelt szintű érettségire felkészítő tanfolyamra az új tanévben 600-an jelentkeztek, ami bizonyítja, hogy népszerű az online formában is elérhető képzés – sorolta az SZTE Junior Akadémia igazgatója.

Az SZTE Oktatási Igazgatósággal együtt elkészült az SZTE intézményi felvételi pontok szabályzata. Világossá teszi, hogy például a tanulmányi versenyek miként számíthatók be.

SZTE_Kozepiskolai_Partneri_Program_KJA-Number-5309

Tantárgyi felkészítő tanfolyamok segítik elő a sikeres felvételit és az egyetemen való helytállástmondott példát a kölcsönös előnyőkkel járó programra Dr. habil. Újvári Edit, az SZTE Junior Akadémia igazgatója. Fotó: Kovács-Jerney Ádám


A másik oldal szemüvegén át

– Teher alatt nő a pálma – kezdte mondandóját Sinkó Edit, a Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium igazgatóhelyettese, aki az egyetemi partneri programról a középiskolások szemszögéből beszélt.

Sinko_Edit_a_Kiskunfelegyhazi_Mora_Ferenc_Gimnazium_igazgatohelyettes_KJA-Number-5323

Az SZTE Juniorok Viadala csapatversenyt idén meg szeretné nyerni a Móra Ferenc Gimnázium – fejezte ki reményét Sinkó Edit igazgatóhelyettes.

Az SZTE által kínált lehetőségek közül a kiskunfélegyháziak bekapcsolódtak – többek között – a beszédtechnika tréningbe. A tanultakat jól hasznosították a diákok a kommunikációs kihívásként megélt középiskolai érettségi vizsgákon. Hasonlóan népszerű volt a munkaerőpiaci ismereti tréning, mert célszerű gondolkodásra tanított és megértette a diákokkal, ki kell állniuk magukért.

SZTE_Kozepiskolai_Partneri_Program_KJA-Number-5330

A Javíts! ösztöndíj arra irányítja a figyelmet, hogy a tehetségek mellett a hátrányosabb helyzetű, munka mellett tanuló diákokat is segíti a Szegedi Tudományegyetem – ismerte el az igazgatóhelyettes. – Közösek a céljaink: az egyetemhez vezető út megkönnyítése. Sok diákunk indul Szeged felé, s e hidat az SZTE Junior Akadémia építi.

Dr._Nagy_Anett_a_Szegedi_Radnoti_Miklos_Kiserleti_Gimnazium_igazgatoja_KJA-Number-5336

„Tapasztalatok az egyetemi partneri programról” címmel Dr. Nagy Anett, a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium igazgatója tartott prezentációt. Fotó: Kovács-Jerney Ádám

Évente közel száz radnótis diák folytatja tanulmányait a Szegedi Tudományegyetemen. Véleményük szerint fontos információs lehetőség a Pályaorientációs tanácsadás, az egyetemi nyílt napok rendszere.

Ténylegesen támogatja a továbbtanulást az érettségire felkészítő tanfolyam, melynek ára a sikeres felvételi után visszaigényelhető. A közösségépítéshez is hozzájárul, ráadásul intézményi többletpont szerezhető a tanulmányi versenyekkel. A tehetséggondozás sokféle formája közül a Szegedi Radnóti gimnázium igazgatója kiemelte, hogy a Kutató Diákok Mozgalmába bekapcsolódó tanulóik közös projektekben dolgozhatnak szegedi egyetemistákkal. Pozitív tapasztalata összegzéseként, a Szegedi Tudományegyetemmel összefüggésben kijelentette: „partner az, akivel közös célért dolgozhatunk”.


Tábla és jutalom

Négy új középiskola csatlakozott az SZTE Középiskolai Partneri Programhoz.

Csongradi_BJG_igazgatohelyettes_KJA-Number-5421
Képgaléria az SZTE és a középiskolák vezetőiről.


Az SZTE, valamint a régi és új iskolák együttműködési szerződése kifejezéseként ezentúl táblával is megjelölik a programba bekapcsolódó intézményeket.

KJA-Number-5396
Képgaléria az SZTE és a középiskolák vezetőiről.

„Az SZTE Partneriskolája” tábla és oklevél mellett – többek között az SZTE Talent Press című kiadványnak a programot értékelő számát kapták ajándékként a megjelentek – Bajától és Kecskeméttől kezdve Békéscsabán és Mezőkovácsházán át Makóig és Csongrádig.

KJA-Number-5682
Képgaléria a Javíts! ösztöndíjasokról és az SZTE Junior Akadémia munkatársairól.


A Javíts! ösztöndíj felhívásra 227 diák pályázott, hogy a tanév végéig javít a félévi eredményein.

KJA-Number-5682
Képgaléria: az SZTE Junior Akadémia Javíts! ösztöndíját elnyert közéiskolásokról.

Az SZTE a 18 első helyezett középiskolást is elhívta az ünnepélyes alkalomra. Az ösztöndíjat a Javíts! felhívás ötletgazdája, Prof. Dr. Badó Attila és az SZTE Junior Akadémia projektjének kapcsolattartója, Borbola Lilla adta át a legjobb diákoknak. A szorgalmas diákok jutalma az is, hogy az emelt szintű érettségire felkészítő programba bekapcsolódhatnak.

KJA-Number-4787

A kötetlen beszélgetéssel, kapcsolatépítéssel záruló programon elhangzott: az „SZTE partneriskolája” táblával megjelölt intézmények a tehetséggondozás zászlóshajói.

Újszászi Ilona

Fotók: Kovács-Jerney Ádám

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek