Mit lehetett volna még tenni a sikerért? - Október hónap Alma Mater Tagja Dr. Varga Eszter

Számos területen a legnagyobb szakmai sikereket érte el, mégis arra kérdésre, hogy mit emelne ki legelőször magáról, így válaszolt:

Nagyon büszke vagyok a szatymazi gyökereimre. Tulajdonképpen mind a családban, mind az általános iskolában olyan útravalót kaptam, ami képessé tett arra, hogy eljussak odáig, ahol most vagyok. A közösség támogatása, az összetartás, az a tiszta értékrend, amit ott kaptam, erőt, tartást és egy jó kis „gyomorbarométert” adott számomra. Egy olyan erős minőség, ami az utána következő éveket a mai napig meghatározza.

Hogyan lett a szatymazi lányból nemzetközi színtéren is elismert szakember?

Jó tanuló voltam, ez volt számomra a természetes. Az általános iskola elvégzése után egy klasszikus szegedi kérdést kellett eldöntenünk, hogy Radnóti vagy Ságvári. Abban az időben sem volt könnyű vidékiként bekerülni a legjobb gimnáziumokba, az előítétetek már akkor is erősek voltak. A Ságváriba nem vártak minket, és a Radnótiban is eredendően az angol nyelvi tagozatra jelentkeztem, de oda nem fértünk be, és mivel az orosz nem volt akkoriban annyira menő, úgy gondolták, akkor tessék ott boldogulni, oda kerültek a vidéki gyerekek. Ez volt a Radnóti C „gyűjtő” osztálya, a speciális orosz tagozat. Kistelek, Csanytelek, Sándorfalva, Szatymaz, Baks, és így tovább, a környékbeli települések mind képviseltették magukat. Ez egy 44 fős osztály volt, ahol természetesen a vidéki gyerekek is megállták a helyüket. Egy fantasztikus orosztanárt kaptunk, Szigetiné Papp Ágnest, aki le is nyelvvizsgáztatott minket két év alatt, és például elvitt minket az akkor még Leningrádba. Nagyon megszerettük a nyelvet, jó volt az a közösség. A hátrányosnak tekinthető helyzetet sikerült közösen előnyünkre fordítani. Ha most megnézem, ki hol tart az egykori osztályból, akkor nagyszerű pályákat jártunk be.

A Szegedi Tudományegyetem, vagyis elődje, a JATE is ilyen egyértelmű választás volt?

Azt gondolom, igen. A Radnóti elvégzése után sem szerettem volna más városba menni. Megnéztem, hogy a fölöttem lévő osztályokból ki hova megy, és akkor találtam ki magamnak a jogi egyetemet. Fel is vettek, és summa cum laude végeztem el. Még utána sem vágyódtam el Szegedről, és a Lombardnál kezdtem dolgozni. Ekkor nyílt ki számomra a pénzügyi terület: lízing, banki finanszírozás, így indult a pénzügyi karrierem.

Miért pont a pénzügy világát választotta?

Ez egy pezsgő időszak volt Magyarországon a bankszektorban. Ekkor alakult ki a kettős bankrendszer, a rendszerváltást követő gazdasági életben a friss megoldások, lehetőségek igazi pezsgést hoztak, és ebben részt venni nagyon izgalmas volt. Rengeteget lehetett tanulni, ittuk az információkat, képeztek bennünket. Élveztem ezt, tettem a dolgomat, haladtam lépésről lépésre. Szegedről aztán tovább hívtak a Raiffeisen Bank elődjeként megalakuló Unicbank kecskeméti fiókjához, majd onnan Budapestre, a központba. 10 évig dolgoztam ott, nagyvállalati hitelezési területi igazgatói pozíció volt az alkalmazotti út vége. Ebből a helyzetből gondoltam úgy, hogy vállalkozó leszek, és akkor alapítottuk meg az első pénzügyi vállalkozásunkat. Azóta több ilyen céget is létrehoztunk, a jelenlegi, a Pannonhitel Zrt., amelynek az alapító, vezérigazgató és társtulajdonosa vagyok, már szintén 11 éves. Így épült fel a karrierút.

Fotó: Móró Bianka

Egyszerűnek, lineáris fejlődésnek hat elbeszélve, tényleg ilyen volt?

Magánemberként azért nagy levegőt kellett vennem már a Kecskeméthez is, Budapesthez még inkább. Emlékszem, sok éven át szinte minden hétvégén hazajártam Szatymazra, és vasárnap este, vagy hétfő hajnalban Intercityvel mentem vissza.

Szakmailag sosem kellett pályáznom állásra, hanem mindig kineveztek. Nem kellett őrülten kaparnom, hanem tettem a dolgomat, szorgalmasan, precízen, és a teljesítményem alapján elismerték a munkámat, ajánlották fel az előléptetéseket.

Mindennek a hátterében a mélyen beépült szatymazi alapok vannak: szorgalmasan kell dolgozni, mindent meg kell csinálni, és jönni fognak az eredmények. Édesapámnak gyerekkoromban az volt a kérdése, ha valami nem a tervek szerint sikerül az iskolában: „Kislányom, mindent megtettél? Mit lehetett volna még tenni a sikerért?” Ez a kérdés beépült, azóta is folyamatosan motivál. Mindig végig gondolom, hogy mindent megtettem-e az ügy érdekében. Ezt kaptam apukámtól a tarisznyámba.

Milyen volt akkoriban egyetemistának lenni?

Nagyon jó csoportunk volt, ezek az egyetemi kapcsolatok máig is élnek. Tehát ez egy olyan alma mater volt, amely hosszú távú emberi és üzleti kapcsolatokat is tudott eredményezni, van, akivel még napi szinten is együtt dolgozom. Az idő visszaigazolta a képzés minőségét. Maga az egyetemi élet is egy más szinten zajlott még akkor: közös sorban állások, közös tanulások, megkeresni, ki ír a legszebben, legprecízebben, majd a JATE fénymásolóban tömegével a jegyzeteket másolni. A JATE Klubbos bulik kihagyhatatlanok voltak, a SZOTE Klubba is jártunk. A Rétes Roziban és a Virágban jutalmaztuk magunkat, a Tejivóba és a Jégbüfébe jártunk enni. A Lófara mellett volt egy méregdrága cipőbolt, ott csábultunk el, mindig elvertem az ösztöndíjamat.

Voltak emlékezetes SZTE Story-k?

Több is!

Egyetemes jogtörténetből Homoki Nagy Mária vizsgáztatott. Kívülállóknak mondom, jobb a magyar jogtörténet, mert az egyetemes még kilóra is több. A vizsgán 3 kérdés volt, és mindhárom választ leosztályozta és ebből alakult ki a jegy, de azt csak a végén mondta meg, közben rezzenéstelen arccal ült, nézett és hallgatott, úgyhogy nem lehetett belőni közben, hogy hogy áll az ember. De rendkívül korrekt egyetemi oktató volt. Aztán utána kérdezett valami felsorolásos dolgot, és akkor mondtam, hogy „Ez 7 elemből áll…” és elkezdtem darálni, de az ötödik után elakadtam, és teljes blokk. Nem mondott semmit, mentünk tovább. Ötöst kaptam, és ahogy írta be a jegyet, egyszer csak megszólalt, hogy „soha nem mondjuk meg, hogy a felsorolás hány elemből áll, csak simán felsoroljuk, mert az oktató sem tudja feltétlenül, vagy veszi észre, hogy valami kimaradt.” Mindezt rezzenéstelen arccal. Fontos lecke volt. Egy bukásom volt, a filozófiaszigorlat akadt meg a torkomon, valami Hegellel kapcsolatos dolog. És akkor teljesen lelki beteg voltam, mit kellett volna tennem még az ügy érdekében, de aztán persze túllendültem.

Az Államvizsga volt még emlékezetes, ahol Tóth Charlie tanár úrnál (Dr. Tóth Károly) kihúztam az alkotmányos monarchiát és történt valamilyen blackout az agyamban és az abszolútizmust dolgoztam ki helyette. Kimentem, elmondtam, végighallgatta és csak aztán mondta, hogy "nagyon szép volt, de nem ez volt a tétele". Hát teljesen ledöbbentem, de nagyon támogató volt, adott két percet, hogy nyugodjak meg, mert ha ezt így tudom, akkor a másikkal sem lesz gond. Akkor elmélyülés és elkezdetem fejből mondani, darálni, míg megállított, hogy ez bizony ötös.

Nagyon tudatosnak tűnik ez az egyetemi lét, az indulás. A jelenlegi hallgatóknak is így kellene?

A legfontosabb szerintem, hogy legyenek tisztában magukkal. Tisztázni azt a hármas kérdést, hogy mit akarunk, kikkel akarjuk, és mi az, amit meg is tudunk csinálni. Tudatosság, önismeret és közösség. Szerintem ez a kulcs.

Ne csak arra fókuszáljanak, hogy mit tanítanak az egyetemen, mert az nem elég. De nem azért, mert nem jó dolgokat tanítanak, hanem azért, mert felgyorsult a világ. Tudni kell, mi az, amit szeretek, és fel kell ismerni, hogy mi az, amiben jó vagyok. Hány pályaelhagyó van, aki elvégez egy egyetemet, majd ott áll 30-40 évesen, hogy, de hát én nem is ezt akartam csinálni, nem vagyok boldog. Ma már az önismeret sokkal jobban elérhető bárkinek. Applikációkkal, tanácsadással, én-tervező naplókkal, sokkal tudatosabban lehet ezt megélni. Mit szeretek? Mivel vagyok boldog? Mikor érzem jól magam, ha mit csinálok? Ez az önismeret első szintje. A második a kompetenciák megismerése, hogy valójában miben vagyok jó. Leegyszerűsítve, hogy milyen skilljeim vannak, hogy állok ezekkel. Korábban az volt a mondás, hogy fejlesszük a gyenge területeinket, de most más sokkal elfogadottabb, és én is ezt javaslom, hogy az erősségeinkre fókuszáljunk, és azokat aknázzuk ki, fejlesszük.

Fotó: Móró Bianka

Szerteágazó a jelenlegi tevékenységi kör is: sok pozíció, sok feladat. Ehhez honnan a motiváció?

Először is nem hiszek abban, hogy csak a szükséges minimumot tesszük bele valamibe. Az út csak felfele visz, vagy lefele, stagnáló haladás nem létezik. Jófajta szangvinikus természetem van, minden izgat, minden érdekel. A két fő terület természetesen a pénzügy és a coaching, de ezek is összefüggnek és nagyon kitágítom ezeknek a területeknek is a határait. Van bennem egy alapvető kreatív kíváncsiság. És ez állandó. Nem bírok eleget olvasni, sok podcastot hallgatok, mindenevő vagyok. Igazából az érdeklődésem messze túlmegy a kapacitásomon. A legnagyobb feladat, hogy megtaláljam az egyensúlyomat.

És hogyan lehet megtalálni az egyensúlyt?

Az a nagy kihívásom, hogy hogyan ürítsem az elmémet, hogyan teremtsek ingermentes időszakokat. Már eljutottam odáig, hogy a meditációt beépítettem az életembe, mert látom, hogy kell az egyensúlyomhoz. De emellett a sport, ami kikapcsol, például a nordic walking, valamint imádok napozni. Szatymazi lány vagyok, lételemem a nap.

Mit üzenne a mostani fiataloknak?

A tiltásokat nem szeretem, egy pozitív üzenetet fogalmaznék meg: Ne zárkózzanak be magukba! Kapcsolódjanak, legyenek kíváncsiak, érdeklődők. Ne magányos mohikánként fogják fel a történetüket, hanem egy jó csapatjátékként.

Fotó: Móró Bianka

Dr. Varga Eszter az Alumni-Uni Tudásmhűhely sorozat: KryptnIT: A jövőt ma kódoljuk este keretében a jövő foglalkozásairól beszélt, az érdeklődők hamarosan megtekinthetik, vagy visszanézhetik az előadást az SZTE Alma Mater YouTube csatornáján.

SZTE Alma Mater

Beszélgetőpartner: Gerháth Györgyi

Fotó: Móró Bianka