Sajtónyilvános eseményen, az újságírókkal közösen várta a fiziológiai és orvostudományi Nobel-díj bejelentését a Szegedi Tudományegyetem vezetősége 2023. október 2-án, az egyetem központi épületében. Az SZTE kutatóprofesszorát, Karikó Katalint évek óta az esélyesek között tartották számon, és idén meg is kapta a tudományos világ legjelentősebb elismerését. A Szegedi Tudományegyetem élőben kapcsolta az SZTE történetének második Nobel-díjasát, Amerikából.
A Mohácsi Nemzeti Emlékhely tömegsírjaiban talált emberi maradványok egyre biztosabban utalnak arra, hogy a török sereg a mohácsi csata után véresen kivégezte mintegy 2000 hadifoglyát, majd rendezetlen tömegsírokba hantolta el őket. A mohácsi síkon, 1526. augusztus 29-én zajlott a magyar történet egyik legtragikusabb csatája, melynek közelében jelenleg 5 különálló tömegsírról tudunk. Az antropológiai feltárásból következtethető drámai eseményekről Dr. Pálfi György antropológussal, a Szegedi Tudományegyetem TTIK Biológiai Intézet Embertani Tanszékének vezetőjével a IV. számú tömegsír mellett beszélgettünk. Felkavaró részletek következnek.
A Mohácsi Nemzeti Emlékhely területén zajlik a mohácsi csata IV. számú tömegsírjának régészeti és antropológiai feltárása. A helyszínen, akárcsak 2020 és 2022 között a III. számú tömegsír esetében, a Mohács 500 kutatócsoport tagjaként Dr. Pálfi György, az SZTE antropológus tanszékvezetője, munkatársai és PhD-hallgatói segítségével végzi a maradványok antropológiai azonosítását és adatolását. A kutatócsoportban a pécsi Janus Pannonius Múzeum (JPM) feladata a tömegsírok régészeti feltárása; ezt a III. számú tömegsírnál Dr. Bertók Gábor régész, a JPM igazgatója vezette, míg a IV. tömegsír feltárását Neményi Réka, a JPM Régészeti Osztálya vezetője irányítja.
Dr. Pálfi György antropológus, a Szegedi Tudományegyetem TTIK Biológiai Intézet Embertani Tanszékének vezetője kalauzol az ásatáson. Fotó: Kovács-Jerney Ádám
Mohácstól délre az 1950-es években katonai erődítési munkák közben bukkantak először emberi csontokra. A helyszínen 1960-ban két tömegsírt tártak fel részlegesen, majd 1975-76-ban, a csata 450-ik évfordulójára készülő emlékhely kialakítása során újabb három tömegsír került elő, közöttük a III. és az újonnan vizsgált IV. számú sír.
Pálfi György 2020-ban a III. tömegsír munkálatairól adott interjút portálunknak; most az új ásatás sátra alatt fogad, 40 fok feletti hőségben. A megbontott tömegsírban szemmel láthatóan kaotikusan, egymásra roskadva fekszenek az emberi maradványok. Sokfelé egy-egy koponyán, végtagcsonton már számozott címke látható. Minden váz számot kap, mostanra 123-ig jutottak, de ezek közül egyesíthetnek is majd számokat, ha kiderül, hogy egy-egy kar, lábszár kihez tartozik. Így, személyként emlegetik az elhunytakat. Pálfi György biztosít, hogy ő szakemberként is ugyanezt a megdöbbenést és megilletődöttséget érezte, amit arcunkon lát, amikor először pillantotta meg egy mohácsi tömegsír tízezernyi csontjának összevisszaságát.
A régészeti-antropológiai feltárás során az antropológusok feladata, hogy beazonosítsák az összetartozó csontokat. Ezután kiiemelik, és az elhunytak szerint kódokkal ellátva csoportosítják a maradványokat. Kódja van a hiányos embernek, a magában álló koponyának, a koponya nélküli teljes csontváznak, a különböző alsó-felső végtag elemeknek. Az anatómiai illesztés később, az SZTE által biztosított Lövölde utcai Mohács-kutatóházban folytatódik. A bomlási folyamat vagy a későbbi bolygatások során a csontváz-részletek elmozdulhattak eredeti helyzetükből. A kódok alapján később számítógépes adatbázis-kereséssel társíthatják a hiányos csontvázak darabjait. Magyarországon korábban nem végeztek antropológiai feltárást hasonló tömegsírnál, ezért új módszereket, új protokollt kellett kitalálni hozzá.
Videó: Kovács-Jerney Ádám
A IV. tömegsír a legkisebb területű az öt közül, a mélységét egyelőre nem ismerik. A 450. évforduló idején 60-80-ra becsülték az ide eltemetettek számát, de Pálfi György szerint inkább a 180-200 ember lehet valós. A III. tömegsírban a 130-as becslésből végül legalább 327 ember lett. A levágott fejekkel a legnehezebb a munka, sok különálló koponya van, aminek igyekeznek megtalálni a gazdáját – bár ezt a csontok töredezettsége sokszor lehetetlenné teszi. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy a III., IV., illetve az I. és II. tömegsírok egymástól csupán néhány méter távolságban helyezkednek el. Ha a sírok között zajlott a kivégzés, akkor egy fej akár máshová is kerülhetett, mint a test.
Mi történt itt 1526. augusztus 29-én? Milyen áldozatok kerültek e tömegsírokba? Kik ők? Csatában megölt katonák? A vesztes csata után foglyul ejtett, majd kivégzett emberek?
A tömegsírok feltárása nemcsak azt teszi lehetővé, hogy az egymásra dobált halottak maradványait méltón temessék újra a mohácsi csata 500-ik évfordulóján, hanem új feltevéseket is valószínűsít a csata eseményeiről.
A feltárás legfontosabb eredménye talán az a megalapozott feltevés, hogy a törökök a csata után ezen a helyen tömegesen mészároltak le mintegy 2000 hadifoglyot. Pálfi György a III. és IV. tömegsír eddigi antropológiai tapasztalatai alapján azt tartja valószínűnek, hogy a tömegsírokban ezek a keresztény hadifoglyok nyugszanak. Ezt támasztja alá, hogy az öt tömegsírban összesen nagyjából 2000 ember maradványai lehetnek – feltéve, hogy 1976-ban ugyanolyan arányban becsülték alá a csontvázak számát, mint a III. és IV. tömegsírok esetében.
Azt a korabeli török források is említik, hogy a mohácsi csatamezőn elért győzelem után a török sereg mintegy 2000 foglyot ejtett. Egy részüket a csatamezőn, egy másik részüket pedig feltehetőleg akkor, amikor a Bali bég vezette akindzsik lerohanták a magyarok táborát. Az SZTE Embertani Tanszékének vezetője szerint erre utal az a tény, hogy a fiatal férfiak maradványai között apródként vagy lovászfiúként szolgáló 11-12 éves gyerekek, valamint feltehetőleg tábori munkákat ellátó nők csontjait is megtalálták.
A Mohács-Sátorhely IV. tömegsír feltárása. Fotó: Kovács-Jerney Ádám
A tragédia talán legdrámaibb része az, hogy a fogoly-ejtő török vezérek és katonák célja eredetileg a váltságdíj lehetett, nem a kivégzés. Történeti források utalnak arra, hogy a hadifoglyok megöléséről a szultán maga döntött, ott helyben. Ha valóban így történt, a szerencsétlenekben talán már csak az utolsó percekben tudatosult, hogy eljött a vég.
A sebekből ítélve a török kivégzők éles szablyával a fejre, nyakra mért csapásokkal, akár egyszerre több foglyot is kaszabolva ölték meg az egymás mellé térdeltetett, lehajtott fejű keresztény katonákat. A török források szerint a kivégzéseket Szulejmán is végignézte. A tömegsírok állapotából, elhelyezkedéséből ítélve Pálfi György és régész munkatársai, Bertók Gábor igazgató és Neményi Réka ásatásvezető (JPM) szerint is elképzelhető, hogy a látvány kegyetlen pompája megrészegítette a török kivégzőket, akik a váratlanul jött tömeges kivégzés közepette valósággal gázoltak a kiömlött vérben és körülöttük torlaszokban álltak a holttestek.
Haladjunk sorban, Pálfi Györggyel vegyük szemügyre az antropológiai bizonyítékokat! A fent vázolt szcenárió azt feltételezi, hogy a tömegsírokat nem a csata valamelyik helyszínén, hanem a csatavesztés után épített török tábor közelében ásták ki.
– Ezt jelzi, hogy a tömegsírok körzetében nincs csatára utaló leletszóródás. Ugyanezt támasztották alá Papp László és Maráz Borbála régészek 1960-as, ill. 1976-os megfigyelései, vagy a JPM ásatásvezető régészei, Bertók Gábor és Neményi Réka utóbbi évekből származó adatai is. Ami előkerül, az mind benne van a sírban. Nincsenek páncélelemek, szétszóródott tárgyak, láthatólag ez a helyszín nem volt csatatér. Csata után találnánk egy-egy levágott karon megmaradt sodronyinget, ami már értéktelen, és ezért nem húzták volna le a halottról. Itt nincs ilyen lelet. Ezekben a tömegsírokban aránylag épségben maradt emberi vázak fekszenek, akiknek sebei többségükben kivégzésre és nem csatára utalnak. A III. tömegsírban ugyan megtaláltuk egy fiatal férfi maradványait, aki az orrüregében hordott egy nyílhegyet, de ő valószínűleg a csatában sebesült meg, nem tudta kiszedni a nyílvéget, aztán hamarosan fogságba esett, őt is elhajtották a többiekkel – mondja az SZTE kutatója.
– A sebesültek testéből előkerült néhány ólomlövedék is, ugyanaz a 10-12 milliméteres méret, amiből a feltételezett csatatéren sokat találtak. Két hete a JPM régésze, Talabér Ildikó, tegnap a mi doktoranduszunk, Vig Viktor talált ólomgolyót a IV. tömegsírban; utóbbi az egyik csontváz gerinccsatornájában húzódott meg egy teljesen ép csigolya mögött. Szinte bizonyos, hogy nem ez volt a golyó elsődleges helye, hanem behullott oda a fölötte lévő vázból, vélhetően a bomlás közben bekövetkezett elmozdulások során – állapítja meg Pálfi György.
Vig Viktor, az SZTE antropológus PhD-hallgatója a Mohács-Sátorhely IV. tömegsír feltárásán. Fotó: Kovács-Jerney Ádám
E tárgyi leleteken kívül a tömegsírokból leginkább csak öltözeti tartozékok, kapcsok, zsinórvégek kerültek elő. Értéktelen apróságok, amelyek azt mutatják, hogy a foglyokat kifosztották. Találtak olyan tárgyat is, amit a gazdája eldugott, vagy véletlenszerűen őrzött meg: előkerült egy ujjperccsonton maradt gyűrű, és egy bokacsont mellett megmaradt aranypénz is, ami talán harisnyában eldugott utolsó tartaléka lehetett valakinek. A legelső tömegsírokban korabeli pénzleleteket is találtak, ezek révén tudták teljes biztonsággal beazonosítani a korszakot, és azt is, hogy a helyszínen a keresztény sereg katonái nyugszanak.
A IV. tömegsír előtt állva a legzavarbaejtőbb, hogy a koponyákon szabad szemmel nézve itt is, ott is a kivégzés nyomai láthatók. A tömegsírban egyaránt vannak egészben maradt és lefejezett vázak. Ez nem cáfolja a kivégzési teóriát, a vágások Pálfi György szerint nem kifejezetten a lefejezésre, hanem az egyén gyors elpusztítására irányultak. Általában kettőt-négyet csaptak a nyakra, koponyaalapra. Némelyik koponyának a feje tetején is vágásnyom van, ami azt valószínűsíti, hogy letérdeltetett embereket kaszaboltak le. A kivégző fegyver jellemzően szablya, vagyis éles pengéjű görbe török kard lehetett, ezt ugyanis nem csapásra, hanem metsző vágásokra, oda-vissza kaszabolásra használták.
Pálfi György antropológus: a koponyán korábbi agyhártyagyulladás nyoma látható. Fotó: Kovács-Jerney Ádám
A tömegsír-csoport összetartozását jelzi, hogy a sebesülések nagyon hasonlóak. Pálfi György egy jellemző példát mutat a IV. sírból:
– Ennek a koponyának a belső felszínén látható elváltozások egy korábbi, TBC-okozta agyhártyagyulladásra utalnak. A betegség önmagában is súlyos problémát jelenthetett a fiatal férfinak, halálát azonban nem ez, hanem a koponyaalapon, az állcsontokon és a nyakcsigolyákon megfigyelhető vágások tömege okozta. A sérülések gyors oda-vissza kaszabolásra utalnak, az elkövető láthatóan nem volt professzionális. Valószínű, hogy e férfit és társait a fogvatartók végezték ki és közülük ki ügyesebb volt, ki kevésbé. Esetünkben sok a fölösleges vágás, ez itt például, amelyik a nyakszirtcsontnak ebbe a keresztszerű megvastagodásába hatolt bele. Halált okozott, de a szablya pengéje is sérülhetett tőle. Más esetekben a kivégzők „profibbak” lehettek, mert az is gyakori, hogy éppen az 1-es és 2-es nyakcsigolyákat vágták át, minimális csont átmetszésével és a gerincvelő/nyúltvelő teljes átvágásával azonnali halált okozva. Sokszor azt látjuk, hogy a kivégző tudatosan nem vágott nagyobbat. Talán a szablyát kímélte, vagy azért, hogy a professzionális technikával imponáljon az uralkodó előtt.
Videó: Kovács-Jerney Ádám
Drámai történeteket hív elő az a kérdés, hogy a kivégzetteket vajon meglepetésként érhette-e a lekaszabolás.
– Valószínű, hogy a fogságba esettek a török divan tanácskozása előtt még úgy gondolták, hadifoglyok lesznek, és elviszik őket a birodalom területére. A török források szerint a divan végére derült ki, hogy nem visznek el hadifoglyot. Ez sokkoló meglepetés lehetett a szerencsétlen embereknek, különösen, amikor látták, hogy egy-két sorral arrébb már buknak föl a társaik.
Vajon megkötözött hadifoglyokat végeztek ki? Pálfi György szerint a tömegsírok alapján ez nem lehetett általános. Mindössze 2 csontvázon állt úgy a két kéz, mintha hátul összekötözve vetették volna őket a tömegsírba.
– Nem hiszem, hogy a törökök az elhantolás közben bontogatták volna a kötést az összevagdalt csuromvér holttestek kezén. Sokkal valószínűbb, hogy a foglyok rabláncon voltak, amit aztán egységesen le tudtak húzni a tetemekről. Erre utal, hogy a tömegsírokban össze-vissza állnak a kezek, a testeket kezüknél-lábuknál fogva dobták be a gödörbe, és ahogy éppen estek, úgy maradtak a sírban.
Csontvázmaradványok azonosítása a Mohács-Sátorhely IV. tömegsír feltárásán. Fotó: Kovács-Jerney Ádám
Mivel a vágások nagy részét nyaktájra mérték, Pálfi György szerint a kivégzettek legalább felénél megsértették a nyaki ütőeret. Kétezer emberből többezer liter vér ömölhetett ki, valószínűleg mozdulni sem lehetett a halottaktól és ez a kegyetlen rendetlenség akár a tömegsírok létesítését is meghatározhatta:
- A szultán ott helyben döntött a kivégzésről, ezért a török katonák sem lehettek felkészülve a tömeges mészárlásra. Talán a foglyok, talán a katonák álltak neki gödröt ásni. A gödrök mindenesetre kisebbek lettek, mint amekkorára szükség lett volna. Miután elkezdték szabdalni az embereket, egy idő után valószínűleg már nem fértek a hulláktól.
Az SZTE antropológusa szerint az első halmokat különösen rendezetlenül hordhatták a négy tömegsírba, és csak később, a távolabb eső, jóval nagyobb V. tömegsírban fejezték be a temetést, ott már sokkal rendezettebben. Igazolni ezt nem lehet, csak elképzelni. Van kutató, aki éppen fordítva látja maga előtt: a legrendezetlenebb III-IV. tömegsírok lehettek az utolsók, talán ezt a munkát már nem nézte a szultán, és itt sietősebben vetették gödörbe a testeket.
A tömeges kivégzés előkészületeiről van történelmi előképünk is; 1396-ban a nikápolyi csata után mintegy 3000 foglyot mészároltak le. Erről egy XV. század végi ábrázolás maradt fenn, ami a mohácsihoz hasonló helyzetet mutat be: elszedik a foglyok páncélját, fegyvereiket, ruhájukat, miközben a sátra előtti trónuson ott ül a szultán, és élvezi a látványt. Pálfi György szerint a foglyok kivégzését a törökök számára az is indokolhatta, hogy ne tartsák fenn a veszélyforrást, amit a harcedzett hadifoglyok jelentettek. A temetést valószínűleg nem magyarok, hanem törökök végezték. Az oszmánok jól ismerték a járványok veszélyét. Azért akarhatták mielőbb elföldelni a testeket, mert Buda kifosztása után ugyanezen az útvonalon kívántak visszatérni, és nem szerettek volna egy járványba belefutni.
A tömegsírokból zömmel fiatal férfiak csontvázmaradványai kerültek elő. Származásuk megállapítására az SZTE Embertani Tanszékén a III. és a IV. tömegsír maradványain a stronciumizotóp-arányok vizsgálatát tervezik. A fogakból a születéskori földrajzi környezetet, a csontokból pedig a halál előtti időszak földrajzi környezetet lehet majd megállapítani. Pálfi György elmondta, hogy ehhez reprezentatív mintát gyűjtenek. Különösen olyan elhunytakat választanak ki, akiknek épen fennmaradt a csontváza és a koponyája, vagyis aránylag sok adat állapítható az antropológiai, patológiai, igazságügyi orvostani vizsgálatokkal.
– Arra készülünk, hogy legalább egy tucatnyi személy esetében arcrekonstrukcióval mutassuk be, hogyan is néztek ki a mohácsi csatában részt vevő katonák. Az 500 éves évfordulóra tervezett kiállításon tényleges valóságukban szeretnénk bemutatni ezeket az embereket. A példa kedvéért most fiktív adatokkal szemléltetve egy feltételezett katona maradványait: „25-35 éves, mintegy 185 centiméter magas, szőke hajú, kék szemű volt, germán területről, Kárpát-medencéről kívülről származhatott, volt rajta két előző csatából származó gyógyult sérülés, az izomtapadások és egyéb morfológiai bélyegek alapján valószínűleg lovas katona lehetett, voltak a korábbi súlyos fertőző betegségei”. A digitális arcrekonstrukciókon az SZTE Embertani Tanszék antropológusa, Dr. Kis Luca dolgozik, míg a fertőző betegségek nyomait Dr. Spekker Olga vizsgálja. A kiállítás majdani látogatója interaktív módon kiválaszthatja, melyik katonát szeretné közelebbről megnézni. Emellett a kiállításban a III. tömegsír életnagyságú 3D-s kinyomtatott rekonstrukciója is látható lesz – mondta Pálfi György.
Kocsmár Réka és Vágvölgyi Lili, az SZTE antropológus PhD-hallgatói a feltáráson. Fotó: Kovács-Jerney Ádám
A feltárás után a csontok az 500. évfordulóra a Mohácsi Nemzeti Emlékhelyen megépülő kápolna altemplom kriptájába kerülnek majd. Innen az idők során, szigorúan indokolt esetben újra elővehetők lehetnek például újabb, pontosabb beazonosításokra. Az SZTE kutatója szerint már a 450 éves ünnepséghez képest is hatalmasat haladt a tudomány: akkor még sem izotópvizsgálat, sem archeogenetika, sem mikroCT-eljárások nem álltak rendelkezésre. Lehetséges, hogy a jövő kutatói már több eszközzel, több forrással dolgoznak majd és a mainál olcsóbb, hatékonyabb vizsgálatokat tudnak elvégezni a Mohácsnál eltemetett hősök akár név szerinti beazonosítására.
Mert, hogy hősök, az Pálfi György szerint nem vitás:
– Sokan közülük több, mint egy hónapon át táborokban vártak arra, hogy összegyűljön a magyar sereg. A csata előtt hosszú ideig tartott, mire Mohácsra jutottak; a király lassan vonult a Duna mentén, húzta az időt, hogy csatlakozzanak a különböző helyekről érkező csapatok. Azok, akik az elejétől táborba vonultak, átélhették, hogy nagyon lassan gyarapszik a sereg, még mindig csak 3000-en, 5000-en, 8000-en vannak, miközben a korszak legerősebb 70 ezres hadseregével kellett szembeszállniuk. Ebben a lélektani helyzetben nem szivárogtak el. Sőt, a mohácsi táborban az írástudók közül sokan megírták búcsúlevelüket. Akik pedig hadifoglyok lettek, azt látták, hogy a bajtársaik túlnyomó része a csatamezőn halt meg. Akármilyen környezetből érkeztek ők, életüket adták az országért.
Csontvázmaradvány a Mohács-Sátorhely IV. tömegsírban. Fotó: Kovács-Jerney Ádám
A III. és IV. tömegsír feltárása köré Pálfi György PhD-kutatási projekteket szervezett az Embertani Tanszéken, hogy a hallgatókat bevonva állapítsák meg, kik voltak a tömegsírokban, és mi történt velük. A helyszíneken dolgozó négy fiatal doktorandusz nemcsak segédkezik a feltárásban, de a tömegsírkutatásban nemzetközi szintű tudást és gyakorlatot szerez.
Marcos De Andrés, az SZTE antropológus PhD-hallgatója
2022-ben a III. tömegsír feltárásán
Marcos De Andrés, a rangidős doktorandusz szeptemberben harmadik évét kezdi a Mohács-500 csapatban. Mohácsi látogatásunk idején éppen Szegeden dolgozott a hallgatókkal a III. tömegsír csontvázanyagán. Ő Madridból érkezett, Dr. Pálfi György témavezetésével (amihez társ-témavezetőként Dr. Tihanyi Balázs, az SZTE Embertani tanszék tudományos munkatársa is csatlakozott) végzi doktori kutatásait. Ő a III. tömegsír feldolgozásánál végzi azt a kutatómunkát, amit Kocsmár Réka a IV-esnél. Pálfi György szerint komoly úttörő metodikai munkát is kellett végeznie, hiszen ilyen PhD-kutatást korábban senki sem végzett. Marcos De Andrés Spanyolországban polgárháborús tömegsírokon dolgozott; ez jó alapot biztosított számára a mohácsi munkához is.
A csoportban olyan PhD-hallgatók is dolgoznak, akik doktoranduszként most kezdenek, de mesterszakos hallgatóként már részt vettek a III. tömegsír feltárásában is. Vig Viktor a Mohács III. tömegsír perimortem (halál-közeli) sérüléseit tanulmányozza, 2023-ban ezzel OTDK első helyezést ért el (Dr. Bereczki Zsolt egyetemi adjunktus, SZTE Embertani Tanszék és Dr. Szabó Árpád főorvos, SZTE Igazságügyi Orvostani Intézet társ-témavezetésével). Vágvölgyi Lili ugyancsak több éve dolgozik a projekten, Dr. Pálfi György témavezetése mellett a IV. tömegsír perimortem sérüléseit vizsgálja, vagyis ő az újonnan megbontott helyszínen kutatja, hogy mi történt az áldozatokkal.
A feltárás az SZTE Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Karát is bekapcsoló interdiszciplináris kutatási témákat is elindított. Dr. Szabó Árpád, az SZTE Igazságügyi Orvostani Intézet főorvosa a tömegsíroknál saját metodikai kutatást folytat a témában, Dr. Mai Tímea, az SZTE Igazságügyi Orvostani Intézet orvosszakértője szintén igazságügyi orvostani szempontok szerint vizsgálja a korabeli kivégzés áldozatait.
Panek Sándor
A borítóképen: Feltárási munka a IV. tömegsírnál. Fotók, videók: Kovács-Jerney Ádám
