Bezár

Hírarchívum

boke_bor

A tehetséges és kreatív középiskolások „első lépései” az SZTE-ÁJTK-n

A tehetséges és kreatív középiskolások „első lépései” az SZTE-ÁJTK-n

2024. január 23.
4 perc

Az SZTE Állam- és Jogtudományi Kara január 12-én rendezte meg a tizenegyedikes és tizenkettedikes évfolyamba járó középiskolásoknak szóló Both Ödön Közjogtörténeti Emlékversenyét.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara 2024. január 12-én negyedik alkalommal rendezte meg a tizenegyedikes és tizenkettedikes évfolyamba járó középiskolásoknak szóló Both Ödön Közjogtörténeti Emlékversenyét. A lassan tradicionálissá érő versenynek különös apropót adott, hogy a verseny névadója 1924. január 16-án született, így szinte napra pontosan születésének 100. évfordulóját ünnepelhették a rendezvény alkalmával. A csapatok a régi keretek között, de megújult tartalommal mérhették össze tudásukat. Külön öröm, hogy a korábbi évekhez képest nagyobb számú csapatot köszönthettek a szegedi helyszíni fordulón, mivel öt csapat és tizenöt középiskolás diák is kísérletet tett az első hely megszerzésére.

bothodon3

A verseny a szokásos módon három fordulóból állt. A nevezés alkalmával a csapatoknak közös pályamunkaként egy 4-6 oldalas, 1923. évben kiadott napilapot kellett elkészíteniük a korabeli újságírok szerepébe helyezkedve. Az előre megadott tematika és rovatok mentén így szabadon bontakoztathatták ki kreativitásukat a versenyzők, akik mindnyájan nagyon színvonalas „produktummal álltak elő”.

A verseny második helyszíni szakasza január második péntekén vehette kezdetét, amikor elsőként az előre meghatározott alkotmánytörténeti és környezetvédelmi jogi tanulmányokból szerzett ismereteit tesztelték a szervezők a diákoknak az egyetemi tanulmányi felület, a coospace segítségével. A két feladat nyomán kialakult erősorrend alapján az első négy csapat folytathatta a versengést a harmadik, érvelési fordulóban. A csapatok készségeit, képességeit és önállóságát is próbára tette ez a feladat, mert a helyszínen megismert témában kellett elkészíteniük érvelésüket, amelyet az ellenérdekű fél álláspontjának megismerése után tovább alakíthattak a versenyszituációban. A szervezők témaként a női választójog megadásának kérdését választották két különböző idősíkban, így a sorsolás alapján két csapatnak 19. századi források és érvek alapján, míg két csapatnak a századforduló és az I. világháború közötti időszak parlamenti vitáiból és tudományos írásaiból inspirálódva kellett kidolgoznia érvrendszerét a számukra biztosított kétórás időkeretben.

bothodon1

Az ebédet követően 14 órától kezdődött a finálé, amely alkalommal elsőként Dr. Törőcsikné Prof. Dr. Görög Márta dékán köszöntötte a versenyzőket, aki hangsúlyozta azt, hogy a tehetséggondozás és tehetségazonosítás különösen fontos szerepet kap a Kar életében nemcsak az egyetemi hallgatók, hanem már a középiskolás diákok körében is. Ezt igazolandó az érveléseket a karunk oktatóiból álló rangos zsűri bírálta el, amelynek elnöki tisztét éppen dékán asszony töltötte be, míg két tagja, Prof. Dr. Homoki-Nagy Mária, a Magyar Jogtörténeti Tanszék egyetemi tanára és Prof. Dr. Balogh Elemér, az Európai Jogtörténeti Tanszék egyetemi tanára volt. A színvonalas érvelések a diákok mellett a közönséget is „megmozgatták”, elgondolkodtatták és néha megnevettették, így remek hangulatban telt a megújult főépület kari tanácstermében a verseny utolsó fordulója. A csapatok először öt-öt percben ismertették álláspontjuk alapjait, amelyre ezt követően öt perc felkészülés után három percben reagálhattak és végül egy-egy perces zárszóra volt lehetőség.

bothodon2

A zsűri végül a három feladat eredményeit összegezve állapíthatta meg a dobogós csapatok sorrendjét, így immár negyedik alkalommal végzett az első helyen a nagykőrösi Arany János Református Gimnázium kiváló csapata, akiket a Szegedi Radnóti Miklós Gimnázium és a jászberényi Lehel Vezér Gimnázium tanulóiból összeállt csapatok követték a dobogón. A nyertes csapatok a nagy összegű pénznyeremény mellett 10-10 intézményi többletpontban is részesülnek az SZTE-ÁJTK-ra való jelentkezés esetén. Emellett az első helyezett csapat tagjai az ÁJTK-ra való felvételük esetén az egyszeri Both Ödön-ösztöndíjra is jogosulttá válnak, amelyet a kari polgárrá válásuk alkalmával az elsőévesek eskütételekor vehetnek át. Az összes versenyző csapat erőfeszítéseit a szervezők emellett az egyetemi ajándékbolt tárgynyereményeivel ismerték el. Különösen nagy örömére szolgált a szervezőknek, hogy a különleges centenáriumi alkalomra elfogadta a meghívást a verseny névadójának, az SZTE-ÁJTK jeles jogtörténész-egyéniségének fia, Ifj. Both Ödön, aki díjátadóként igazán személyessé tette a versenyzők számára a kari tradíciók továbbélését az intézmény falai között.

Ezúton is gratulálunk mind a versenyzőknek, mind a felkészítő tanáruknak az elért eredményekhez és köszönjük a felkészülésbe fektetett munkájukat!

 

Pétervári Máté

 

A verseny végeredménye:

 

I. helyezett:

AJRG

Csőke Csilla, Nagy Szabolcs Bálint, Szabó Anna

Arany János Református Gimnázium, Technikum és Kollégium (Nagykőrös), felkészítő szaktanár: Kocsis Szilvia

 

II. helyezett:

Szegedi Kilátó

Kiss Béla, Nagy Attila Áron, Sebe László

Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium (Szeged)

 

III. helyezett:

Időutazók

Molnár Dóra Janka, Olajos Árpád, Zala Zsombor

Lehel Vezér Gimnázium (Jászberény), felkészítő szaktanár: Antics István

 

IV. helyezett:

Bolygatók

Dovicsin Máté Márk, Erdős Jázmin, Kovács Odett

Kecskeméti Bolyai János Gimnázium (Kecskemét), felkészítő szaktanár: Bajdik-Sebestyén Ágnes

 

V. helyezett:

Triumvirágos

Bata Liliána, Lovas Laura Petra, Zaskó Johanna

Kecskeméti Bolyai János Gimnázium (Kecskemét), felkészítő szaktanár: Földi Olinda

 

„A program a Kulturális és Innovációs Minisztérium megbízásából a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő által kiírt Az Országos Tudományos Diákköri Konferencián, valamint tudományos műhelyein való részvétel és a lebonyolítási feladatok ellátása - A tehetségek azonosítása és kibontakoztatása az SZTE-ÁJTK diákköreinek keretében című, NTP-HHTDK-23-0073 kódjelű pályázat támogatásával valósul meg.”

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek