Mi fán terem a frazeológia? – Beszélgetés Prof. Dr. Forgács Tamás nyelvésszel

– Idén megkapta az Arany Penna díjat a frazeológiai munkáiért. Mi az a frazeológia? Mindig ez a nyelvészeti terület foglalkoztatta?

– A frazeológia a szólás- és közmondáskutatás tudománya. A frázis ugyanis nemcsak azt jelenti, hogy elkoptatott klisé, hanem állandósult szókapcsolatot is jelöl, azaz legalább két szó állandó együtt szereplését. Ezek a frazeologizmusok egészben tárolódnak a mentális lexikonban, és onnan hívjuk le őket.
Az egyetem harmadik évétől az ötödikig nyelvtörténeti speciális képzésben vettem részt, ezért utána sokáig a nyelvtörténet volt a fő kutatási területem. Csak később fordultam a frazeológia felé, amikor 1988 és 1993 között a Göttingeni Egyetemen dolgoztam magyar lektorként. Ott ugyanis, amikor olyan feladatokat adtam a hallgatóimnak, hogy gyűjtsenek szólásokat, közmondásokat, rendszerint avítt, régi nyelvi vagy nyelvjárási példákat hoztak. Kiderült, hogy az O. Nagy Gábor-féle Magyar szólások és közmondások című gyűjteményből dolgoztak, ami érthető volt, hiszen akkoriban ez volt az egyetlen ilyen forgalomban lévő könyv Magyarországon. Már akkor elhatároztam, hogy majd ha lesz időm, összeállítok egy jóval korszerűbb frazeológiai szótárt. Mivel előtte még más könyveken dolgoztam, csak később tudtam nekifogni, így 2003-ra készült el a Magyar szólások és közmondások szótára című munkám, amiért később „Kiváló magyar szótár” díjat kaptam az MTA Szótári Munkabizottságától. Ebben már nemcsak a kifejezések és jelentések voltak feltüntetve, hanem számos alkalmazási példa is. Fontos volt számomra ugyanis, hogy a szótárban található kifejezések ne régiek legyenek, hanem mai nyelvünk eleven, valóban használt szólásai, akár a szlengből is.

– Az alkalmazási példákat milyen típusú forrásokból gyűjtötte?

– A 2003-as kiadásnál leginkább három elektronikus forrásra tudtam támaszkodni. Akkor még nem létezett sem a Magyar Nemzeti Szövegtár, sem az Arcanum Digitális Tudománytár, amelyek hatalmas szövegkorpuszok. Volt viszont már néhány napilap (a Népszabadság és a Magyar Hírlap) és egy hetilap (a HVG), amelyeknek CD-n kiadták több évfolyamnyi lapszámát, és ezekben keresni is lehetett szavakra, sőt szókombinációkra is. Próbáltam mindig érdekes, mondhatni szórakoztató példákat kiválasztani. Annak idején a recenziókban is kiemelték, hogy ez nem pusztán frazeológiai szótár, hanem egyfajta kordokumentum is: az ezredforduló körüli magyar közélet lenyomata is, hiszen ezekben a napilapokban rengeteg publicisztika volt, s a legjobb példákat mindig ezekben lehetett találni.

Prof. Dr. Forgács Tamás, fotó: Kovács-Jerney Ádám

– Miért fontos, hogy ne csak a szólások jelentése, eredete szerepeljen a szótárban, hanem a használata is?

– Azért, hogy a szótár használói – beleértve a magyart mint idegen nyelvet tanuló külföldieket is – lássák, hogy ezeket a kliséket korántsem csupán szótári formájukban lehet a szövegbe ágyazni, hanem a célnak megfelelően akár némileg elferdítve, egy-egy komponensüket kicserélve is. Például a szótárban van egy olyan szócikk, hogy „Csak a halott indián a jó indián”; ez egy Amerikából eredő szállóige. A példákban ugyanakkor nagyon jól látszik, hogy milyen gyakran kicserélik az indián szót, például: „Csak a halott művész a jó művész”, mert ugye ő már nem fest új képeket, ezért emelkedik az alkotásainak az ára.

– Mit gondol, miért használnak az emberek a hétköznapi nyelvben szólásokat, közmondásokat?

– Azért, mert expresszívebbek. Ha az úgynevezett pragmatikai maximák oldaláról nézzük, vagyis hogy „legyél meggyőző a kommunikációban”, vagy „legyél figyelemfelkeltő”, akkor a szólás- és közmondáshasználattal ezeknek kitűnően eleget lehet tenni. Az örökre lehunyta szemét kifejezés például mindenképpen színesebb és kifejezőbb, mint a meghal ige. Emellett segíti a használatukat a nyelvi tabuk kérdése is: vannak dolgok, amikről nem jó beszélni, mert azzal sérthetjük mások fájdalmát vagy érzékenységét. Éppen ezért például a részegségre és a halálra rengeteg rokonértelmű klisé használatos: örökre lehunyta a szemét, eltávozott közülünk, az örök vadászmezőkön vadászik, és így tovább.

Fotó: Kovács-Jerney Ádám

– Inspirálódik hétköznapi szituációkból, megfigyeli mások nyelvhasználatát?

– Igen, persze. Sőt, hogyha adott esetben feltűnik egy-egy klisé valakinek a szóhasználatában, akkor többnyire megnézem, hogy benne van-e vajon a szótárban. Van otthon egy keménytáblás kötésű, végső kiadás előtti verzióm, abba mindig beleírom ezeket a példákat, hogy ha esetleg egyszer bővíteni akarom majd, akkor azok is bele kerüljenek. Van is egyébként ennek a szótáramnak már egy bővített kiadása, amelyet az Akadémiai Kiadó adott ki 2013-ban, sőt ennek elérhető az elektronikus változata is a szotar.net oldalon, ami a szótárban való keresést is megkönnyíti és gyorsítja.

– Önmagán is megfigyelte, hogy többet használ frazeológiai egységeket, mint a környezete?

– Igen, pont azért, mert ezt a területet kutatom, és meglehetősen sok ilyen anyagot látok, számos régi szólásgyűjteményt is forgatok, az átlagosnál több szólást, közmondást ismerek, és valóban felhasználom őket. Néha szoktak is a kollégáim nevetni, hogy amikor egy vitához hozzászólok, milyen sokszor használok ilyen képes kifejezéseket.

– Megfigyelhető valamiféle változás az idő múlásával az emberek szólás-, közmondáshasználatában?

– Úgy tűnik, hogy régebben az emberek jóval több szólást és közmondást használtak, sőt – főleg a kora újkorban – voltak olyan időszakok, amikor kifejezetten szerették használni ezeket (a külföldi szakirodalom proverb mania névvel illeti ezt az időszakot). Ugyanakkor nem mindig volt egyértelmű a megítélésük, hiszen van olyan közmondás is, hogy Naplopó szájában mindig kész a közmondás. Nem mindig nézték tehát jó szemmel a használatukat, néha le is szólták azokat, akik így beszéltek. Mára viszont visszaesett az alkalmazásuk, elsősorban azért, mert keveset olvasnak az emberek, a köznapi beszédben pedig – különösen a gyakran meglehetősen sekélyessé és igénytelenné vált tévéműsorokban – kevés szólást vagy közmondást fogunk hallani. Ha nem olvasunk régebbi regényeket, vagy akár maiakat, mondjuk Esterházy Pétert, akkor ezek nem fognak ránk ragadni. Az emberek egyre kevesebbet olvasnak, főként a fiatalabb generációk. Egy a közmondásismeretet kutató vizsgálatban ki is mutatták, hogy az idősebb korosztálynak magasabb a közmondásismerete, mint a fiatalabbaknak.

– Ha már szóba került az irodalom… Használ irodalmi példákat? Mi a viszonya az irodalomhoz?

– A munkám annyira elfoglal, hogy ritkán tudok olvasni szépirodalmat, de azért időnként igen, és hogyha olyan szerzőkkel találkozom, mint Esterházy Péter vagy Parti Nagy Lajos, akik játszanak a nyelvvel, nagyon rá tudok csodálkozni, hogy milyen zseniális megoldásokkal tudják a szólásokat és közmondásokat elferdíteni, vagy akár ellentétükbe fordítani. Ennek vannak ugyanis különböző technikái. Ma már egyébként könnyebben tudok irodalmi példákat is találni, ugyanis időközben létrejött a Magyar Nemzeti Szövegtár, illetve olyan adatbázisok is elkészültek, amelyekben számos költőnk és írónk összes műve megtalálható CD-n.

– Mit gondol, a mémek hasonlóan működnek a szólásokhoz, közmondásokhoz?

– Ha arra gondol, hogy gyakran ezek is széles körben elterjednek, és sokan ismerik őket, akkor valamennyire igen, bár érzésem szerint a legtöbbjük inkább csak tiszavirág életű, és széleskörű ismertségüket inkább csak a mai social media felületek – ma divatos szóval – virális terjedési sebességének köszönhetik. Ugyanakkor a mémek rengeteg elferdített szólást és közmondást használnak fel a poénok érdekében, ezzel egyúttal éltetik is ezeket a frazeológiai egységeket. Az elferdítésnek számos technikai lehetősége van: néha a klisét magát alakítják át egy kicsit, akár aktualizálva valamely – gyakran politikai – mondanivalóhoz, de nagyon sokszor a klisé az eredeti formájában található meg bennük, s a képi megoldás az, ami viccet csinál a frazémából.

Fotó: Kovács-Jerney Ádám

– Kiemelne egy érdekességet, szólást vagy közmondást, ami valamiért különösen meg szokta ragadni a hallgatók figyelmét?

– Ez nagyon nehéz, mert rengeteg érdekességet, régi szokást rejtenek a szólásmagyarázatok. De talán álljon itt most mégis kettő: a kiteszik a szűrét szólás és – ha már az adventi időszakban vagyunk – a lassan készül, mint a Luca széke szóláshasonlat magyarázata. Az első kifejezés magyarázatát sokáig egy az udvarlással kapcsolatos népszokásban keresték: a legények főleg télen jártak udvarolni, mert dologidőben ezt nem nézték jó szemmel. Mikor elmentek látogatóba a lányos házhoz, a rajtuk levő szűrt szokásosan a konyhában vagy a pitvarban hagyták, majd a tisztaszobában beszélgettek a háziakkal. Ha távozásukkor a szűrt nem találták a helyén, mert azt a háziak kiakasztották az eresz alá vagy a tornácra, akkor ebből tudhatták, hogy nem kívánatosak a lányos háznál. Újabban egyébként felmerült egy másik magyarázat is: bizonyos vidékeken a munkavállaló (elsősorban talán az elszegődő pásztor) szűrének a házban való felakasztása a felfogadást (vagy a szolgálatban maradást), annak a tornácra való kitevése pedig az elbocsátást jelezte a nonverbális kommunikáció eszközével. A szóláshasonlat pedig abból a régi népszokásból magyarázható, hogy régen december 13-án, azaz Luca napján kezdtek el készíteni egy széket, amelyet csak apró darabonként, tizenhárom napon át csináltak meg (tizenhárom határ tizenhárom féle fájából). A szék így éppen karácsonyra lett kész, s ha magukkal vitték az éjféli misére, a templomban erre felállva megláthatták, kik a településen a boszorkányok.

– Vannak a társadalmi berendezkedéseket jellemző frazeologizmusok?

– Természetesen, rengeteg ilyen van, hiszen ezek a kifejezések valóban szinte az élet minden területét leképezik. Régibb gyűjteményekben igen nagy számban találunk például olyan kifejezéseket, amelyek a társadalmi különbségekre utalnak – gyakran persze a képes beszéd eszközeivel. Itt most csak néhányat említek meg: Szegény legény nem nagy úr; Urak a papok, de csak a nagyok; Amilyen az úr, olyan a szolgája; Ha barátom nem uram, ha uram nem barátom és Nem jó nagy urakkal cseresznyézni, mert a magokkal kilövöldözik az ember szemét.

– Alakulnak ki ma is szólások, közmondások?

– Mindig alakulnak, néha szinte észrevétlenül. Például az olajra lép, vagy akár az elhúzza a csíkot szólások nyilván nem lehetnek olyan régiek, mert az olajat régen maximum világításra használták. Az elhúzza a csíkot pedig a szólásmagyarázók szerint a szuperszonikus repülőgépek kondenzcsíkjára vonatkozik, tehát ez még újabb. De mondok még ennél érdekesebbet is, ami jól példázza, mennyire pillanatnyi módon is keletkezhet egy-egy szólás. Az íreknél szokásban volt egy időben arra a jelentésre, hogy valaki részeg, vagy kétségbeesett módon próbál kijózanodni, azt mondani, hogy „Shannon fölött köröz” (Circling over Shannon). Ez onnan jött, hogy Borisz Jelcin, Oroszország egykori elnöke, aki nagyon részeges volt, egyszer bejelentette, hogy találkozna az ír miniszterelnökkel, aki emiatt még egy utazását is megszakította, és visszautazott Írországba. Amikor aztán jött Jelcin repülőgépe, nem szállt le, állandóan csak körözött a Shannon-repülőtér fölött. Azt mondták, hogy az elnök úr most nincs jól. Végül leszálltak, a miniszterelnök megpróbált felmenni a gépre, hogy üdvözölje Jelcint, de föl se engedték, mondván az elnök úr továbbra sem érzi jól magát. Végül nem is találkoztak, Jelcin másnap egyszerűen továbbrepült, nagy diplomáciai botrányt okozva.

– Foglalkozott régi gyűjtésekkel is komolyabban, vagy főként az aktuálisan használt frazeológiai egységek foglalkoztatják?

– Sokat foglalkozom történeti frazeológiával is, számos régi szólás magyarázatát írtam már meg tanulmányokban, de forráskiadást is végeztem. Legutóbb Kresznerics Ferencnek a kéziratos szólásgyűjteményét adtam ki lábjegyzetekkel. Kresznerics Ferenc pap volt, aki előszeretettel foglalkozott szótárkészítéssel; írt egy vaskos szótárat, amely 1832-ben, a halála után jelent meg. Ennek a szótárnak az előmunkálataként gyűjtötte a szólásokat és a közmondásokat, de ezek a gyűjtemények mind kéziratban maradtak csak fenn. Amikor a szakirodalomban rátaláltam, hogy van ilyen az MTA kézirattárában, arra gondoltam, hogy jó lenne, ha ezt szélesebb közönség is olvashatná. Az Akadémiai Könyvtárban beszkennelték nekem, majd ennek a betűhű kiadását adtam ki több mint ezer magyarázó lábjegyzettel. Erre a könyvemre is büszke vagyok, mert ilyen gyűjteményeket többnyire úgy adnak ki, hogy egyszerűen kinyomtatják őket, és nem is biztos, hogy mindent jól olvasnak benne. Én azonban mindig megvizsgáltam, hogy ezek a kifejezések más gyűjteményekben is előfordulnak-e, igyekeztem feltárni a jelentésüket is, valamint a kéziratban szereplő latin kifejezéseket is lábjegyzeteltem magyar megfelelőjükkel. Ezért ez az első olyan régi gyűjtemény, ami nagyon komoly jegyzetapparátussal jelent meg, ráadásul eredeti helyesírással. Igazi nyelvemlékként lett kiadva; ez azért is fontos, mert az ilyenfajta munka egyúttal a nemzeti kulturális örökség feltárásához is hozzájárul, és azt gondolom, hogy erre is nagy szükség van. De a legfőbb célom, hogy idővel létrehozzak egy olyan nagy adatbázist, amiben szinte az összes historikus gyűjtemény anyaga benne van, és lehet bennük szavakra és szókapcsolatokra keresni.

Fotó: Kovács-Jerney Ádám

– Van olyan frazeologizmus, amelynek esetében Ön jött rá, hogy valószínűleg félreértelmezték az eredetét korábban?

– Igen, több ilyen is van. Például a szerencsétlen flótás kifejezésről azt tartja a magyar szakirodalom, hogy Friedrich Schiller Ármány és szerelem című drámájából származik (armseliges Flötenspiel), csakhogy ott egy szerencsétlen fuvolajátékról van szó. Mikor Bécsben voltam vendégprofesszor, és egyszer a Mariahilfer Straßen sétáltam, láttam, hogy egy mellékutcában ki van írva: Foltermuseum, azaz Kínzások múzeuma. Érdekesnek tűnt, úgyhogy betértem. Ott láttam a sok kínzóeszköz között egy olyan büntetési formát, hogy a rossz zenészeknek, például olyanoknak, akik elvállalták, hogy egy lagzin zenélnek, de nem jól csinálták, ezzel pedig tönkretették a hangulatot, gyakran egy Schandflöte, azaz szégyenfurulya nevű szerkezetet rögzítettek a nyakukba. Ez nagyjából úgy nézett ki, mint egy mai fagott; ráadásul az ujjaikat is beleszorították, s így kellett állniuk egy napig a pellengéren. Valószínűleg ők voltak a valódi szerencsétlen flótások.

Névjegy

Prof. Dr. Forgács Tamás egyetemi tanár, az MTA doktora

Főbb művei:
- Magyar szólások és közmondások szótára, 2003
- Bevezetés a frazeológiába, 2007
- „Állati” szólások és közmondások, 2005
- Történeti frazeológia, 2021
- Válogatott Köz-mondások (Betűhű szövegkiadás), 2024

Balog Helga
Fotó: Kovács-Jerney Ádám