"Ez egy szemléletmód, amelyben nagyon sok tisztelet van a másik iránt" - interjú Szenes Mártával

- Mit mondana el először egy idegennek Szenes Mártáról?

- Valami olyasmit, hogy a pszichológus identitása nagyon fontos számára, miközben ez az identitás szervesen kapcsolódik a magánéleti létezéséhez. Aki azért szereti a hivatását, mert a szakmájában megjelenő attitűdök, viszonyulások, hozzáállások nagyon hasonlóak, mint amiket a saját magánéletében képvisel. Azt gondolom, hogy a segítő pálya akkor vihető sikerrel, ha az embernek nincs egy teljesen szétválasztott szakmai és magánéleti működése, hanem nagyon sok mindenben úgy gondolkodik a privát kapcsolataiban, mint a munkában. Ezért gondolom azt, hogy a mai napig nem érzem, hogy kiégtem volna, és ezt nekem nagyon fontos elmondani. Sokszor érzem, hogy fárasztó a segítő szakma, sokszor érzem, hogy küzdelmes ez a munka, de nagyon jó, hogy úgy tudom megélni ezt az egészet, mint egy létezési módot. Ez nem azt jelenti, hogy hazahozom a munkát, vagy állandóan pszichológusként létezem, hanem egyszerűen ez egy szemléletmód, amelyben nagyon sok tisztelet van a másik iránt. Amelynek része nemcsak az, hogy észreveszem, ha a másiknak szüksége van segítségre, hanem az is, ha nincs. Vagy az is, hogy hogyan segíthetek és mennyire.

- Honnan jön ez a szemlélet?

- Mikor a pályám kezdetén idekerültem Szegedre, már akkor is nagyon fontos volt, hogy olyan munkám legyen, amit szívesen csinálok. Először egy Gyógypedagógiai Áthelyező Bizottságban kezdtem, de az nagyon rövid ideig tartott. Szükségem volt egy olyan munkára, ahol jobban előtérbe kerül a tudományos aspektus. Az akkor még József Attila Tudományegyetemen kezdtem meg a tudományos pályát a régi doktori rendszerben. Már akkor is meggyőződésem volt, hogy ha valaki elméleti tevékenységet végez, akkor paralel csináljon valami gyakorlati munkát is. A különböző ciklusokban mindig csináltam valami olyan dolgot, ami nagyon a hétköznapi valósághoz kötődik és a szegedi mentálhigiénéhez. Így, mint a doktori tanulmányokban résztvevő gyakornok kutattam és oktattam, és először párhuzamosan az Ifjúsági Ideggondozó Intézetben dolgoztam. És nem is mindegy, hogy hol, Dr. Farkasinszky Terike mellett, aki Szegeden nagy névnek, kiváló szakembernek számított és számít ma is, aki a drogos fiataloknak egyfajta első megmentője volt Szegeden. No, ő volt az én főnököm. Szintén a pályám kezdetén indult a Drogambulancia Szegeden, ami szintén Terike nevéhez kapcsolódik, és onnan is nagyon sok mindent hoztam már. De benne voltam a Telefonos Lelkisegély-szolgálatban is hét és fél éven keresztül, és ez is egy fontos gyakorlati tapasztalás volt. A másik kihagyhatatlan szelete mindennek, hogy 3 év JATE után átkerültem néhány évre az akkor Juhász Gyula Tanárképző Főiskolára, ahol az ottani főnököm Dr. Klein Sándor volt. Ő ismertette meg Carl Rogers munkásságát az országgal, több alkalommal meg is hívtuk Szegedre konferenciára. Rogers a humanisztikus pszichológia egy jeles képviselője, fantasztikus volt a szakmai tudása és a személyisége. Mindkettőjük szemlélete nagyon hatott rám, a humanisztikus pszichológia és a nondirektív tanácsadás közel állnak egymáshoz.

- Szeged evidens választás volt?

- Szarvasi vagyok, Budapest nagy volt a kisvároshoz képest, így esett a választásom az egyetem szempontjából Debrecenre, majd pályakezdőként Szegedre. Szeged nagyon jó, friss élmény volt. Akkor indult az S.O.S Telefonos Lelkisegélyszolgálat, itt egy hiteles szakmai közeg fogadott és onnan rengeteg barátom lett. Az önkéntes segítő szolgáltat segített beágyazódni, majd természetesen bővültek a kapcsolataim, bővült a barátok köre is. Például az építészek barátsága fantasztikusan érdekes volt, jelentősen kinyitotta a világomat. Ők, akik az épített környezettel foglalkoznak, hogyan gondolkoznak, mi hogyan hatottunk rájuk, mint pszichológusok, és ők ránk. Az egész nagyon-nagyon izgalmas volt. Szeged jelentős építészei, például Weintrager Adolf, akinek az Anna-kúti filagóriát köszönhetjük, vagy Vesmás Péter és felesége, Zákány Ildikó jó barátaim lettek. Belekerültem egy olyan közegbe, akik ilyen értelemben Szeged atmoszféráját befolyásolták.

- Hogyan érlelődött meg az egyetemi tanácsadó gondolata?

- Mindaz, amit az előbb elmeséltem afelé vezetett, hogy alakítsak ki egy ilyet. Alapvető személyiségjegyem igénye a térszervezés, direkt és átvitt értelemben is. A korábban szerzett tapasztaltok: hogy láttam, hogy kell megszervezni alulról jövő kezdeményezéseket, hogy tudtam, hogy a nondirektív beszélgetések hogyan működnek, hogyan alkalmazhatóak, hogy láttam, hogyan lehet beilleszteni egy új egységet egy akkora szervezetbe, mint az egyetem. Mindez elkötelezetté tett engem, hogy létrehozzam, amit már egyetemista koromban megfogadtam: ha felsőoktatásban fogok dolgozni, akkor csinálok egy tanácsadó központot.

Maga a központ lépésről lépésre formálódott. Először csak a bölcsészkaron alakítottunk egy tanácsadó központot egészen kicsiben. A részvevőket viszont már akkor is úgy kértem fel, hogy a különféle tudások és szemlétetek szinergiában érvényesüljenek. Az volt a mániám, hogy nem csak a közvetlen munkatársaim vegyenek benne részt, hanem voltak az orvosiról, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskoláról, a bölcsészkarról, az ETSZK-ról is szakemberek. Egyfajta közös belső képződésben vettünk részt, közösen alakítottuk ki a tanácsadó történetét. Érdemes tudni, hogy az egyetemen belüli új szolgáltatással párhuzamosan a több lábon állás érdekében létrehoztam egy civil szervezetet Diákcentrum Universitas Alapítvány néven. Az alapítvány azóta is létezik, s számos mentálhigiénés projektet kivitelez.

- Hogyan formálódott ki ebből az Egyetemi Életvezetési Tanácsadó Központ, ahogy ma ismerjük?

- Egy viszonylag hosszabb idejű kari létezés után az egyetem felismerte, hogy erre a szolgáltatásra szükség van nagyobb léptékben is, és akkor jött létre a karkörzi formátum. A szolgáltatások palettája pedig a hallgatói igények alapján formálódott, reagáltunk arra, hogy a hallgatók milyen fókusszal jelentkeztek. Igyekeztem a szakmai stábot úgy alakítani, hogy mindenféle problémára és dilemmára, mindenféle módszerre és megoldási útra legyen szakember. Legyen, aki a klinikai pszichológiában jártas és egyéni tanácsadást végez. Legyen, aki a pályaorientációhoz ért. Legyen, aki relaxációs kurzusokat indít. Legyen, akinek a kreatív foglalkozások az erőssége és inkább csoport irányába tud elmozdulni. És így tovább.

Aztán amikor az országban megszületett a rendelet, hogy a fogyatékossággal élő hallgatók számára is köteles az egyetem szolgáltatást biztosítani, addigra már tapasztalattal rendelkező stábunk volt rutinokkal, természetes volt ennek a résznek is a vállalása, majd később a kortárssegítői rendszer kialakítása. Szépen differenciálódott a szolgáltatások köre az igények alapján.

- Változtak ezek az igények az évek során?

- Mivel a célcsoport életkori sajátosságai ugyanazok, a legfőbb témák markánsan nem változtak. A párkapcsolati kérdések és a tanulás, vagy a családdal való kapcsolat, függetlenedés kérdése, mindig fókuszban volt. Persze vannak eltérő hangsúlyok, jellemzők. Például ilyen a Covid, ami miatt sokak számára nehezebb a családdal való kapcsolattörténet, mert épp abban az időszakban történt volna a leválás és az egyéni autonómia kialakítása, de így bennragadtak a helyzetben. Másik nagyon jó példa a változásra a szexuális identitás kérdése, ami kevésbé volt hangsúlyos korábban. Ahogyan megnyílt a külföldi tanulási lehetőség a fiatalok számára, és volt lehetőségük az összehasonlításra, a kint megélt szabadabb élet és tolerancia után a hazatéréskor a rigidebb, előítéletesebb környezet feldolgozandó témává vált.

Ami szintén nagyon más és jelentős tényező, hogy a hallgatók egy része pszichológiailag kulturálódik. Sokkal tudatosabban fogalmaznak meg problémákat, konkrét igényekkel érkeznek, mert lélektani ismeretanyaguk tágabb, mint korábban és a társadalmi környezet elfogadóbb azzal kapcsolatban, ha valaki pszichológiai segítséget kér. Tudatosabban építik be és vállalják a pszichológiai segítséget.

- Korábban vajon hol találták meg a segítséget a fiatalok?

- Azt gondolom, hogy régebben erősebbek voltak a közösségek, és az egyetemen is másképp működött a bolognai rendszer előtt: a diák 5 évre készült és köteleződött el az adott közösségben. A rendszer BA + MA törése a közösségeket is megtöri. A nagy létszámú évfolyamok és az egyéni tanrend a közösségi lehorgonyzás ellen dolgozik és a biztonságtalálás sérül. Az alapkötődés a csoporthoz és az ebben rejlő potenciál nem tud megvalósulni. Érdekes módon a kulturális közegek sok válaszlehetősége is lehet gátja ennek: a választások gazdagsága elveszettséget is generálhat.

- Kik voltak a példaképei, legfőbb segítői, és mit tanult tőlük?

- Számomra a mentoraimtól a legfontosabb tanítás az volt, hogy ezen a pályán képesnek kell lenned arra, hogy integrálod a szakmai tudást, a személyiségedet és a készségeidet. Hogy ez egyben legyen, számomra leginkább Ritoók Magda képviselte. Az ő személyiségéhez még a hitet is hozzákapcsolnám. Elkötelezettje volt a tudománynak, a segítőmunkának is, és mindezt nagyon hitelesen tette. Klein Sándor is ilyen ember volt. Mindenképp megemlíteném még Bálint Péter barátomat, Bálint Sándor fiát, aki pedig számomra azért volt nagyon fontos, mert irtó sok mindent találtunk ki teljesen magunktól abban az időszakban, amikor még nem külföldi minták és mesterek, szakirodalom alapján történt a szakmai táplálkozás. Ez a szellemileg pezsgő időszak csodás volt, akkoriban nagyon sok tréninget, készségfejlesztő módszert mi magunk találtunk ki. A saját kútfőből való működés nagy erőt adott.

- Még nem beszélt arról, hogy a tudományos munka terén milyen területek érdekelték, kutatott?

- Dióhéjban megemlíteném az első doktori dolgozatom témáját, amely a baráti kapcsolatok természetére fókuszált. Azt vizsgáltam, hogyan választunk barátot, milyen értékek mentén, miben hasonlítunk, s miben vagyunk inkább komplementerek ezekben a diádokban. Legfőbb mentoraim ebben témában Veczkó József és Duró Lajos voltak, sajnos már ők nincsenek köztünk

A későbbiekben sokat foglalkoztam a hallgatói tanácsadás módszertanával, ilyen témában még a mai napig is vezetek kurzusokat. Az online tanácsadás területén úttörőként hoztuk létre a Léleknavigátor honlapot, melyen keresztül levelezés alapú internetes tanácsadást működtetünk, amely témában másokkal közösen számos publikációm jelent meg.

A legbüszkébb PhD munkámra vagyok, mely 2008-ban született valláslélektan témakörben. Nevezetesen a különféle szektákba megtért fiatalokkal készítettem életút interjút, melyeket azután tartalomelemeztem. Megemlítem témavezetőmet Kézdi Balázst, aki nagy komoly szakmai támasz volt számomra. A disszertációból könyv is született Odú vagy Kelepce címmel.

- Szervesen összefonódik a szakmai énje és a magánéleti énje. Mégis hogyan kapcsol ki?

- Az Ifjúsági Ház programjainak rendszeres látogatója vagyok. Egykor nagyon fontos volt számomra az úszás, a kerékpározás, mára a víz, mint éltetőelem szeretete maradt meg belőle. A vízben lebegés számomra egyenlő a szabadság örömével. Nagyon szeretek festegetni, és bár nem vagyok tehetséges, de nagyon kikapcsol. Szarvasi vagyok, szeretek hazajárni. Szarvas egy nagy megnyugvópont számomra, hál istennek él még az édesanyám, vele nagyon sokat beszélgetünk. Szeretek főzni, vendégül látni: vannak csapataim, akik jönnek hozzám, van egy júniusi társaság, vannak az ősziek, és vannak a téli baráti közösségek. És imádom a lakberendezést, a tér szervezését, a tárgyak belehelyezését, új terek kialakítását, a környezet megújítását.

- Kiemelkedő munkája elismeréseként idén megkapta az Egészségfejlesztésért Emlékérmet. Ez a díj az egyetemi közösség mentális és fizikai jóllétéért tett erőfeszítéseit és példamutató elhivatottságát dicséri. Gratulálunk! Ahogy a díj átvételekor megfogalmazta: „Ez az elismerés nem csak rólam szól, hanem mindazokról is, akik velem együtt dolgoztak az egészségfejlesztés területén. Köszönöm a támogatásukat és a közös munkával eltöltött éveket, amelyek mind hozzájárultak ehhez a sikerhez.” Kik azok a mindazok? Élő a kapcsolata velük?

- Mindenki a 30 évből, aki kapcsolódott, felsorolhatatlan. Hirtelen az jut eszembe, hogy mindig azok voltak a stábban, akiknek fontos és evidens volt, ahogyan én gondolkodtam. Mindenki szervesen, kölcsönös szimpátia és együtt gondolkodás mentén érkezett a csapatba. Van, akivel nagyon szerves a kapcsolatom. Jó belegondolni, ha mondjuk, most egy fantáziát engedek meg magamnak, hogy ha létre kellene hoznom egy olyan szervezetet, ahol mondjuk 100 ember dolgozik a segítő témában, akkor azt gondolom, képes volnék összeszedni anélkül, hogy győzködnöm kellene őket.

- Mire a legbüszkébb?

- Arra büszke vagyok, hogy képes voltam autonóm módon, önállóan felnevelni a fiamat, és hogy neki is megtetszett ez a pálya, és a mai napig ő is szívesen csinálja, hitelesen. Ő is egy olyan ember az életemben, akivel nagyon jól meg tudom élni a szakmai és magánéleti összhangot, ahol a pszichológiai szakmai tudás egy természetes magánéleti kapcsolatban is érvényesül. De itt sem jelenti azt, hogy mindig esetekről beszélgetünk, hanem kiválóan tudunk együtt létezni és alkotni.

Beszélgetőpartner: Gerháth Györgyi
Fotó: Móró Bianka