Bezár

Hírarchívum

BK_fotokiallitas1kint

Kiállítás nyílt az Egyetemi Fotópályázat legjobb képeiből

Kiállítás nyílt az Egyetemi Fotópályázat legjobb képeiből

2024. április 13.
3 perc

A Szegedi Tudományegyetemen tavasszal nem csak a természet, a tehetségek is kibontják szirmaikat. A tizenkilencedik alkalommal megrendezett Egyetemi Tavasz rendezvénysorozat második napján, április 11-én megnyitották az Egyetemi Fotópályázat fényképeiből válogatott kiállítást a Rektori Épületben. A pályázat eredményét is kihirdették, a helyezett hallgatók átvehették díjaikat.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A kiállítást Prof. Dr. Széll Márta, a Szegedi Tudományegyetem stratégiai rektorhelyettese nyitotta meg. Beszédében megosztotta az egyetem egyik fontos küldetését, hogy az itt felnövekő értelmiségi hallgatók akármilyen jövőbeli szakmát sajátítsanak is el, nyitottan forduljanak a művészetek felé.

- Ez a fotópályázat jól tükrözi, hogy az egyetem ezen törekvése nagyon termékeny talajra talált. A kiállított képek szerzői között minden karról szerepelnek hallgatók. Olyan karokról is nagyon értékes fotográfiák érkeztek, amelyek iránya messze esik a művészettől – mondta a stratégiai rektorhelyettes.

BK_fotokiallitas2

A Szegedi Tudományegyetem Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatóságának Kulturális Irodája minden évben hirdet hallgatói művészeti pályázatokat. A mindig népszerű fotópályázatra idén rekordszámú, több száz pályamű érkezett. A hallgatók három kategóriában küldhettek fényképeket: természetfotó, fekete-fehér és portré.

- A természet és a mezőgazdaság lényegében egy és ugyanaz, mert az ember a természet adottságait használja. Én azt örökítem meg, ami a természetben alapból létezik és sok esetben elveszhet, akár a mezőgazdaság miatt is. Ezek a kapcsolódások nagyon érdekes fotótémát kínálnak – mesélte Koncz-Bisztricz Tamás, az SZTE Mezőgazdasági Kar mezőgazdasági mérnök szakos hallgatója, az Egyetemi Fotópályázat természetfotó kategóriának győztese.

BK_fotokiallitas3

A fotópályázat zsűrijét Dobóczky Zsolt fotóművész, tanár; Vadász Sándor fotóművész, természetfotós; Sahin-Tóth István fotográfus, marketing szakértő, valamint az SZTE Kulturális Iroda munkatársai alkották. A helyezettek díjait Prof. Dr. Széll Márta mellett a programsorozatot szervező Tajti Gabriella adta át.

- A fotózás nekem sokkal régebbi érdeklődés, mint a mezőgazdaság. Néhány éve elkezdtem többet foglalkozni a pásztorélettel, a juhászattal és ennek a megörökítésével. Ez annyira inspirált, hogy az IT-s munkámtól eltávolodva elkezdtem a mezőgazdaság felé közeledni, és arra gondoltam, hogy ezt szeretném tanulni is. 32 évesen úgy döntöttem, visszairatkozom az egyetemre nappali tagozatos hallgatónak – avatott be Paragi Dénes, a Mezőgazdasági Kar agrár- és üzleti digitalizációs mérnök szakos hallgatója, a portré kategória III. helyezettje.

BK_fotokiallitas4

A megnyitón Krizsány Csenge, a Bartók Béla Művészeti Kar gitárszakos hallgatója mutatkozott be gitárjátékával. A magyar költészet napjához kapcsolódva az Egyetemi Verspályázat első helyezettjét is kihirdették.

A Dugonics téri központi egyetemi épület átriumában a fotókiállítás május 10-ig, munkanapokon 08.00-20.00 óráig tekinthető meg.

A Szegedi Tudományegyetem Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatóság Kulturális Irodája által kiírt fotópályázat díjazottjai a következők:

Természetfotó kategória

I. Koncz-Bisztricz Tamás (MGK mezőgazdasági mérnök 1.)

II. Csontos Szimonetta (JGYPK képregény illusztráció 3.(

Portré kategória

II. Raiss Shaghaghi Samaneh (GTK economics 5.)

III. Paragi Dénes (MGK agrár- és üzleti digitalizáció)

Fekete-fehér kategória

I. Kovács Anita (BTK JGYPK angol – rajztanári 4.)

II. Bárdos Orsolya (JGYPK képi ábrázolás 2.)

II. Klima Döníz (BTK néprajz 1.)

III. Sütő Máté (TTIK vegyész MA 1.)

III. Berényi Lili (BTK pszichológia)

Az Egyetemi Verspályázat helyezettje:

I. Páli Emese Kincső (ÁOK orvostan)

Szöveg és fotók: Bartha Karina

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek