A SZÍVSN Országos Betegegyesület és az SZTE Kardiológia Centrum idén is négy alkalommal hívja a lakosságot kardiológiai szűrőnapra. Március 23-án csaknem 60 páciensnél végeztek szűrővizsgálatokat, és mindenki egyénre szabott tanácsokkal, orvosi szakvéleménnyel térhetett haza.
Európában évente 4 millióan halnak meg szív és érrendszeri megbetegedésekben, ami az összhalálozás feléért felelős, ezek időbeli felismerés az egyik legfontosabb feladat. Hazánkban a kötelező szűrővizsgálatok még nem elterjedtek, pedig ezen megbetegedések 80 százaléka megelőzhető, ezért minden lehetőséget meg kell ragadni, hogy a lakosság erre fókuszáló vizsgálatra eljusson.
|
Egyénre szabott tanácsokat kaptak a kardiológiai szűrés résztvevői. Galéria: Sahin-Tóth István |
Dr. Szili-Török Tamás, a Szegedi Tudományegyetem Kardiológia Centrum vezetője hangsúlyozta, hogy új szemléletet szeretne megvalósítani a Klinikán, a szívbetegekre teljes egészében kell rátekinteni, a felismerésre kiemelten fókuszálni szükséges és a gyógyítás teljes spektrumát kell megvalósítani. Támogatásával a Kardiolódiai Centrum és a SZIVSN Országos Betegegyesület helyi koordinátora idén is kampány jelleggel, évi négy alkalommal hívja az egészségükért aggódó pácienseket, rizikófaktor felmérő szűrőnapra. A népszerűséget mutatja, hogy már a soron következő egészségnapra is minden hely betelt.
A vizsgálat részét képezte egy 12 elvezetéses EKG, BMI, vérnyomás, vércukor és koleszterin mérés. Ezt kiegészítve a familiáris anamnézissel, a páciensek rizikóbecslést kaptak arra vonatkozóan, hogy milyen mértékben vannak kitéve egy kardiovaszkuláris megbetegedésnek.
Március 23-án megtartották az idei első preventív napot, számolt be az eredményekről Irsai Farkas Ildikó szervező. Előzetes regisztrációt követően közel 60 páciens jelent meg, főként nők, az átlagéletkoruk 45-60 év volt. Az eredmények alapján: a páciensek 30 százaléka magas koleszterin értékkel érkezett, 15 százaléknál határértéknél magasabb vércukorszintet regisztráltak. A résztvevők negyedénél 150 Hgmm feletti vérnyomást mértek, 23 százalékuk túlsúlyos volt. Ezek az adatok tükrözik a tavalyi eredményeket is. Az eddigi szűrővizsgálatokon megjelent páciensek is hasonló eredményeket értek el, leginkább a nők szenzitívek az egészségüket illetően, és a rizikófaktorkorok hasonló mértékben voltak jelen a szűrésre érkezők körében. A vizsgálat végén minden regisztrált jelentkező egyénre szabott, diplomás ápoló által adott tanácsokkal és szakorvosi véleménnyel távozott a szegedi klinikáról.
A SZÍVSN Országos Betegegyesület nem csak a megelőzésre fektet nagy hangsúlyt, hanem a már diagnosztizált szívelégtelenségben szenvedők, vagy infarktuson átesett páciensek részére az információ hiányosságaiból adódó kiszolgáltatottság érzés csökkentésére is. A regisztrált tagok és családjaik a helyi koordinátorok segítségével heti rendszerességgel interaktív online előadásokon vehetnek részt.
A rendezvény lebonyolításában a kardiológia munkatársai segítettek: Pálvölgyi Anikó (egészségügyi adminisztratív dolgozó,) Széllné Bach Éva, Szentiné Bella Edina, Pál Ágota, Márkné Egervári Mária (egészségügyi szakdolgozó), Dr. Dongó Ágnes (kardiológus szakorvos) és Irsai Farkas Ildikó (diplomás ápoló, a program szervezője, a SZÍV.S.N Országos Betegegyesület szegedi koordinátora).
SZTEinfo
Fotók: Sahin-Tóth István