Mentális betegséggel élők és érdeklődő városlakók, egyetemi hallgatók alkothatnak együtt egy teljes napon át szeptember 29. déltől a TIK-ben. Idén is csatlakozott a PsychArt24 festőmaratonhoz az SZTE Pszichiátriai Klinika, 45 liter festékkel, 300 festővászonnal és 50 kiló agyaggal várják az alkotó kedvű szegedieket.
13. alkalommal rendezi meg a PsychArt24 elnevezésű festőmaratont a Moravcsik Alapítvány, amelyhez az SZTE Pszichiátriai Klinika is csatlakozott. Az országos rendezvény Szeged mellett Budapesten, Debrecenben, Pécsett, Sopronban és Kecskeméten zajlik szeptember 29. déltől 30-án délig. A PsychArt24 szegedi bázisán, a József Attila Tanulmányi és Információs Központban Prof. Dr. Kálmán János, a Pszichiátriai Klinika igazgatója beszélt a festőmaratonról.
![20230929-20230929-9K2A6430 20230929-20230929-9K2A6430](/site/upload/2023/09/20230929_20230929_9k2a6430_450x330.png)
Prof. Dr. Kálmán János, az SZTE Pszichiátriai Klinika igazgatója nyitotta meg a rendezvényt.
- Az előző rendezvények is nagyon sikeresek voltak, itt 8-10 óra körül már egy ecsetet sem lehetett leejteni. Tavaly 300-nál is több alkotás született 250 résztvevővel – mondta a professzor. - Ennek a rendezvénynek az a célja, hogy a mentális betegséggel élőkre, a stigmatizációjukkal kapcsolatos problémákra és az antistigma programokra felhívja a figyelmet, és hogy nyisson a városlakók és az egyetem hallgatói irányába – magyarázta. Ilyenkor oldottabban, különleges helyszínen találkozhatnak a mentális betegek és családtagjaik a klinika dolgozóival és kötetlenül beszélgethetnek egymással.
A klinika vezetője szerint a művészet és a művészetterápia fontossága egyre inkább megkérdőjelezhetetlen a pszichiátria vonatkozásában. A szegedi klinikán több mint 50 éve zajlanak pszichoterápiával és művészetterápiával kapcsolatos tevékenységek. - A klinika megújult, folyamatosan fejlődik, bővül. Hamarosan elérjük a 120-as ágyszámot, még egy emelet hiányzik a felújításból. A szentesi kórház csatolásával az ottani pszichiátria 50 ágyas részlege is már az egyetemhez kötődik. Öröm hallani, hogy Szentesen is van művészetterápia – fogalmazott Kálmán János.
![20230929-20230929-9K2A6378 20230929-20230929-9K2A6378](/site/upload/2023/09/20230929_20230929_9k2a6378_450x330.png)
Az esemény célja, hogy a mentális betegséggel élőkre és az antistigma programokra felhívja a figyelmet.
A foglalkoztatócsoport résztvevői 45 liternyi festéket kavartak ki, 300 festővászon, illetve karton várja lealapozva az alkotókat. Eszközöket mindenkinek biztosítanak. Újdonság idén, hogy 50 kiló agyag is várja a résztvevőket, akik immár szobrászkodhatnak is. Idén is nagyon sokan támogatták a rendezvényt, ezért köszönetet mondott az igazgató. 50 körüli segítő vesz részt a rendezvényen, ahol éjszaka is zajlik az alkotás. A klinika dolgozói mellett a Dugonics András Piarista Gimnázium diákjai, valamint az SZTE Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar dolgozói segítenek.
![psych psych](/site/upload/2023/09/img_0634_450x330.png)
![](/site/upload/2023/09/img_0635.jpg)
![](/site/upload/2023/09/img_0636.jpg)
![](/site/upload/2023/09/img_0637.jpg)
![](/site/upload/2023/09/img_0638.jpg)
![](/site/upload/2023/09/img_0639.jpg)
![](/site/upload/2023/09/img_0640.jpg)
![](/site/upload/2023/09/img_0641.jpg)
![](/site/upload/2023/09/img_0642.jpg)
![](/site/upload/2023/09/img_0643.jpg)
![](/site/upload/2023/09/img_0644.jpg)
![](/site/upload/2023/09/img_0646.jpg)
Az eseményen készült fotókat a képre kattintva nézheti meg.
A képeket az előző évekhez hasonlóan zsűrizik, a legjobbakból vándorkiállítás készül, ami bejárja az országot. Utána az adott műhelyek visszakapják a műveket, ezek egy része megvásárolható, a bevétellel a klinika alapítványát lehet támogatni. A képek jelentős része pedig a klinika termeit, folyosóit díszíti – még bőven van hely a négyemeletes épületben.
SZTEinfo
Borítókép: 24 órás festőmaraton indult a József Attila Tanulmányi és Információs Központban.
Fotók: Kovács-Jerney Ádám, Zentai Péter