Bezár

Hírarchívum

plenaris_12

Természettudományos tehetséggondozás a SzeReTeD laborban

Természettudományos tehetséggondozás a SzeReTeD laborban

2023. október 20.
2 perc

Az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskolában Európai Uniós támogatással 2013-ban felavatott SzeReTeD labor (SZEgedi REgionális TErmészettudományos Diáklaboratórium) 10 éves fennállásának tiszteletére az IKIKK Oktatás Modernizációs és Innovációs Klaszterének támogatásával egy természettudományos fókuszú regionális műhelykonferencia-sorozatot szerveznek.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A rendezvénysorozat fő célja a SzeReTeD Laborban folyó természettudományos tehetséggondozó és tudománynépszerűsítő munka elmúlt 10 évének áttekintése mellett a következő időszakban megvalósuló fejlesztések bemutatása, illetve a labor regionális kapcsolatainak erősítése.

A rendezvénysorozat első felvonásában október 12-én a Természettudományos tehetséggondozás a SzeReTeD Laborban című rendezvényt szervezték meg nagy sikerrel a Gyakorló Gimnáziumban.

szekcio_fizika2

Dr. Dobi János igazgató köszöntőjét követően a nyitóelőadásban Dr. Imreh Szabolcs, az SZTE GTK egyetemi docense a természettudományos tehetségekben rejlő tudományos és gazdasági potenciálról osztotta meg gondolatait, majd Dr. Chrappán Magdolna, a Debreceni Egyetem BTK Nevelés- és Művelődéstudományi Intézetének főiskolai docense "A természettudományos oktatás visszhangjai, hogyan gondolkodunk a STEM-ről" címmel tartott előadást.

Süveges Antal Pál a Magyarországi Diáklaborok Egyesülete képviseletében a magyarországi diáklaborok helyzetéről és lehetőségeiről beszélt a Selye János Diáklaborhálózat kiépítése című új pályázati program apropóján, melynek részeként a Szegedi Tudományegyetem 48,1 millió forintos támogatásban részesült a diáklabor további fejlesztésére.

szekcio_kemia1


A SzeReTeD Labor elmúlt 10 évéről és jövőbeni terveiről Csiszár Imre, a SzeReTeD Labor laborvezetője, a rendezvénysorozat főszervezője mesélt a 75 fős közönség előtt.

A délutáni szekciókban tantárgyi közösségekben folyt a munka: itt osztották meg egymással tapasztalataikat a szervezőintézmény és partnerintézményeinek biológia, kémia, fizika és földrajz szakos tanárai. A Szeged utcáin szervezett természettudományos kalandtúrát követően közös vacsora és szülinapi torta zárta a 10 éves évfordulóját ünneplő SzeReTeD Labor első ünnepi rendezvényét.

SZTEinfo




Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

  • *
    aug
    1
    Aranymonostor Látogatóközpont - 6114 Bugac, Nagybugacpuszta 135.
    10:00
    Aranymonostor Látogatóközpont - 6114 Bugac, Nagybugacpuszta 135.
    10:00
  • *
    okt
    2
    SZEGED – ELI ALPS Lézeres Kutatóintézet (6728 Szeged, Wolfgang Sandner utca 3.)
    09:00 - 15:00
    SZEGED – ELI ALPS Lézeres Kutatóintézet (6728 Szeged, Wolfgang Sandner utca 3.)
    09:00 - 15:00
  • *
    okt
    4
    SZTE BBMK Fricsay Ferenc Hangversenyterem (6722 Szeged, Tisza Lajos krt. 79-81.)
    15:00 - 17:00
    SZTE BBMK Fricsay Ferenc Hangversenyterem (6722 Szeged, Tisza Lajos krt. 79-81.)
    15:00 - 17:00
  • *
    okt
    7
    SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ (6722,Szeged, Ady tér 10.)
    10:00
    SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ (6722,Szeged, Ady tér 10.)
    10:00

Kapcsolódó hírek

Készítő