Az eseményt Dr. Pető Zoltán, a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Sürgősségi Betegellátó Önálló Osztály vezetője nyitotta meg, majd köszöntőt mondott és megáldotta a rendezvényt Kondé Lajos, a Fogadalmi templom plébánosa, a Szeged-Csanádi Egyházmegye pasztorális helynöke. Ezt követően a rendezvény két fő szponzorának képviseletében Rácz Kinga, a Richter Gedeon Nyrt. és Dr. Kardos Mária, a Goodwill Pharma tulajdonosa köszöntötte a résztvevőket.
Dr. Pető Zoltán
– Személyes tapasztalat, hogy az ember az idegen dolgoktól megijed, és azt kérdezi: mi a feladata, mit kell tennie, mi a következő lépés. Bizonyára a nehéz helyzetekben ti is tétlenek vagytok. Azt gondolom, hogy az élet a legdrágább ajándék. Ha megtanuljátok, hogy egy bajban lévő emberen hogyan kell segíteni, az bátorság. Üdvözlöm hát a bátrakat! – fogalmazott Kondé Lajos, a Fogadalmi templom plébánosa.
Kondé Lajos
A Richter Gedeon Nyrt. képviseletében Rácz Kinga elmondta: nagyon fontos számukra felhívni az emberek figyelmét a szűrőprogramokra, a különböző prevenciós és edukációs eseményekre.
Képgaléia az eseményről a képre kattintva érhető el. Fotó: Kovács-Jerney Ádám
– Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a szív- és érrendszeri betegségek megelőzése és kezelése központi szerepet kapjon. Ez a mai esemény is azt a célt szolgálja, hogy olyan információk birtokába kerüljetek, amelyek alkalmazása a mindennapokban életet menthet. Kívánom, hogy olyan tapasztalattal és tudással gazdagodjatok, amelyet a mindennapi életben kamatoztatni tudtok. A szervezőknek pedig azt kívánom, hogy érjék el a céljukat, és döntsék meg a rekordot – emelte ki a Richter Gedeon Nyrt. képviselője.
Rácz Kinga
Dr. Kardos Mária, a Goodwill Pharma tulajdonosa köszöntőjét két rövid történettel kezdte.
– Van egy fiatal kollégám, aki 17 évesen rosszul lett egy élelmiszerboltban és leállt a szíve. Szerencséje volt azonban, mert volt a közelben valaki, aki őt újraélesztette. Mindez pár évvel később ismét megtörtént vele, és akkor is volt valaki, aki megmentette. Ma már egy olyan készülékkel él együtt, ami szívleállás esetén újra tudja indítani azt. És két hete sincs annak, hogy egy másik kollégám újraélesztett egy idősebb hölgyet, ezzel pedig megmentette az életét. Ez a két történet jól szemlélteti, hogy a baj bárhol, bármikor, bárkivel megtörténhet. Nagyon fontos, hogy ezekben a helyzetekben legyen elég lélekjelenlétünk és tegyük, ami a dolgunk, ami emberi kötelességünk. Sajnos nincs azonban mindenkinek szerencséje, nincs ugyanis mindenki közelében egy szakértő, aki az újraélesztést el tudja kezdeni. Ezért, ha valakin azt látjuk, hogy rosszul van, ne menjünk el mellette anélkül, hogy megkérdeznénk, tudunk-e segíteni. Az emberek az ilyen esetekben a legtöbbször azt gondolják, hogy az az adott személy alkohol hatása alatt van, pedig ez egyáltalán nem biztos, hogy így van. Ha pedig mégis, ne feledkezzünk meg arról, hogy az ittas állapotban lévő ember is lehet életveszélyben – hívta fel a figyelmet Dr. Kardos Mária.
Dr. Kardos Mária
Az újraélesztési technika elsajátítását, pontosabban annak felfrissítését a Csongrád-Csanád Vármegyei Katasztrófavédelem munkatársai, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központjának Hódmezővásárhelyi Telephelyének katonái, a Szegedi Mentőállomás dolgozói, illetve a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ munkatársai, akik segítőként voltak jelen az eseményen kezdték meg.
A katasztrófavédelem és a katonaság is jelen volt.
Őket követték a szegedi középiskolások és gimnazisták, illetve azok tanárai, akik közül egyszerre 300-an sajátíthatták el a technikát. Az újraélesztés megkezdése előtt az SBO munkatársai adtak útmutatást, illetve illusztrálták a szituációt. A technikát voltak, akik már ismerték, de olyanok is, akiknek ma nyílt először lehetőségük arra, hogy elsajátítsák azt.
Egyszerre 300-an gyakoroltak.
A legtöbb diák szerencsére még nem találkozott ilyen és ehhez hasonló helyzetekkel, ám akadt köztük olyan, aki már maga is részt vett egy emberi élet megmentésében.
Márton Evelin
– Egy alkalommal, amikor keresztül akartam menni a Belvárosi hídon, arra lettem figyelmes, hogy magam előtt valamennyivel egy ember rosszul lett. Megálltam, majd megszólítottam, amikor nem reagált, hívtam a mentőket, mindeközben szerencsére volt néhány ember, aki megállt és segített. A vonalban lévő mentők instrukcióit követtük addig, amíg ők meg nem érkeztek a helyszínre. Az első néhány pillanatban nagyon ijesztő volt az egész, de ez nem tántorított el attól, hogy segítsek. Szerencsére én már rendelkezem jogosítvánnyal és az elsősegély tanfolyam – amely elvégzése kritérium volt a jogosítvány megszerzéséhez – nagy segítségemre volt abban, hogy miként kell nyúlni egy emberhez, aki bajba kerül – mondta Márton Evelin, a szegedi Deák Ferenc Gimnázium 12. osztályos tanulója, aki az eseményen további információkkal is gazdagodott.
Nógrádi Minna
Nógrádi Minna, aki ugyancsak a szegedi Deák Ferenc Gimnázium 11. osztályos tanulója, viszont örült annak, hogy osztályával együtt részt vehetett az október 16-i rendezvényen, félelme ezáltal csökkent, és megtanulta, hogyan kell helyesen újraéleszteni.
Frissítve, 2023. 10. 16. 18:01
A szervezők tájékoztatása szerint összesen 7351-en sajátították el az újraélsztés technikáját a "Ments velünk életet" napon. A rekordkísérlet ugyan nem sikerült, de több ezeren elsajátítottak egy olyan tudást, amely életet ment - ez pedig mindennél fontosabb.
Pósa Tamara
Borítókép: Elkezdődött a szegedi SBO rekordkísérlete.
Fotó: Kovács-Jerney Ádám