Bezár

Hírarchívum

SISU_S-33

Sanghaji delegáció járt a Szegedi Tudományegyetemen

Sanghaji delegáció járt a Szegedi Tudományegyetemen

2023. október 31.
2 perc

Szeged adott otthont 2023. október 30-án a Szegedi Tudományegyetem Konfuciusz Intézet éves board meetingjének, amelyen az intézet vezetői mellett a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és a Sanghaji Nemzetközi Tanulmányok Egyetem (SISU) vezetői, képviselői vettek részt. A találkozóra a világjárvány lecsengése óta most került újra sor személyesen.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Az SZTE és a SISU 2012 óta folytat sikeres együttműködést, melynek legnagyobb eredménye az SZTE Konfuciusz Intézet létrejötte. Ennek apropóján az éves board meetingen a tagok értékelték az előző évet, illetve meghatározták a jövőbeni célokat. Emellett bemutatkoztak a board új tagjai, Dr. Fendler Judit, a Szegedi Tudományegyetem kancellárja és Dr. Bene Tamás, a Szegedi Tudományegyetem Nemzetközi és Közkapcsolati igazgatója.


SISU_delegacio_azSZTE_n_5

Fotó: Bobkó Anna


Az SZTE vezetői reményüket fejezték ki a további sikeres együttműködésben, kiemelték: nyitottak a kínai kapcsolatok erősítésére, szélesítésére, a kínai hallgatók fogadására és ehhez továbbra is nagyban számítanak a SISU támogatására, segítségére.


SISU_W-28

Fotó: Sahin-Tóth István


Az öt fős kínai delegáció ezt követően az SZTE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar dékánjával találkozott és folytatott szakmai beszélgetést. Majd a Sanghaji Nemzetközi Tanulmányok Egyetem vezetői és a Szegedi Tudományegyetem vezetői részt vettek a Móra Ferenc Múzeumban az Összekapcsolódott szívek: 10 éves az Új Selyemút című kiállítás megnyitóján. Fogas Ottó múzeumigazgató hangsúlyozta, az idei év a kultúrpalotában Kínáról szól. Először egy világhírű anyag érkezett Sanghajból, amely az ókori Kína világát mutatta be, elhozták az agyaghadsereget is, és a Fekete házban a Kínában folytatott magyar ferences missziót mutatták be. A most megnyílt kiállítás a jelenlegi kapcsolatokról szól Magyarország és Kína között.

 

Mr Yi Yonggang, a SISU rektorhelyettese a tárlat megnyitóján kiemelte, hogy a politikai, infrastrukturális, kereskedelmi és polgári kapcsolatok is fontosak Sanghaj és Szeged között. A teremben látható képek azt mutatják be, hogy az elmúlt években milyen sikeres együttműködést alakított ki a két ország.



sisu

 A képre kattintva galériát tekinhet meg a szegedi Móra Ferenc Múzeumban tartott kiállításmegnyitóról. Fotó: Zentai Péter


A Szegedi Tudományegyetemnek nagy felelőssége van abban, hogy közelebb hozza egymáshoz a földrajzilag távol élő emberek kultúráját – mondta el Prof. Dr. Széll Márta, az SZTE stratégiai rektorhelyettese. Az SZTE a Konfuciusz Intézettel szoros együttműködésben a Dél-Alföldi Régió kínai nyelvoktatását, a kínai kultúra terjesztését vállalta fel. A rektorhelyettes reményét fejezte ki, hogy ha 10 év múlva ismét összejövünk egy hasonló fotókiállítás megnyitóján, akkor már három-négy terem sem lesz elég ahhoz, hogy az előttünk álló tíz év színes programjait dokumentálni tudja.

 

Pósa Tamara, Vida-Szűcs Imre

Borítókép: A kínai delegáció az SZTE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar dékánjával is találkozott. Fotó: Sahin-Tóth István

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek