A konferenciát Dr. Kiss Tamás, egykori szegedi joghallgató, a MEFESZ egyik kezdeményezője és elnöke, a szervezet ideiglenes szegedi diáktanácsának tagja, a MEFESZ budapesti küldöttje szavai nyitották meg. – Hatvanhét év távlatából – mondta a szegedi egyetemi diákmozgalom ikonikus alakja – 1956 olyan távol került a mai átlagfiataltól, mint amilyen távolinak az én 1953-ban megkezdett egyetemista koromban a deáki kiegyezés tűnt. Pedig, folytatta Kiss Tamás, szükséges lenne, hogy a forradalom emlékezete megosztható legyen a fiatalokkal, hiszen nem elegendő mindössze annyit tudni 1956-ról, hogy „lövöldöztek a pesti srácok”. Az oktatók feladata, hogy 1956 történetével foglalkozzanak, mondta Kiss Tamás Cicerót idézve, miszerint „a történelem az élet tanítómestere”, és a mai fiataloknak is szükségük van arra, hogy tudják, „miből mi következik”.

Prof. Dr. Zakar Péter történész a Szegedi Tudományegyetem vezetése nevében a konferenciát köszöntve felidézte azt az élményt, amikor az 1980-as évek közepén Maléter Pál özvegye, Petőfi S. János, Keresztes Tibor és Cselik Ferenc társaságában meglátogatta a rákoskeresztúri köztemető 301-es parcelláját. Az 1956-os forradalom utáni megtorlás áldozatainak nyughelye ekkor még bozótos, elhanyagolt temetőrész volt, és a látogatók arra lettek figyelmesek, hogy a környező bokrokból legalább 20 rendőrségi hívó csipog fel, annak jeleként, hogy a hatóság a demonstrációk megelőzése miatt megfigyelte a helyet.

- Úgy éreztem magam – érzékeltette Zakar Péter a helyzet szomorú komikumát –, mint Mészöly Miklósnak abban az esszéjében, amelyben a kádári időszak idején írók gyűltek össze baráti találkozóra egy kertben, és egyikük megkérdezte, hol lehetne pisilni; a kert végében, ott ahol a tökök vannak, irányította hátra a házigazda, de egy perccel később a könnyítés váratlan káromkodást idézett elő, és egy rendőr mászott ki a töklevelek közül.

– Manapság diktatúrának neveznek „politikai rendszereket” – folytatta a történész –, de nem árt tudatosítani, hogy a diktatúra – ez volt. A rendszerváltozás előtt még mindenki tudhatta, hogy miért ment ki megemlékezni 1956-ról, ez fekete-fehér helyzet volt, 1989 után azonban minden összebonyolódott. Kiderült, hogy mindenki ellenálló volt, a kommunisták szublimálódtak és átalakultak mindenféle irányzattá, és ezzel együtt inflálódott az emlékezet is.

Zakar Péter szerint ennek a konferenciának az adja az értékét, hogy az igaz ismereteket csak a generációk összefogásával lehet fenntartani. Akik 1956-ban főszereplők voltak, akik az események tudományos feldolgozásával foglalkoznak, és a fiatalok, akiknek ez már történelem, itt egymásra találnak, és közösen tudják, hogy miért volt világtörténelmi jelentőségű az 1956-os szabadságharc.

A 19. századot kutató történész egyetemi tanár Görgey Artúrnak az 1848-49-es szabadságharc idejéből származó keserű bonmot-jára is felhívta a figyelmet: - Ha kiharcolnánk a szabadságot, az első generáció méltó lenne arra, hogy élvezze, a második már méltatlanná válna, a harmadiktól pedig el kellene venni, mondta Görgey. A megjegyzés keserű, de ráérzett az igazságra: a szabadságot nem elég kivívni, hanem élni és művelni kell, különben elvész – zárta szavait Dr. Zakar Péter.

Koszorúzás a MEFESZ-emlékműnél 2023. október 16-án. Fotó: Kovács-Jerney Ádám

Előadásában Dr. Jancsák Csaba egyetemi docens, az MTA-SZTE Elbeszélt Történelem és Történelemtanítás Kutatócsoport vezetője a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége (MEFESZ) diákszervezetét különböztette meg további három, ugyanezt a nevet viselő szervezettől.

Az első MEFESZ-nek rövidített szervezet a Magyar Egyetemi és Főiskolai Egyesületek Szövetsége volt, amelyet 1945-ben alapítottak. Ez az ernyőszervezet 1946. május 28-29-én Szegeden is tartott országos diákvezetői értekezletet, aminek érdekessége, hogy ebben az időben az egyesület szegedi szervezetét a fiatal Péter László irodalomtörténész, a szegedi egyetem későbbi professzora vezette. A szövetség vezetése azonban a folyamatos politikai nyomás miatt még 1947-ben lemondott, és ekkortól a szervezet már nem képviselte tovább a politikai pluralizmus eszméjét. Az új jelszó az egység lett, amely valójában a kommunista hatalomátvétel fedősztorija volt, és oda vezetett, hogy a Magyar Egyetemi és Főiskolai Egyesületek Szövetségét 1948-ban a Magyar Ifjúság Népi Szövetsége (MINSZ), majd a Dolgozó Ifjúsági Szövetség (DISZ) nyelte el. Ez a DISZ volt az az ifjúsági szervezet, amellyel szemben 1956 októberében a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége, a valódi MEFESZ megalakult.

Jancsák Csaba szerint az 1945-1948 között működött ernyőszervezettel szemben a Kiss Tamás, Lejtényi András, Tóth Imre és mások nevével fémjelzett, 1956. október 16-án elhatározott, majd október 20-án az Auditorium Maximumban megalapított MEFESZ személyes tagságra alapuló autonóm hallgatói szervezet volt; vagyis nem „egységszervezetként” működött, hanem alulról, a tagság döntéseiből építkezett.

Ez az igazi MEFESZ pedig főként nem volt azonos azzal a diákszervezettel, amelyet az 1956 novemberében megalakuló MSZMP ál-ifjúsági szervezetként működtetett tovább. A MEFESZ vezetői ekkorra már menekülésben voltak, bujkáltak vagy külföldre szöktek, amikor a szervezetet az MSZMP ideiglenes központi bizottsága határozata alapján az ifjúság megtévesztésére használták fel. Ahogy a párt erősödött, az ál-MEFESZ-nek is fogytak a jogai: 1957 februárjában már csak az lehetett tag, aki elismerte az MSZMP-t, április 11-től pedig leállították a tagtoborzást, és „örömmel vetették magukat alá az MSZMP ideiglenes KB határozatának”.

A következő előadásban Dr. Miklós Péter művelődéstörténész, az SZTE JGYPK Művelődéstudományi Tanszék adjunktusa a MEFESZ diáktanácsának egy kevéssé ismert tagja, Putnik Tivadar sorsával érzékeltette, hogy az egyén családi története hogyan befolyásolhat történelmi jelentőségű eseményeket.

Putnik Tivadar újszentiváni kis-középparaszti szerb családba született, de alig kezdte meg tanulmányait a szegedi egyetem bölcsészkarán, 1950 júniusában, a Tito-ellenes propagandakampány kezdetén nemzetisége miatt Tiszaszentimrére internálták és kizárták az egyetemről; csak 1956 őszén vették vissza ismét. Ezzel az előtörténettel jelent meg Putnik Tivadar a MEFESZ alakuló megbeszélésén 1956. október 16-án, ahol kezdetben inkább olyan, a hallgatókat érintő diákjóléti követelések kerültek elő, mint az olcsóbb étel a menzán vagy a lányok kötelező katonai oktatásának eltörlése. Putnik volt az, aki az ülésen felvetette, hogy fogalmazzanak meg politikai követeléseket is mint Rákosi megbüntetése és Nagy Imre kormányra kerülése. Ekkor, az általános lelkesedés közepette fogalmazódott meg a szovjet csapatok kivonulásának követelése is.

Putnik később az októberi eseményekben nem vett részt, fűtőként dolgozott a siketek intézetében, a forradalom leverése után pedig, értesülve arról, hogy keresni fogja a rendőrség, krumplivetés ürügyén családjával átszökött a jugoszláv határon. A családnak ugyanis még a trianoni határ meghúzása óta földje volt a határ másik oldalán, és valószínűleg emiatt nem toloncolták vissza őket. Később a Fórum könyvkiadó alkalmazottja lett, majd 1996-ban halt meg Óbecsén.

Miklós Péter szerint a kommunista rendszert jellemzi, hogy Putnik már 22 éve nem élt Magyarországon, és Jugoszláviában sem foglalkozott politikával, de a magyar állambiztonság még ekkor is számon tartotta mint veszélyes elemet.

A harmadik előadásban Haág Zalán mesteroktató (SZTE JGYPK Mozgóképkultúra Tanszék) a szegedi felsőoktatási intézmények 1956-os forradalom utáni helyzetéről szólva elmondta, hogy az ősszel megszakadt tanév a Szegedi Tudományegyetemen csak 1957. január 14-én, a Szegedi Orvostudományi Egyetemen pedig két héttel ezután folytatódott. Haág Zalán szerint ennek egyik oka a bizonytalanság és a félelem volt, hogy ismét tömeges deportálások lesznek. Az előadó szerint a kari tanácsüléseken felmerült, hogy a karhatalom zaklatja a hallgatókat, sőt volt, akit kényszerborotválásnak vetettek alá, mivel a szakállviselést forradalmi jelképnek tartotta a hatóság.

1957. március 21-én megalakult a KISZ is, de szervezése nagyon lassan haladt, a hallgatók még úgy is inkább a MEFESZT választották, hogy tudták, már nem a hiteles vezetők vannak az élén. 1957 tavaszára a letartóztatások is tömegessé váltak, Haág Zalán szerint egy belső jelentés azt tartalmazta, hogy a hallgatóknak csak 35 százaléka volt hű a rendszerhez, az 1957. április 4-i kötelező ünnepségen a hallgatók alig fele vett részt, a KISZ-nek pedig még 1958-ban is csak 182 tagja volt. Haág Zalán mesteroktató közölte, hogy a szegedi felsőoktatási intézményekben összesen 260 eljárás indult a forradalmi cselekmények miatt, ezek a Szegedi Tudományegyetem oktatói és hallgatói létszámának 10 százalékát érintették. Végül 22 jogerősen meghozott börtönbüntetés született, közülük a legsúlyosabb ítéletet Perbíró József, a jogi kar dékánhelyettese, a szegedi forradalmi bizottság elnöke szenvedte el, akire az ügyészség halálbüntetést kért, a bíróság pedig másodfokon életfogytiglani börtönre ítélte (1962-ben amnesztiával szabadult).

A konferencián két előadás hangzott el az 1956-os forradalom oktatási célú megjelenítéséről. Dr. Kiss Gábor Ferenc PhD szakcsoportvezető docens (SZTE JGYPK Regionális Történeti és Honismereti Szakcsoport) azt vizsgálta, hogy a NAT 2020 hon- és népismeret tantárgya melyik témacsoportjaiba illeszthető be a forradalom emlékezete. A tanárképző docense elsősorban a lokális események emlékeit emelte ki, amelyek fontosak a közönségnek, hiszen saját környezetükben zajlottak. Ezeket a történeteket úgy lehet még közelebb hozni a fiatalokhoz, mondta Kiss Gábor Ferenc, ha a családok 1956-os emlékei felől közelítenek hozzájuk.

Lévainé Dr. Kovács Mariann, a Zachor Alapítvány szegedi nagykövete ehhez kapcsolódó jó gyakorlatként mutatta be az alapítvány videóinterjúin alapuló IWalk digitális helytörténeti sétáit és iWitness digitális tananyagplatformját. Az előadó "A szegedi szikra" - az 1956-os forradalom Szegeden című, hat megállóból álló sétájának oktatási célú felhasználását közelebbről is elemezte. Ebben a 3. megálló a Göncz Árpád sétányon lévő 1956-os MEFESZ-emlékmű, amelyet Kovács Mariann szerint már az közelebb hoz a fiatalokhoz, ha megtudják: éppen a MEFESZ alakulási helyszíne, az Auditorium Maximum ablakai alatt áll. Az oktatásmódszertani szakértő szerint a videointerjúkban megjelenő szubjektív narráció és testbeszéd is többletjelzéseket ad a diákoknak. Az órán történő közös adatgyűjtés, majd a diák felkészülése a véleménynyilvánításra éppen azt segíti elő, ami a konferencia célja is volt: a generációk közötti együttműködést a történeti emlékezet területén.

Panek Sándor

A borítóképen: Koszorúzás a MEFESZ-emlékműnél 2023. október 16-án. Fotó: Kovács-Jerney Ádám

Az SZTE Egyetemi Hallgatói Önkormányzata idén is koszorúzást rendezett az 1956-os MEFESZ-emlékműnél az Egyetemi autonómia és hallgatói önkormányzatiság napján. Az ünnepségen Maróti Ivett, az SZTE BTK hallgatói részönkormányzat elnöke mondott beszédet, majd Dr. Kiss Tamás a MEFESZ alapítója, az 1956. október 16-i gyűlés elnöke, Ábrahám Tamás, az SZTE HÖK elnöke és Balázs Dóra Krisztina, a Doktorandusz Önkormányzat alelnöke koszorúzta meg az emlékművet. A továbbiakban a Szegedi Tudományegyetem vezetése nevében Prof. Dr. Gellén Klára oktatási rektorhelyettes és Dr. Dömötör Máté, az SZTE jogi, igazgatási és humánpolitikai főigazgatója helyezett el koszorút, majd Eszterhai Marcell és Parragh Bianka, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája képviselői tisztelegtek. Ezután Pr. Dr. Dux László, Dr. Jancsák Csaba, Dr. Miklós Péter és Dr. Kiss Gábor Ferenc, az SZTE 1956-os Emlékbizottságának tagjainak főhajtása következett. Végül a Karolina Katolikus Egyetemi Szakkollégium, a Kaszap István Jezsuita Egyetemi Szakkollégium, a Romzsa Tódor Görögkatolikus Szakkollégium, a Sík Sándor Piarista Egyetemi Szakkollégium és a Szegedi Keresztény Roma Szakkollégium képviselői, majd a Fiatal Dolgozók Szakszervezete, az 56-os Diákok szervezete és a történelemtanári szakos hallgatók képviselői helyezték el koszorújukat.