Bezár

Hírarchívum

Prof. Dr. Görög Márta, SZTE ÁJTK

Emléküléssel tisztelgett id. Prof. Dr. Martonyi János előtt az SZTE Állam- és Jogtudományi Kar

Emléküléssel tisztelgett id. Prof. Dr. Martonyi János előtt az SZTE Állam- és Jogtudományi Kar

2023. május 05.
3 perc

A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar a 2022/23-as tanévben ünnepli kolozsvári alapításának 150. évfordulóját. Ezen alkalomból a kar Közjogi Intézete 2023. május 5-én id. Prof. Dr. Martonyi János életpályája és munkássága előtt emléküléssel egybekötött, emlékszoba-avatóval tisztelgett. Az eseményen köszöntőt mondott Prof. Dr. Görög Márta, az SZTE ÁJTK dékánja, részt vett és előadott többek között Dr. Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter is.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

– A mai esemény a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar ünnepi tanévének egyik fontos rendezvénye. A szegedi jogi kar polgárai ugyanis büszkék az elődökre, ápolják a hagyományokat, és hisznek a tradíciókban. Büszkék vagyunk id. Prof. Dr. Martonyi Jánosra, az ő neve ugyanis összeforr a szegedi jogi karral. Sorsa összeforr a szegedi jogi kar vándorlásával, és közös a mi sorsunkkal. Értékrendje, elkötelezettsége, szakmaisága pedig azonos a miénkkel. Id. Prof. Dr. Martonyi János méltatásakor nem mehetünk el az oktatás, a kutatás, illetve a tudomány valamint az intézményi menedzsment területén elért sikerei mellett. Az oktatást szívügyének tekintette, a hallgatókat nemcsak oktatta, hanem nevelte. Kutatásaiban és a tudományos életben elért eredményei, amelyekben főként az államigazgatás törvényességének kérdéseivel, az államigazgatási eljárási jog elméletének vizsgálatával hazai és nemzetközi vonatkozásban, továbbá kulturális igazgatással foglalkozott, példaértékűek és ma is nagy hatással vannak a jogásznemzedékekre. Az intézményi menedzsmentet tekintve pedig minden bizonnyal sokatmondó, hogy négy évtizedes pályafutása során kétszer volt a szegedi jogi kar dékánja, egyszer pedig a ma már Szegedi Tudományegyetemként ismert intézmény rekorhelyettese. Számos mű szerzője és díj tulajdonosa. Ám kerülhet bármi is az ember névjegykártyájára, akkor tud igazán alkotni, ha támogató család áll mögötte. Hiszen a család az, aki segít a kiteljesedésben, a családtagok azok, akik támogatnak, bíztatnak. Id. Prof. Dr. Martonyi János mögött ilyen család állt. Külön öröm számomra, hogy a mai napon mindhárom gyermeke emlékülésünk résztvevője. Értékrendünk, elkötelezettségünk és hitvallásunk örökre összeköt bennünket id. Prof. Dr. Martonyi Jánossal – mondta Prof. Dr. Görög Márta, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar dékánja köszöntő beszédében, amellyel megnyitotta az emlékülést.

id. Prof. Dr. Martonyi János, ÁJTK

Id. Prof. Dr. Martonyi János gyermekei.


Az emlékülésen id. Prof. Dr. Martonyi Jánosról megemlékezett: Dr. Navracsics Tibor, területfejlesztési miniszter; Dr. Takács Albert, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar egyetemi tanára; Dr. Balogh Elemér, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Európai Jogtörténeti Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára, tanszékvezetője. Dr. Patyi András, a Kúria elnökhelyettese; Dr. Torma András, a Miskolci Egyetem emeritus rektora.


Dr. Navracsics Tibor, SZTE

 Dr. Navracsics Tibor

Ezt követően a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar főépületében Prof. Dr. Görög Márta és Prof. Dr. Martonyi János felavatták az id. Prof. Dr. Martonyi János nevét viselő tanári szobát.

 id. Prof. Dr. Martonyi János, ÁJTK

Az előadásokat az emlékszoba felavatása követte.

– Azt hiszem annak, hogy id. Prof. Dr. Martonyi Jánosról neveztük el a tanári szobát, üzenete van, hiszen amikor mi, a szegedi jogi kar oktatói azon töprenkedünk, hogy mi legyen az, ami meghatározza az oktatásmódszertanunkat, gondolatvilágunkat, az oktatáshoz, kutatáshoz és hallgatóinkhoz fűződő viszonyunkat, hozzáállásunkat, akkor nem árt visszatekintenünk elődeinkre. Azokra a professzorokra, akik igazi mintaként szolgáltak számunkra. Id. Prof. Dr. Martonyi János ezen professzorok közé tartozik – emelte ki az SZTE ÁJTK dékánja.

 id. Prof. Dr. Martonyi János, ÁJTK

A tanári szoba kapta a professzor nevét.

Ifj. Prof. Dr. Martonyi János zárásképp meghatódva köszönetét fejezte ki a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar minden polgárának és vezetőjének azért, hogy édesapja emlékét és örökségét megőrzik.

 id. Prof. Dr. Martonyi János, ÁJTK

Ifj. Prof. Dr. Martonyi János és testvérei.

A jelenlévő családtagoknak Prof. Dr. Görög Márta emléklappal köszönte meg, hogy részt vettek az eseményen.

 Ifj. Prof. Dr. Martonyi János

Ifj. Prof. Dr. Martonyi János

A nap hátralévő részben szekcióülésekre, szakmai diszkurzusokra került sor.

Pósa Tamara

Borírókép: Prof. Dr. Görög Márta köszöntőjében id. Prof. Dr. Martonyi Jánost méltatta.

Fotó: Bobkó Anna, Zentai Péter

 

 

 

 

 

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek