Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetés Balogh Dénesnek

– Március 15-én Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült. Milyen jelentőséggel bír ez az ön szakmai, illetve magánéletében?

– Az ember szakmai és magánéletében mindig vannak olyan csúcspontok, amelyekre szívesen emlékszik vissza, mert kiemelkedő jelentőséggel bírnak. Ez az elismerés is ilyen, mind a két területen meghatározó jelentőségű számomra.

– Igen régóta a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Ápolásvezetési és Szakdolgozói Oktatási Igazgatóság vezetője. Könnyebb vagy nehezebb úgy vezetni egy ekkora egységet, hogy maga is megtapasztalta, miből áll ápolónak lenni?

– A kérdés megválaszolását egy kicsit messzebbről kell indítanom, ugyanis bármennyire hihetetlenül hangzik, én soha sem akartam az egészségügyben dolgozni. Alapvetően a pedagógia vonzott és érdekelt, de nem sikerült a felvételim. Az újratervezés szülte az egészségügyi pályát, azon belül is az ápolói hivatást. A középiskolai tanulmányaim befejezése után először beteghordó, majd segédápoló, végül ápoló és egészségügyi menedzser lettem. Az első néhány év volt az az időszak, amiről elmondhatom, hogy megtanított az alázatra, az alkalmazkodóképességre. Sokszor éreztem, hogy én vagyok az, akihez a betegek sokkal bátrabban szólnak, fordulnak, mint egy nővérhez vagy az orvoshoz. Rövid időn belül biztossá vált, hogy én ezen az úton szeretnék járni. És azt hiszem, az, hogy végig jártam a ranglétrát, sokat segít ma abban, hogy miként érdemes egy-egy megoldandó problémához nyúlni. Persze lehet valakiből úgy is jó vezető, hogy a gyakorlatban nincs túl sok köze a szakmához, erre nagyon sok jó példát látni manapság, de minden bizonnyal nekik sokkal nehezebb. Egy vezetőnek sokkal könnyebb úgy megérteni a beosztottjai problémáit, ha azokat egykor maga is átélte.

– Mennyire nehéz ma általában véve vezetőként lavírozni?

– Erre a kérdésre azért nehéz válaszolni, mert nagyon megterhelő három év áll mögöttünk. A koronavírus-járvány ugyanis egészen új kihívások elé állított bennünket, vezetőket és munkavállalókat egyaránt. De azt gondolom, ha előre tudtuk volna, hogy minek, mi a következménye, akkor nem tudtunk volna megfelelni az elvárásoknak. Így viszont, hogy egyik feladat követte a másikat, és az egyik nehezebb volt, mint a másik; a lehető leggyorsabban, a legjobb tudásunkhoz mérten próbáltunk megoldást találni, amiből aztán nagyon sokat tanultunk is. Voltak felemelő pillanatok… Mindeközben már akkor is, és azóta is vannak olyan kollégák, akik a maguk területén háttrébe szorítva érzik magukat. Nemcsak anyagilag, hanem szakmailag sincsenek megbecsülve. És sajnos igaz ez a betegekre is, akiknek az ellátását ugyancsak elcsúsztatta időben a koronavírus-járvány. Vezetőként az egyik legnehezebb feladat tehát a kollégák lelkesedésének, motivációjának a fenntartása és a betegek ellátása olyan szinten, ahogyan jogosan és szakszerűen jár nekik.

 Balogh Dénes

– Míg régebben a nők, ma egyre több férfi is úgy dönt, ápoló lesz.

– Igen, de még mindig nem vagyunk elegen, ugyanis ma már csak nagyon kevesen választják ezt a hivatást. Az viszont örömteli, hogy kevesebb a pályaelhagyó, és külföldre is csak kevesebben vándorolnak ki közülük.

– Mi lehet annak az oka, hogy kevesen választják ezt a hivatást?

– A szakdolgozók, ápolók jövedelme, mondjuk a tíz évvel ezelőttihez képest valamelyest jobb. De mint tudjuk, az ember mindig mindent valamihez viszonyít. Ebben az esetben, ha az orvosok béréhez hasonlítjuk a szakdolgozók és az ápolók bérét, akkor azt kell, hogy mondjam, hogy óriási a szakadék a kettő között. És, ha akarjuk, ha nem, egy jövedelem nagysága mindig egyfajta értékítéletként is nézhető. Így azonban nagyon nehéz tervezni, célokat kitűzni úgy a családalapítás, mint a gyermekvállalás területén. Én azonban ennél fontosabbnak tartom azt, amit már az előbb is említettem, hogy nagyon alacsonyan van ezeknek a dolgozóknak a megbecsültsége, elismertsége – ez pedig baj.

– Hogyan lehetne ösztönözni a fiatalokat, hogy néhány éven belül ne okozzon nehézséget az utánpótlás?

– Nehéz őket motiválni, már csak azért is, mert a pályaválasztás kitolódik. Sokan befejeznek egy képzést úgy, hogy közben rájönnek, nem szeretnének az adott területen munkát vállalni. Sokáig eltart ma, mire valaki megtalálja a helyét, és azzal kezd el foglalkozni, amit szeret. Azt hiszem, nekünk mégis egy kicsit szerencsénk van, ugyanis az egyetemhez tartozik az SZTE Kossuth Zsuzsanna Technikum és Szakképző Iskola, ahová egyre többen jelentkeznek és nyernek felvételt, illetve az SZTE SZAKK Ápolásvezetési és Szakdolgozói Oktatási Igazgatóság is folytat oktatói tevékenységet. Ugyan alapképzés indítására nincs nálunk lehetőség, de a szakápolói képzésekben jelentősen részt vállalunk. Tavaly, mintegy 200 új munkavállalónk volt, akik közül 80-an nem rendelkeztek képesítéssel, de úgy döntöttek, hogy a segédápolói munkakör betöltése mellett, – hiszen azok, akik nem rendelkeznek képesítéssel először csak segédápolóként vállalhatnak munkát – elsajátítják a szakmát annak érdekében, hogy később feljebb tudjanak lépni. Egyre kevesebben akarnak azonban családi tradícióként ápolók, szakápolók lenni, továbbá elmondható, hogy a kisebb településeken egyre népszerűbb ez a szakma. Minden bizonnyal számukra motiváló tényező az is, hogy különböző ösztöndíjakra tehetnek szert, amelyek egyfajta jövedelemként is betudhatók – és valljuk be, ott, ahol ilyen vagy olyan okok miatt csak az egyik szülő keres, vagy esetleg az az adott gyermek félárva, ez nagyon sokat számít.

 Az igazgató a pályaválasztásról is beszélt.

– Milyen célok állnak ön előtt mint ápolási igazgató előtt?

– Mondhatnám amit a szakma vagy a vezetés elvár, én mégis inkább az oktatást emelném ki. Most épp egy olyan képzési programon dolgozom, ami a következő öt-tíz évre próbálja meghatározni, hogy a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ mit tehet azért, hogy az ápolás javuljon. Emellett igyekszem megőrizni és továbbadni azokat a fontos szakmai alapokra épült kapcsolatokat, amelyek az évek során az Ápolási Igazgatóság és az egyetemi, klinikai vezetők, illetve a gazdasági döntéshozók között kialakultak, ugyanis én abban hiszek, hogy csak így lehet, ilyen kapcsolatok mentén lehet igazán fejlődni és célokat elérni.

 Balogh Dénes megosztotta a jövőbeni terveit és céljait is.

– Zárásképpen: mivel foglalkozik szívesen szabadidejében? És mit lehet tudni a családjáról?

– Imádok kertészkedni és barkácsolni. Számomra ez jelenti a kikapcsolódást, na meg persze egy jó könyv. Második házasságomban élek és négy leánygyermek édesapja vagyok, így azt hiszem, bátran kijelenthetem, hogy én mindent, amit tudni kell és lehet, azt tudom a nőkről.

Pósa Tamara

Borítókép: Balogh Dénest alázatos és példamutató munkáját nemrég Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetéssel jutalmazták.

Fotó: Kovács-Jerney Ádám