Bezár

Hírarchívum

pocsai_richard_szte_trial

Triál versenyeket szervez az SZTE Mérnöki Kar hallgatója

Triál versenyeket szervez az SZTE Mérnöki Kar hallgatója

2023. június 29.
5 perc

A triál még viszonylag fiatal sportnak számít Magyarországon, de jó úton halad, hogy egyre népszerűbb legyen. Pocsai Richárd korábban versenyzőként ért el számos eredményt, az utóbbi években pedig az Extreme Bike Show főszervezőjeként vesz részt az események és versenyek rendezésében. Az SZTE Mérnöki Kar hallgatóját kérdeztük a triálról, a tanulmányairól és a vállalkozói élet nehézségeiről is.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Pocsai Richárd végzős hallgató a Mérnöki Kar műszaki menedzser szakán, azon belül a logisztika szakirányon. Mindig a matematika volt a kedvenc tantárgya, de érdekelte őt a műszaki, gazdasági pálya is, így jó választásnak bizonyult ez a szak. Úgy gondolja, hogy a diploma megszerzése után majd tud boldogulni, akár itthon, akár külföldön. A tanulmányai mellett egy ideje az Extreme Bike Show főszervezője. Számos hazai triál verseny és esemény megrendezésé fűződik már a nevéhez, illetve a Triál Szakági Tanács egyik tagja. Legközelebb Orosházán lesz magyar kupa július 8-án, amely az Extreme Bike Show harmadik saját szervezésű versenye.

05

Magyarországon jelenleg nagyjából nyolcvan aktív triál versenyző űzi ezt a sportot. Ricsitől megtudtuk, hogy a triált a legegyszerűbben úgy lehet bemutatni, hogy ez egy ülés nélküli kerékpár, amellyel különböző raklapokból, kábeldobokból és farönkökből kialakított akadálypályákon kell végighaladni úgy, hogy minél kevesebbszer tegyük le a lábunkat a talajra. Minden pályán kétperces limitidő van, ezt tartania kell a versenyzőknek, és a cél, hogy minél kevesebb hibaponttal teljesítsék.

– Mivel extrém sportról van szó, ezért rengeteg gyakorlás és kitartás kell hozzá. Sok olyan ember van, aki fiatalként elkezdi, majd hamar megunja, mert más sportokhoz képest nehezebben jön a sikerélmény. Ez egy nagyon nehéz technikai sport, az első egy év sokszor arról szól, hogy megtanulunk egyensúlyozni. Nagyon könnyű elesni, ez is elveheti sok ember kedvét, de ha valaki elég kitartó és rendszeresen edz, akkor annak előbb-utóbb meglesz az eredménye. Azért is jó sport, mert viszonylag kisebb a közösség és mindenki mindenkinek a barátja – mondta el Pocsai Richárd.

Ricsi az utóbbi három évben főszervezőként dolgozik, de előtte aktív triál versenyző volt. Idén újra versenyzőként is találkozhatunk vele az orosházi kupán. Úgy volt vele, ha már napokig építik a pályát a nagy melegben, akkor szeretné kihasználni a lehetőséget, hogy újra versenyezzen. Ricsi korábban utánpótlás szinten junior országos második helyezett volt és Berlinben, egy nemzetközi versenyen negyedikként zárt. Erre a két eredményre a legbüszkébb a pályafutása során.

02


– Mint sokan mások gyerekkoromban én is fociztam, egészen tizenhárom éves koromig Orosházán. Voltak más próbálkozások, rövid ideig teniszeztem, majd kaptam a szüleimtől egy bmx-et, de azt még inkább csak szórakozásból használtam. Utána az egyik ismerősöm bátyjánál láttam először triált, és nagyon megtetszett. Tizennégy éves voltam, amikor megkaptam az első triált, eleinte ez hobbinak indult, majd elmentem egy versenyre, és 2015-től már versenyszerűen űztem. Sok éven keresztül minden magyarországi versenyen részt vettem, de sokat jártam külföldre is. Junior korosztályig sok szép eredményt elértem, majd amikor bekerültem az egyetemre vállalkozássá nőtt ki a triál. Az Extreme Bike Show-val járunk több mint négy éve rendezvényekre, évente már ötven-hatvan eseményünk van a hétvégéken. Azért nem versenyeztem az elmúlt három évben, mert nincs már szabad kapacitásom, hogy felkészüljek a szervezés mellett – tette hozzá.

Július 8-án lesz a harmadik orosházi verseny az Extreme Bike Show szervezésében. Ricsi elmondta, hogy a versenyszervezés ötlete onnan jött, hogy korábban voltak extrém sport napok a városban, ahol bmx, görkorcsolya és gördeszka szerepelt, viszont 2015 környékén ez a kezdeményezés megszakadt. 2021-ben a COVID alatt jött az elképzelés, hogy az Extreme Bike Show-val belevágnának a rendezvényszervezésbe, és már az első évben több mint harminc induló jött el. Az orosházi kupára az ország minden pontjáról várnak indulókat, de arra is volt példa, hogy külföldről jöttek versenyzők, például Szlovákiából és Lengyelországból.

– Nagyon összetett feladat egy verseny megszervezése. Szerencsére annyival könnyebb dolgunk van már, hogy megvannak az állandó partnereink, akik segítenek. Raklapokat a békéscsabai Bonduelle Kft,-től kapunk, ennek szállításában az orosházi telephelyű Techno-Druck Fuvarozó és Fuvarszervező Kft. segít nekünk, a farönköket egy orosházi vállalkozó Gulyás Szabó István biztosítja. Idén új támogatónk a Mindentis Iparos Centrum, tőlük kapunk blokktégla stócokat, ez egy új kihívás lesz, ilyen akadály nem volt még Orosházán. További támogatónk még Orosháza Önkormányzata, valamit a technikai részben a Petőfi Művelődési Központ munkatársai segítenek, a reklámanyaggal kapcsolatos dolgokban pedig a Bézier Stúdió. A támogatók nélkül ezt nem tudnánk megszervezni, ezért köszönöm nekik, hogy mellénk álltak – ismertette a szervezés részleteit.

01

Két korábbi SZTE hallgató is indulni fog a kupán: Polgár Tamás az SZTE-TTIK, illetve Sári Zsolt az SZTE Mérnöki Kar egykori hallgatói. A verseny főbírója pedig Urbancsok Tekla lesz, akik az SZTE-BTK-n tanul jelenleg is. Az ő feladata lesz, hogy figyelje a versenyzőket, hogy áthaladtak-e a kijelölt akadályokon, számolja hányszor tették le a verseny során a lábukat a földre, illetve a kétperces limitidőt is ellenőrzi. Kortól és nemtől függetlenül Ricsi mindenkinek ajánlja az orosházi versenyt, amely a város főterén lesz. A látogatóknak az ország legjobb versenyzőit csodálhatják meg, mindenki indulni fog, aki a hazai triálban húzónévnek számít.

Mátó Gábor

Fotó: Pocsai Richárd

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek