Bezár

Hírarchívum

Mentorhalo_a_Pedagogiai_Estek_programsorozat_folytatodik

Mentor(h)áló: a Pedagógiai Esték programsorozat folytatódik

Mentor(h)áló: a Pedagógiai Esték programsorozat folytatódik

2023. február 07.
14 perc

A Mentor(h)áló és az IH Rendezvényközpont közös szervezésében megvalósuló Pedagógiai esték című nagyszabású előadás-sorozat évek óta Szeged és a régió népszerű programja. A 2023-as tavaszi évad személyes jelenléttel valósul meg és 10 előadást tekinthetnek meg az érdeklődők. 2023. február 7-én tartott szezonnyitó sajtótájékoztatón dr. Berkesné Reigl Imola, az IH rendezvényközpont rendezvényszervezője és Porkoláb Mihály, a Mentor(h)áló programok főszervezője ismertette a 2023-as tavaszi programot.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A Mentor(h)áló Pedagógiai Esték programsorozatról dr. Berkesné Reigl Imola, az IH rendezvényközpont rendezvényszervezője elmondta: a sorozat 8 éve indult dr. Zacher Gábor előadásával. Az eltelt idő alatt 128 előadás valósult meg, amelyeket összesen közel 50.000 néző látogatott meg. Több előadó már visszatérő a programban, ilyen például Kepes András, akinek az előadására a tavalyi évadban a legtöbben, 600-an voltak kíváncsiak, a szintén visszatérő előadó Görög Ibolya protokollszakértő "Hurrá, nyaralunk!" című előadásának pedig 450 fős közönség tapsolt a végén - tudtuk meg dr. Berkesné Reigl Imolától.

 dr._Berkesne_Reigl_Imola_az_IH_rendezvenykozpont_rendezvenyszervezoje

dr. Berkesné Reigl Imola Fotó: Kovács-Jerney Ádám

Porkoláb Mihály, a programsorozat főszervezője elmondta, hogy a 2023-es tavaszi évad a tervek szerint személyes jelenléttel valósul meg: az IH Rendezvényközpontban idén tavasszal 10 előadást tekinthet meg a nagyérdemű, és ezek közül mindössze egy lesz majd utólag elérhető a Streamtárban.

Porkolab_Mihaly_a_programsorozat_foszervezoje

Porkoláb Mihály, a programsorozat főszervezője Fotó: Kovács-Jerney Ádám

A Pedagógiai Esték 2023 tavaszi évadjának részletes programja:

PEDAGÓGIAI ESTÉK – 2023 TAVASZ

Nyary_Krisztian

Nyáry Krisztián

Kire tartozik, hogy szerettek ők?

 

Nyáry Krisztián író, irodalomtörténész előadásával indul a 2023-as év a Mentor(h)álóban! Az elmúlt években hagyománnyá vált, hogy Nyáry Krisztián legújabb könyvéről vidéken elsőként (vagy legalábbis az elsők között) a Mentor(h)áló vendégeként tartott előadást! Így lesz ez most is - a Pedagógiai esték 2023-as nyitóelőadására, a tavaszi évad irodalomtörténeti/kultúrtörténeti csemegéjére óriási érdeklődés várható.

Nyáry Krisztián 2012-ben mesélt először íróink és költőink szerelmi életéről. Az Így szerettek ők első és második része az elmúlt évek legnagyobb könyvsikerei között szerepelt.

Nyáry Krisztián író, irodalomtörténész a személyes hangú történetmesélés, irodalmi és kultúrtörténeti ismeretterjesztés nagymestere. 2023-as nyitóelőadásának apropója az, hogy a közelmúltban megjelent Nyáry Krisztián "Így szerettek ők" c. irodalmi szerelmeskönyv-sorozatának 3. kötete.

"Kell-e ismernünk az írók életrajzát ahhoz, hogy értelmezni tudjuk a műveiket?

Van-e bármi közünk íróink magánéletéhez?

És ha igen, hol a határ a vájkálás és az ismeretszerzés között?"


Az előadás címe: Kire tartozik, hogy szerettek ők?

Az előadás időpontja: 2023. február 13. hétfő 18.00

 

További információ:

https://www.facebook.com/azigazimentorhalo/

http://www.ihrendezvenykozpont.hu/

 

 

 Belso_Nora

 

dr. Belső Nóra

Életünk hullámvölgyei - okok és megoldások

 

Újabb izgalmas, sokakat érintő és érdeklő téma, újabb kitűnő szakember a Mentor(h)áló 2023-as tavaszi évadában! Vendégünk dr. Belső Nóra pszichiáter szakorvos, egészségügyi menedzser specialista, fókuszban az életciklusok, élethelyzetek lelki életre gyakorolt hatásai!

"Életünk számos csodát, lehetőséget, de megannyi bánatot és hullámvölgyet tartogat számunkra. Egy részük belőlük fakad, más részük viszont a külvilágból érkezik. Miképpen hat ránk a világ zaja, mitől függ, hogy egyesek jól, mások igen rosszul viselik a negatív történéseket? Miben áll a mentális sérülékenység és hogyan küzdhetünk ellene? Az előadás körbejárja az egyes életciklusok, élethelyzetek lelki életre gyakorolt hatásait, figyelembe véve az emberi idegrendszerben zajló biológiai folyamatokat, a nem szerepét és a társadalmi hatásokat. Megismertet a legmodernebb szemléletekkel a leggyakrabban előforduló mentális zavarokat illetően és sorra veszi a lehetséges kapaszkodókat és megoldásokat."

Dr. Belső Nóra pszichiáter szakorvos, egészségügyi menedzser specialista első alkalommal lesz a Mentor(h)áló vendége. Érdeklődése és munkája középpontjában a hangulat- és szorongásos zavarok állnak. A komplex, humanisztikus, személyközpontú terápiás megközelítés híve. Vallja, hogy a pszichiátriai kezelés nemcsak a betegségek hatékony biológiai gyógyításából áll, hanem magában foglalja az ismeretterjesztést és az életszemlélet tudatos átformálását is. Praxisában az orvosi munka mellett életviteli és párkapcsolati tanácsadást is végez. Számos könyv szerzője, előadó, médiaszereplő.

Az előadás címe: Életünk hullámvölgyei - okok és megoldások

Az előadás időpontja: 2023. február 28. kedd 18.00

 

További információ:

https://www.facebook.com/azigazimentorhalo/

http://www.ihrendezvenykozpont.hu/

 

 

 Boldizsar_Ildiko

„Hogyan segítsek én terajtad?”

Segítő módszerek a mesékben

dr. Boldizsár Ildikó újra a Mentor(h)álóban!

 

Mesélt már nekünk a mindennapok meséiről, mesélt az élet csodáiról, a felnőtté válásról, a csodakertről, Szervét Tiborral közös meseestjén pedig férfiakról és nőkről a mesékben. Valahányszor nálunk járt, megkülönböztetett figyelem és szeretet fogadta: többszáz fős, átszellemült közönség, együtt dobbanó szívek, visszafojtott lélegzet minden alkalommal. Ildikó a legsikeresebb és legkedveltebb Mentor(h)álós előadók egyike. Magyarország legnépszerűbb mesekutatója, meseírója és meseterapeutája, dr. Boldizsár Ildikó most ismét Szegeden tart előadást - természetesen a Mentor(h)áló vendégeként!

Március 13-i vadonatúj előadásában hősökről és segítőkről szólnak majd a mesék.

„A mesehősökkel kapcsolatban mindenki számára magától értetődő, hogy akár modellként vagy mintaként is tekinthetünk rájuk, vagyis abból a szempontból, hogy miként tudnak segíteni nekünk. De még senki nem vizsgálta őket abból a szempontból, hogy vajon ők miben szorulnak segítségre? Pedig ez az egyik legemberibb bennük: hogy ők is segítségre szorulnak.

A csodás születésű, nagy tetteket végrehajtó hősnek éppúgy szüksége van segítőre, mint a bajban lévő, áldozat típusú hősnek, vagy az önmagát kiteljesíteni akaró úton lévőnek.”

Hogyan segítik a segítők a hősöket a mesékben? Miért pont ők? Miért pont úgy?

Újabb "libabőrös" mesés est Boldizsár Ildikóval - a tavasz kivételes élményeinek egyike!

Az előadás időpontja: 2023. március 13. hétfő 18.00

Az előadás címe: „Hogyan segítsek én terajtad?”- Segítő módszerek a mesékben

 

További információ:

https://www.facebook.com/azigazimentorhalo/

http://www.ihrendezvenykozpont.hu/

 

Zacher_Gabor

Minden, amit a dizájnerdrogokról tudni szeretnél...

dr. Zacher Gábor visszatér!

 

Vannak előadók, akiknél elég ennyit mondanunk: dr. Zacher Gábor újra Szegeden! 2015-ös és 2017-es nagysikerű Mentor(h)álós előadását követően az ország 1. számú toxikológus szakembere, dr. Zacher Gábor újra Szegeden tart előadást.

Az előadás időpontja: 2023. május 23. kedd 18.00

Az előadás címe: Minden, amit a dizájnerdrogokról tudni szeretnél...

Már csak 20 helyünk maradt a 600-ból…

 

További információ:

https://www.facebook.com/azigazimentorhalo/

http://www.ihrendezvenykozpont.hu/

 

 Szabados_Agi

Neked van időd olvasni?

Szabados Ági Szegeden!

 

Szabados Ági, az RTL Klub műsorvezetője, riportere hamarosan Szegeden - természetesen a Mentor(h)áló vendégeként! "Miért érdemes olvasni Netflixezés helyett? Hogyan hat a mentális egészségre a rendszeres olvasás? Mi köze a meditációnak az olvasáshoz? Ezekre is választ kapnak Szabados Ágitól azok, akik részt vesznek a Mentor(h)áló Pedagógiai esték előadásán. Szabados Ági olvasás iránti szenvedélye a Harry Potterrel kezdődött, mára pedig közel 60 ezren olvasnak vele Nincs időm olvasni! kihívásában hónapról hónapra.

A műsorvezető, valamint a Libertine Könyvkiadó és Könyvesbolt alapítójának olvasási szenvedélye gyerekkorára nyúlik vissza, de mindig is hivatásának érezte, hogy segítsen az embereknek újra felfedezni az olvasás örömét.

A Nincs időm olvasni kihívás! alapítása óta nemcsak a havi könyvklubban hirdeti az olvasás fontosságát, hanem megalapította és vezeti saját könyvesboltját, amely Budapest mellett már Szegeden is várja az olvasókat. Emellett tanít a Szegedi Tudományegyetemen.

A Mentor(h)áló Pedagógiai esték előadásán személyes motivációiról, az olvasás fontosságáról beszél majd. Arról, hogy miért tartja fontosnak, hogy mindig legyen nála egy könyv, hogy minden kis szabadidőt ki tudjon használni az olvasásra, illetve személyes brandjének felépítésébe, jövőbeli terveibe is betekinthetnek az érdeklődők. A program végeztével garantált az olvasásban való motiváltság, a résztvevők hazaérve biztosan könyvet vesznek majd a kezükbe!

Az előadás időpontja: 2023. június 12. hétfő 18.00

Az előadás címe: Neked van időd olvasni?

 

További információ:

https://www.facebook.com/azigazimentorhalo/

http://www.ihrendezvenykozpont.hu/

 

Pistyur_Veronika

Milyenek azok a cégek,

ahol a gyerekeink is szívesen dolgoznának majd? vendégünk Pistyur Veronika!

 

Nagyszerű hírünk van: az idei tavasz vendége lesz Pistyur Veronika, a Budapest Bridge ügyvezetője, a magyarországi startup-mozgalom kiemelkedő alakja is, aki rendkívül izgalmas előadással érkezik Szegedre - természetesen a Mentor(h)áló vendégeként! „Lesznek-e még többen olyan cégvezetők, akik értik, hogy létrejöhetnek ma élhető és szerethető munkahelyek úgyis, hogy nem szükséges választani a profit és a jószándék között? Vannak olyan üzleti szereplők, akikre talán a most felnövők jó érzéssel gondolnak majd? Azt mondják róluk, megtették, amit csak lehetett, hogy maradjon nekik is valami? Nem makulátlan szuperhősök, hanem olyan üzleti szereplők, akiknek tudatos, hosszútávú stratégiájuk van arra, mit hagynak hátra maguk után. A személyes agendájukon túlra tekintve szeretnének hatással lenni a világra. Kik ők? Mit gondolnak a világról, amiben élünk és milyen nyomot szeretnének hagyni, amikor olyan munkahelyeket építenek, ahova nem tűnik kidobott időnek minden nap bejárni, és ahol azt érezhetjük, értelmes munkát végzünk?”

 Kihagyhatatlan előadás a jelen és a jövő vezetőinek és munkavállalóinak!

Az előadás időpontja: 2023. március 27. hétfő 18.00

Az előadás címe: Milyenek azok a cégek, ahol a gyerekeink is szívesen dolgoznának majd?

További információ:

https://www.facebook.com/azigazimentorhalo/

http://www.ihrendezvenykozpont.hu/

 

Prof._Dr._Karsai_Krisztina

Prof. Dr. Karsai Krisztina jogászprofesszor

Bűnös mítoszok útvesztőjében

- Tévhitek a büntető igazságszolgáltatás köréből

 

Ha normálisan éljük az életünket, akkor nem kerülünk a büntetőjog „látókörébe”. Vagyis a büntetőjogról, a büntető igazságszolgáltatásról általában nem kell túl sok részletet tudni. És mégis. Az embereket izgatják a bűnügyek és a krimik, a tárgyalótermi drámák töretlenül népszerűek. A tévé- és video-sorozatok egy része is foglalkozik a bűnökkel és a büntetéssel. Ennek nyomán növekszik a „bűnös mítoszok” köre, szóval azoké a tévhiteké, amelyek a bűncselekményekről, a tettesekről, a büntetésekről, a börtönökről vagy épp a nyomozó hatóságról szólnak. A tévhiteket ugyan el tudjuk oszlatni a jogi szakmai képzéssel, de ez sokáig tart és nagyon kevés embert érint. Azonban tisztázásra vár egy sor olyan kérdés is, amely az átlagembereket és a mindennapokat is érintheti.

Áprilisi első előadónk Karsai Krisztina szegedi büntetőjogász professzor, aki előadásában a leggyakoribb tévhitek közé merészkedik hallgatóságával és e tévhitek eloszlatását is célul tűzte ki. Ha eléri célját, az azt jelenti, hogy legalább néhány makacs „bűnös mítoszt” sikerül megtörni:

Pl. Lehet-e Amszterdamban füvezni? Rendelkezhet-e a tinédzser a saját testéről készült erotikus képekről? Valóban magánügy a gyermeknevelés? Tényleg beleegyezés a hallgatás, mondjuk a szexben is? Vajon tényleg belefér (azaz nem tilos), hogy két csomag olasz szemes kávét átadjunk a nővérnek, ha hozzátartozónk bent fekszik az osztályon?

Prof. Dr. Karsai Krisztina egyetemi tanár, akadémiai doktor, a szegedi egyetem jogi karán vezeti a Bűnügyi Tudományok Intézetét. A jog tudományát népszerűsítő tevékenysége és jogi ismeretterjesztő tevékenysége széleskörű, nagysikerű szabadegyetemi előadása és TEDx fellépése ma is megtekinthető a Youtube-on. Közéleti előadásokon, nyilvános kurzusokon túlmenően még a közösségi médiát is meghódította, „Bűnös mítoszok” nevű TikTok csatornája milliós nézettségű.

 

Az előadás időpontja: 2023. április 17. hétfő 18.00

Az előadás címe: Bűnös mítoszok útvesztőjében - Tévhitek a büntető igazságszolgáltatás köréből

 

További információ:

https://www.facebook.com/azigazimentorhalo/

http://www.ihrendezvenykozpont.hu/

 

 Perger_Istvan

Perger István világutazó

Kínától Irakig: utazások a Selyemút mentén

 

Eddig 80 országban járt Perger István „világutazó”, akinek „A Keletiből Hongkongba” nevet viselő, utazásokról szóló blogját 12.000-en követik nap mint nap a Facebookon. Nem csoda, hiszen könnyed, fogyasztható stílusban kínál képes élménybeszámolókat olyan, rendkívüli helyszíneken megvalósult utazásokról, melyekről a legtöbben csak álmodni szoktak (vagy még azt sem).

Szeretjük az útibeszámolókat, különösen akkor, ha azok nem pusztán szép fotók megosztásából állnak, hanem a hangsúly sokkal inkább más kultúrák/népek megismerésén, az embereken, életmódjukon, szokásaikon van. Mindezt persze úgy, hogy emellett természetesen tátott szájjal figyeljük az utazás során látott épített és természeti örökségről készített felvételeket.

Perger István sokat utazott Keletre, hogy megvalósítsa gyerekkori álmait. Elment a Keletiből Hongkongba, utazott a transzszibériai vasúton, útba ejtve a Don-kanyart, Mongóliát, Észak-Koreát, Tibetet. Végigjárta az egykori Selyemutat, az Ázsiát a Nyugattal összekötő kereskedelmi útvonalat, melyet az időszámításunk utáni kilencedik századig folyamatosan használtak. Látott rakétafellövést Bajkonurban, állatvásárt Kirgizisztánban, az Aral-tó és horezmi várak maradványait Üzbegisztánban, a közelmúlt romjait Karabahban és Abháziában. Van miről mesélnie tehátJ

A Selyemút évszázadokon keresztül a világ egyik legfontosabb kereskedelmi és kulturális közvetítő útvonala volt. Ma pedig egyre inkább újra az.

Emberek, történetek, tájak és történelem. Az agyagkatonákról híres Hszian, az ujgurföldi Kasgar, az üzbegiszáni Szamarkand, Buhara, Híva. Ősi városok Kazahsztánban és Türkmenisztánban, a perzsiai Mashad és Nisapur. Pár megálló ebből a hatalmas és izgalmas térségből.

Perger István sok-sok képpel és videóval gazdagított előadását minden korosztály számára jó szívvel ajánljuk – hatalmas érdeklődésre számítunk!

 

Az előadás időpontja: 2023. április 24. hétfő 18.00

Az előadás címe: Kínától Irakig: utazások a Selyemút mentén

 

További információ:

https://www.facebook.com/azigazimentorhalo/

http://www.ihrendezvenykozpont.hu/

 

 Deliaga_Eva

Deliága Éva pszichológus, gyermekterapeuta

Mit kezdjünk a gyermeki agresszióval?

 

„Számtalan esetben keresik fel szülők Deliága Éva pszichológust gyermekük magatartási problémája miatt. Mit ronthattak el - teszik fel a kérdést -, hogy gyermekük üti, rúgja őket, mikor nem engednek meg neki valamit. A gyermeki viselkedéses problémák másik része az intézményi: óvodai, vagy iskolai környezetben jelentkezik. A gyerek nem fogad szót, semmibe veszi a szabályokat, nem képes végig ülni a tanórát, társaival agresszív, vagy éppen kiközösítik, mások zaklatásának áldozata.

 

Gyermeki ellenállás, dac, agresszió: hogyan ismerhetjük fel a tüneteket?

 

Mi okozza, mi állhat a háttérben?

 

Hogyan tudunk segíteni pedagógusként vagy szülőként?

 

Ezeket a témákat járjuk körbe, esetismertetéseken keresztül, a pedagógusi és szülői kompetencia és eszköztár bővítése érdekében.”

Deliága Éva gyermekpszichológus előadását „receptre felírva” kínáljuk szülők/nagyszülők és pedagógusok részére.

 

Az előadás időpontja: 2023. május 8. hétfő 18.00

Az előadás címe: Mit kezdjünk a gyermeki agresszióval?

 

 

További információ:

https://www.facebook.com/azigazimentorhalo/

http://www.ihrendezvenykozpont.hu/

 

 Prof._Dr._Gyarmathy_Eva

Prof. Dr. Gyarmathy Éva klinikai szakpszichológus

Tanulás és iskola a 21. században

 

Dr. Gyarmathy Évát nem kell bemutatnunk a Mentor(h)áló közönségének: a Prima-díjas klinikai és neveléslélektani szakpszichológus, az MTA TTK Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézet tudományos főmunkatársa Magyarország egyik vezető oktatási szakembere, a Mentor(h)áló sorozatainak többszörösen visszatérő vendége, talán nem véletlenül - szakértelme, elkötelezettsége példaértékű sokunk számára. Kivételes öröm számunkra, hogy június 5-én újra vendégünk lesz, mostani témája a 21. századi tanulás és iskola lesz.

Tanulni kell”, ez az egyetlen biztos állítás a tanulással kapcsolatban a 21. században. Tanulás által lehet a változás közepette létezni, és az nem kérdés, hogy a 21. századot a gyors és gyakran robbanásszerű változások jellemzik. A fontosságán kívül a tanulással kapcsolatban a kérdőjelek halmozódnak: mit, hol, kivel, mi által, hogyan…???

A 21. századi iskoláról viszont azt sem tudjuk, hogy egyáltalán kell-e.

Valószínűleg valamilyen formában szükség lesz a tanulás terére és a résztvevőire, de ez a tér nem biztos, hogy a teljes tanulási spektrumot átfogja, és a résztvevők sem a mai iskolára jellemző szerepekben és tevékenységekben jelennek meg.

Már most számos, az iskolán kívüli hatékony tanulási út létezik, és az iskolai tanulás leghaladóbb módszertanai egyre kevésbé illenek a hagyományos iskolai működésbe – probléma- és projektalapú tanulás, tapasztalat alapú tudás, adaptív tanulás, művészetpedagógiák, társasjáték pedagógiák, 3D tanulás…”

Sokunkat érdeklő, sokakat érintő téma, kivételes felkészültségű szakember - az előadást ezért jó szívvel ajánljuk MINDEN pedagógusnak, egyetemi oktatónak és hallgatónak, a téma iránt érdeklődő szülőnek, nagyszülőnek és más szakembernek.

Az előadás időpontja: 2023. június 5. hétfő 18.00

Az előadás címe: Tanulás és iskola a 21. században

Ez az előadás utólag elérhető lesz majd a Streamtárban!

 

További információ:

https://www.facebook.com/azigazimentorhalo/

http://www.ihrendezvenykozpont.hu/

 

Sajtotajekoztato

Mentor(h)áló sajtótájékoztató Fotó: Kovács-Jerney Ádám


PEDAGÓGIAI ESTÉK – 2023 TAVASZ

ELŐADÁSAINK IDŐRENDBEN

február 13. hétfő Nyáry Krisztián Kire tartozik, hogy szerettek ők?

február 28. kedd dr. Belső Nóra Életünk hullámvölgyei - okok és megoldások

március 13. hétfő dr. Boldizsár Ildikó „Hogyan segítsek én terajtad?”

Segítő módszerek a mesékben

március 27. hétfő Pistyur Veronika Milyenek azok a cégek, ahol a gyerekeink is szívesen dolgoznának majd?

április 17. hétfő Prof. dr. Karsai Krisztina Bűnös mítoszok útvesztőjében - Tévhitek a büntető igazságszolgáltatás köréből

április 24. hétfő Perger István Kínától Irakig: utazások a Selyemút mentén

május 8. hétfő Deliága Éva Mit kezdjünk a gyermeki agresszióval?

május 23. kedd dr. Zacher Gábor Minden, amit a dizájnerdrogokról tudni szeretnél

június 5. hétfő Prof. dr. Gyarmathy Éva Tanulás és iskola a 21. században

június 12. kedd Szabados Ági Neked van időd olvasni?

 

 

Valamennyi előadásunk helyszíne:

IH Rendezvényközpont, Szeged, Felső Tisza-part 2.

http://www.ihrendezvenykozpont.hu/

62/423-638; jegyinfo@ihrk.hu

 

További információ valamennyi előadásról:

https://www.facebook.com/azigazimentorhalo/

http://www.ihrendezvenykozpont.hu/

 

Jegyértékesítés személyesen az IH Rendezvényközpontban

vagy az online jegyértékesítési felületen:

https://jegyek.ihrendezvenykozpont.hu/

SZTEinfo

Borítókép: Mentor(h)áló: a Pedagógiai Esték programsorozat folytatódik Fotó: Kovács-Jerney Ádám

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

    Kapcsolódó hírek