2022. szeptember 22-én kezdetét vette a 60. Közgazdász-vándorgyűlés, amelynek az idei évben a Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központ ad otthont. A megnyitón köszöntőt mondott Pleschinger Gyula, a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke, a Monetáris Tanács tagja, Botka László, Szeged polgármestere és Prof. Dr. Rovó László, a Szegedi Tudományegyetem rektora.
- Nagy megtiszteltetés a Szegedi Tudományegyetem számára, hogy a 60. Közgazdász-vándorgyűlésnek mi adhatunk otthont. Szent-Györgyi Albert 1941-ben, az egyetem első rektoraként meghatározta céljait - ezekből én ma kettőt emelnék ki: az egyik az volt, hogy biztosítsa a dél-alföldi régióban a szakembereket, a másik, hogy az egyetemen fejlessze és egyre magasabb szintre emelje a meglévő tudást. Ebben a szellemben indult útjára az oktatás annak idején az Állam- és Jogtudományi Karon, amely keretében létrejöttek a gazdaságtudományi kurzusok is. A kar azonban rövid időn belül ismét Kolozsvárra került, ahonnan aztán visszahelyezték Szegedre. Égisze alatt nem sokkal később létjött a mai Gazdaságtudományi Kar, amely 2019-ben ünnepelte önálló fennállásának 20. évfordulóját. Az intézmény, azóta a közgazdászképzésben nemcsak a Dél-Alföldön, hanem országos és nemzetközi szinten is az élen jár. A több mint 100 évvel ezelőtt megkezdett munkát, ma is igyekszünk becsülettel végezni – ezt jól bizonyítják azok a rangsorok is, amelyekben az elsők között foglalunk helyet. Sajnos azonban a kihívásokkal nekünk is szembe kell néznünk. Ezen kihívások kapcsán azonban úgy gondolom, hogy sok izgalmas kérdés kerül felvetésre majd ezen a kongresszuson is, amelyekre minden bizonnyal ugyanilyen érdekes és hasznos válaszokat kapunk - zárta köszöntőjét Prof. Dr. Rovó László, az SZTE rektora.
A kétnapos eseményen több mint 160 előadó osztja meg gondolatait az érdeklődőkkel a gazdaság működéséről. Szeptember 22-én, csütörtökön többek között Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, Laurent Maurin vezető közgazdász, az Európai Beruházási Bank (EIB) közgazdasági osztályának vezetője, Csányi Sándor, az OTP Bank Nyrt. elnök-vezérigazgatója, Windisch László, az Állami Számvevőszék elnöke, az MKT Fenntarthatósági Szakosztályának elnökségi tagja tart előadást.
Szeptember 23-án, pénteken Varga Mihály pénzügyminiszter, Farkas Sándor parlamenti államtitkár, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese, Berki Krisztián olimpiai, világ- és hatszoros Európa-bajnok tornász, a Magyar Torna Szövetség sportszakmai igazgatója, az MKT Sportközgazdasági Szakosztályának elnökségi tagja, valamint Vajda Attila olimpiai, világ- és Európa-bajnok kenus is előad majd. A Szegedi Tudományegyetemet Prof. Dr. Szabó Gábor akadémikus, a Szegedi Tudományegyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke képviseli.
A három plenáris ülésen túl a közgazdász-vándorgyűlés több, tematikus szekcióban tárgyalja majd a poszt-covid időszak, az orosz-ukrán háború és az energiaválság okozta gazdasági kihívásokat. Emellett szóba kerül a makrogazdaság és az államháztartás, a pénz- és tőkepiacok, a vállalati versenyképesség és innováció, valamint a humán tőke és az európai integráció témaköre is. Szó esik majd a kiberbiztonságról, az élelmiszer-ellátás biztonságáról, az államháztartás vagy éppen a logisztikai ágazat helyzetéről, a digitalizációról, a vállalati innováció irányairól, a platformgazdaságban rejlő lehetőségekről, és a munkaerőpiac egyenlőtlenségeiről. A sportközgazdasági szekcióban pedig az említett két olimpiai bajnokkal találkozhatnak a résztvevők.
A részletes program IDE kattintva, a vándorgyűlés táblázatba foglalt órarendje IDE kattintva tekinthető meg.
A hazai közgazdász szakma legnagyobb éves rendezvényén mintegy 600-an vesznek részt idén Szegeden. Azok, akik nem tudnak személyesen megjelenni, online nézhetik és hallgathatják meg a szekciók kerekasztal-beszélgetéseit a Magyar Közgazdasági Társaság YouTube-csatornáján.
SZTEinfo - Pósa Tamara
Fotó: Karnok Csaba, DM/MTI