Bezár

Hírarchívum

foto-41

Szabó Lőrinc, József Attila, Bereményi Géza, Cseh Tamás egy színpadon

Szabó Lőrinc, József Attila, Bereményi Géza, Cseh Tamás egy színpadon

2022. október 19.
3 perc

„Most elmondom, mid vagyok, mid nem neked” - fülbemászó dallamok, közismert versek, dalszövegek és két igen gazdag művészi tárházzal rendelkező előadó - Vecsei H. Miklós és Szirtes Edina Mókus színpadi találkozása az Őszi Kulturális Fesztiválon.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Seres Tamást, rendezőként három dolog biztosan jellemez: a zenék, a versek és a különleges színészek. Elmondása szerint egy-egy színpadra állított előadás előtt ez a sorrend fordított: előbb a színészeket, zenészeket keresi meg, majd azokat a verseket, amelyek éppen aktuálisan őt is és az adott előadókat is jellemzik, mozgatják, és végül ehhez teszi hozzá a zenét. Így született meg A túlsó part – ki viszi át? című előadás is, amelyben Vecsei H. Miklós és Szirtes Edina Mókus különleges találkozása jelenik meg a színpadon.


foto-11

 

– Először mindig maga a gondolat fogalmazódik meg, vagyis, hogy mit szeretnék színre vinni, aztán megkeresem azokat a művészeket, akiknek úgy gondolom, hogy mindez jól állna, velük elkezdek egyeztetni, vagyis megpróbálom kideríteni, hogy most épp kihez, vagy mihez kapcsolódnak leginkább, aztán elkezdjük megkeresni azokat a verseket, amelyek az adott elképzelésbe beleilleszkednek és utána rakjuk csak hozzá a zenét. Engem Nagy László és Móra Ferenc, a Hasit pedig Cseh Tamás mozgatja most nagyon. Tehát adta magát a dolog… – mesélte Seres Tamás rendező.


foto-7

 

Mint azt mondta: szerencsére mind a két művészt régóta és jól ismeri, így azt is tudja, hogy mire képesek és, hogy miben érzik magukat jól. Szerinte az emberismeret a legfontosabb az ilyen és ehhez hasonló daraboknál.

 

A TÚLSÓ PART

 

– A túlsó part mindenkinek mást jelent: aki hisz, annak azt jelenti, hogy valahonnan-valahová tart, de a túlsó part lehet az is, amivé válni szeretnénk, sőt mi magunk is lehetünk az a bizonyos túlsó part. A legfontosabb talán ebben az egészben az az, hogy mit viszünk oda át? Szerelmet, hitet, becsületet, emberi értékeket? Ez a legnagyobb kérdés – kezdte gondolatait Szirtes Edina Mókus, az SZTE egykori hallgatója, Erkel Ferenc-díjas énekesnő, hegedűs, zeneszerző.

 

Véleménye szerint minden vers olyan, mint egy tökéletesre csiszolt kristálygömb, amelynek minden oldala egyenlően szép. Éppen ezért neki nagyon nehéz meghatároznia azt, hogy a Seres Tamás rendezte előadásban melyik rész is a legkedvesebb számára. Elmondása szerint ezek a versek mesterek, tanítók. Mind olyanok, amelyekre kihúzza magát az ember. A művésznő mindemellett elárulta: milyen volt együtt dolgozni Magyarország egyik legismertebb színészével, Vecsei H. Miklóssal.


foto-3

 

– Nagyon jó, és azt hiszem sokat el is mond, ha az embernek azzal a másik emberrel, akivel színpadra áll nem kell minden apró részletet megbeszélnie, leegyeztetnie. Elég egy pillantás, egy mosoly, egy lélegzetvétel és már tudja is, hogy te mire gondolsz. Mint az igazi barátok, akik sok év után újra találkoznak, és ugyanott folytatják, ahol egykoron abbahagyták. Ilyen az én kapcsolatom is a Hasival. Hiszek abban, hogy azok, akik ugyanazokat az értékeket vallják és hordozzák, nem kell, hogy megmagyarázzák egymásnak a miérteket.

Szirtes Edina Mókus zárásként kiemelte: reméli, hogy a Szegeden debütáló produkció még sok más helyre is eljut majd és sikerül vele csöndre inteniük a közönséget. A csönd ugyanis arra készteti a befogadót, hogy magába nézzen és megvigasztalódjon.


SZTEinfo - Pósa Tamara

Fotó: Molnár Dóra

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek