Pigniczki Sára nyerte az SZTE grafikai pályázatát

– Milyen szakra jársz, mire szakosodtál?

– Képi ábrázolás szakra, ezen belül képregény és könyvillusztrációra szakosodtam. Másodévtől szakosodtunk, mindaddig általános képzésben vettünk részt, amelyen rengeteg művészeti ágat ki tudunk próbálni: köztük a szobrászatot, festészetet, grafikát és digitális grafikát. Így mindannyian betekintést nyertünk egy kicsit mindenbe, és ez alapján tudtunk specializációt választani. Megtanultuk az alapokat. Szakosodás után kezdtünk képregényekkel, könyv illusztrációkkal, karaktertervezéssel és vizuális történetmeséléssel foglalkozni. Az illusztráció egy nagyon sokrétű terület, storyboardtól kezdve a karakter design-ig tényleg mindenbe belekóstolunk. Mindezek mellett különböző technikákat is kipróbálunk, amik már konkrétan ehhez a szakirányhoz kapcsolódnak.

Azonban, mivel a specializációt csak ebben a szemeszterben kezdtük, még sok más és érdekes tantárgy vár ránk a jövőben, köztük az animáció is.

– Mi volt az oka, hogy ezt a szakot és szakirányt választottad?

– Azért jelentkeztem ide, mert a budapesti Jaschik Álmos Szakgimnáziumban animáció szakon tanultam. Ott megtanultunk animációkat készíteni, 1-1 animációhoz számos frázist kellett megrajzolnunk. Ezt akkoriban nehezményeztem, mert nagyon sok munka volt vele. Láttam, hogy az SZTE-n indul egy képregényes-illusztrációs képzés, és úgy voltam vele, hogy kipróbálom, mert mindig is szerettem volna gyerekanimációkkal vagy gyerekkönyv illusztrációkkal foglalkozni. Azt gondoltam, hogy nem az animációkkal megyek tovább, hanem a gyerekkönyv illusztrációkkal, így találtam meg ezt a szakot.

– Mi az első emléked a rajzzal kapcsolatban, ami meghatározza a mostani hozzáállásod?

– Kicsiként is nagyon szerettem a mesekönyveket, s a benne megtalálható illusztrációkat. A szüleim minden este mesekönyvből olvastak fel nekem, én pedig rajongtam ezért. Mikor kicsit idősebb lettem, elkezdtem azt érezni, hogy én is szeretnék maradandó emlékeket okozni a gyerekeknek. Tehát amikor felnőnek, egy-egy mesekönyvben látott illusztrációt kellemes emlékként idézzenek fel, s eszükbe jusson mennyire szerették az adott mesekönyvet. Ez az egyik, ami meghatározta a dolgot.

Sokáig azonban úgy volt, hogy zenei pályára megyek, ezt a szüleim nagyon szerették volna. Aztán láttam a Disney Channel-ön egy bemutatót arról, hogy a Disney Stúdió hogyan dolgozik, s miket csinál. Nagyon elvarázsolt az, hogy láttam, hogy a karaktertervezések hogyan zajlanak, hogy vannak csoportok, akik mindennel foglalkoznak. Ez akkora hatással volt rám, hogy mondtam a szüleimnek, hogy nem zenével szeretnék foglalkozni, hanem rajzzal. Amint bekerültem a középiskolába, teljes mellszélességgel támogattak. Egyébként művészi családi hátteremet ez akkor nagyon boldoggá tette: például édesanyám akkoriban kezdte el a fotó OKJ-t, úgyhogy mondhatni én indítottam be a művészi légkört a családban.

– Mesélj róla, milyen eszközöket szeretsz használni alkotás közben?

– Középiskolában is digitális 2D-s animációkkal foglalkoztunk, emiatt a digitális rajzokat jobban kedvelem. Viszont úgy érzem, hogy az egyetemen kicsit felnyitották a szemem, itt festészettel, és minden egyéb jóval foglalkozunk, nemcsak digitális munkákkal. Emiatt elkezdtem megkedvelni a festészetet.

Azt hiszem nálam inkább a digitális vonal erőteljesebb, mikor alkotok. Nagyon boldog vagyok, mert nemrégiben sikerült beszereznem egy Ipadet, s azon ProCreate programot használva alkotok. Mikor digitális alkotásról van szó, munkától függ, hogy milyen programban dolgozom: grafika készítéskor Illustratort használok, ez egyfajta vektoros program. Azért fontos, hogy vektoros legyen, mert akkor nyomtatás esetén bármilyen méretben ki lehet nyomtatni, ezért ezt a grafikáknál érdemes használni. Photoshopot is használtam még az Ipad előtt, most mégis inkább az Ipaddel dolgozom.

Pigniczki Sára az SZTE NKI grafikai pályázat nyertese

– Van esetleg olyan művészközösség, melynek tagja vagy?

– Rögtön a barátaimra gondolok, mint művészközösség. Őket az egyetemen ismertem meg. Most, hogy szakosodtunk, közelebb kerültünk egymáshoz. Az illusztrációsok azok, akikkel összeszoktam: nagyon jó a közösség, illetve ugyanazokban a programokban dolgozunk, ugyanazok a dolgok érdekelnek bennünket. Rájuk mondanám, hogy művészközösség.

– Kiállították már a munkáidat?

– A gimnáziumban volt lehetőségünk arra minden évben, hogy egy adott témában alkossunk kisgrafikákat, vagy műalkotásokat. Az általunk készített munkákat sokszor a Deák 17-ben állították ki. A gimnáziumban is volt pár munkám, ami bekerült ezekbe. Minden évben így volt, hasonlóan az egyetemen is szerveznek saját, önálló kiállításokat. Az SZTE-n eddig úgy tapasztaltam, hogy pályázatokat indítanak inkább, s hogyha továbbjutunk, akkor kiállítják a munkáinkat. Azonban a rajz tanszéken nemcsak pályázat alapú kiállítások vannak, hanem a diplomamunkákat, és a művésztelepen készült munkákat is kiállítják. Gyakran rendeznek kiállításokat különböző művészeknek is.

Részt vettem tavasszal a The Reboot – Újjászületés a covid árnyékában c. pályázaton, itt az egyetemen. Egy 4-5 fős zsűri értékelte a munkáinkat, s a továbbjutó munkákat kiállították.

– Hogyan képzeled a jövőt? Gyerekkönyv illusztrátorként vagy az animációs vonalon?

– Őszintén szólva hiányzik az animáció, amit korábban nem gondoltam volna, hogy így lesz. Szeretem a karaktertervezést, és a történet kibontakozásának tervezését, ám a kivitelezés nagyon sok munkával jár, ezt nem kedveltem. Ám most, hogy itt vagyok az SZTE-n, ez nagyon hiányzik, ezért az a tervem, hogy miután végzek ezen a szakon, szeretnék bejutni egy animációs mesterkurzusra. Szívesen dolgoznék könyvillusztrátorként, vagy egy animációs stúdiónál is animációsként. Várom, mit hoz a jövő, kíváncsi leszek rá.

– Idén nyerted meg az SZTE Tehetségpályázatát. Mi motivált, hogy jelentkezz, illetve hol találkoztál a hirdetéssel?

– Van egy nagyon kedves tanárunk, Kiss Ferenc. Ő motivált bennünket, hogy induljunk a pályázaton, mert ügyesek vagyunk, s emiatt nagy eséllyel jól fogunk szerepelni. Az elején egy kicsit aggódtam, mert az Illustrator programban kellett dolgozni, s ezt máshogyan kell kezelni, mint az előbbi programokat, emiatt izgultam egy kicsit, hogy minden jó legyen, a helyén legyen. Ez volt az első komolyabb munkám ebben a programban, azonban nagyon boldog vagyok, hogy sikerült megnyernem ezt a pályázatot.

– Mesélj a beadott munkáidról! Mi az alapkoncepciója, s hogyan zajlott a kivitelezés folyamata?

– Első körben a rektori épületet kellett illusztrálni, leegyszerűsítve, egyfajta logó formájában. Rengeteg vázlatot készítettem, volt olyan verzió, ahol a szökőkutat is beleépítettem és a fákat is körülötte. Kiss Ferenc tanár úr javasolta, hogy kicsit egyszerűsítsem le az előzetes terveket. Egyik este úgy éreztem, hogy itt az ideje elkezdeni a munkát, közben az épületről egy képet is figyeltem, hogy hű maradjak hozzá. Megszámoltam hány ablaka van, és hogy micsoda részletekkel rendelkezik az épület, azonban utána arra gondoltam, hogy csak az számít, hogy felismerhető legyen, ne az látsszon, hogy hány ablaka van ténylegesen. Kellett egy színeset csinálni, amely kapott egy cikkcakkos kék hátteret, s egy fekete fehéret is.

A pályázat során összesen 3 épületet kellett ábrázolni: a rektori épületet, a József Attila Tanulmányi és Információs Központot (TIK) és a SZTE Dóm téri épületét. Kritériumként megadták, hogy ezeket az épületeket azonos stílusban ábrázoljuk. A rektori épület és a Dóm téri árkádos épületnek hasonló stílusa van, a TIK viszont feladta a leckét, mivel egy viszonylag új, modern épületről van szó, ezért gondban voltam azzal, hogyan lehetne úgy elhelyezni, s betájolni, hogy jól nézzen ki, ne üssön el a másik két designtól. Szerintem jól illik a másik két munkához, azonban kihívást jelentett úgy megalkotni a grafikát, hogy ne legyen béna s mégis passzoljon a többi stílusához. Szemtől szemben egy kockaszerű hatást kelt az épület, emiatt kissé beforgattam, hogy jobban nézzen ki.

– A logódat felhasználta az egyetem, vagy kiállították azóta a beküldött munkákat?

– Remélem, felhasználják majd egy weboldalon, vagy ajándékokon és még fogok vele találkozni a jövőben, mert nagyon büszke vagyok ezekre a grafikákra.

Petrity Rebeka

Fotó: Molnár Dóra