Bezár

SZTEhírek

Nyitonak_JGYPK

Élőképet alkottak az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Karán

Élőképet alkottak az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Karán

2022. május 04.

Egy család vagyunk - Alkossunk JGYPK feliratot! Ezzel a jelmondattal várták ma, a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karon a hallgatókat, oktatókat, dolgozókat. A Hattyas soron több, mint százan álltak össze az élőképre.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

2022.05.04-én, szerda koradélután különös összetételű tömeg gyülekezett az SZTE Hattyas sori épületei között. A megjelentekben két közös dolog volt: mindannyian a Juhász Gyula Pedagógusképző Karhoz kötődtek, illetve úgy érezték, a pandémia után itt a kiváló alkalom, hogy az összetartozásukat, egy speciális formában is megjelenítsék. Az SZTE JGYPK kulturális és kommunikációs irodái által szervezett eseményen előzetes regisztráció után lehetett részt venni.

IMG_5630


 - Áprilisban a XXIV. Juhász Gyula Napok alkalmából végre újra, személyesen is találkozhattunk. A mostani megmozdulásnak is a közösség összekovácsolása volt az egyik célja. Az órákon kisebb létszámban veszünk részt, így azonban a különböző szakok és évfolyamok képviselői is megismerhetik egymást. Az eseményről készülő fotó pedig igazán látványos lett. A képet a későbbiekben felhasználhatjuk például arra, hogy akik a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karára szeretnének továbbtanulni, bepillanthassanak a „kulisszák” mögé és meggyőződhessenek róla, hogy nem „csak” egy iskolába, de egy kiváló társaságba is érkeznek- tudtuk meg Oszterman Fannitól, az SZTE JGYPK Kulturális Iroda munkatársától.

044A3774

 

Az élőképben a kar hallgatói, oktató, intézményvezetői és dékánja, Dr. Döbör András is részt vett. Az eseményről készült fotó megtekinthető az intézmény Facebook és Instagram profilján is. A közösségi élményen túl, a résztvevők kézzelfogható emlékkel is gazdagodtak: a JGYPK logójával ellátott kulcstartót, illetve hűtőmágnest kaptak ajándékba.

JGYPK_Uj_1_of_1


SZTEinfo/Lévai Ferenc

Fotó:Sahin-Tóth István

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek