Bezár

Hírarchívum

kny

Három napig Szeged a sporttudomány fővárosa

Három napig Szeged a sporttudomány fővárosa

2022. június 08.
4 perc

Ma kezdődött és péntekig tart a „Sporttudomány Magyarországon 2022” - “SPORTTUDOMÁNY AZ EGÉSZSÉG ÉS A TELJESÍTMÉNY SZOLGÁLATÁBAN” című XIX. Országos Sporttudományi Kongresszus, amelynek a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Testnevelési és Sporttudományi Intézete a házigazdája. A konferencia megnyitóján a legfontosabb hazai sporttudományi szervezetek képviselői is részt vettek.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

2022. június 8-án, szerdán, a Szent-Györgyi Albert Agórában kezdődött az a programsorozat, amely a hazai sporttudomány legfontosabb idei eseménye.  A XIX. Országos Sporttudományi Kongresszus megnyitóján a rendező várost Ménesi Imre, önkormányzati képviselő, a Szociális és Sportbizottság elnöke képviselte, a Sportért Felelős Államtitkárságot a főosztályvezető, Kádár Zoltán. A Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatója, Dr. Bartha Csaba azt emelte ki, hogy az elmélet a gyakorlat nélkül nem sokat ér, ezért is fontos, hogy a kutatási eredmények mielőbb beépüljenek a mindennapi gyakorlatba a testnevelés, sport területén.

pz

Hajdúné Dr. Petrovszki Zita, az SZTE JGYPK Testnevelési és Sporttudományi intézet vezetője, a megnyitón kiemelte, hogy büszkeségre ad okot, hogy tíz év után, ismét társszervezője lehet a rangos eseménynek a TSTI, természetesen a Magyar Sporttudományi Társasággal szorosan együttműködve.  75 éve van jelen a sportszakember képzés Szegeden a Juhász Gyula Pedagógusképző Karon és jogelőd intézményeiben, de a sport mindig is fontos szerepet játszott a felsőoktatásban a Tisza-partján. Az 1930-as években Szent-Györgyi Albert, az SZTE korábbi, Nobel-díjas rektora már megkövetelte diákjaitól a rendszeres testmozgást, ezzel fellendítve az egyetemi sportéletet.

- A testnevelés és sport területén a sporttudományi kutatások kibővülésének időszakát éljük, melyeknek legfontosabb célja a versenysportban megjelenő teljesítményfokozás mellett, az hogy a társadalom testkulturális igényeit kibővítsük, hiszen a mozgás gyógyszer, amelynek a jótékony hatását a mindennapi életben is tapasztalhatjuk, ugyanis számos betegség megelőzésében is fontos szerepet játszik – fogalmazott Hajdúné Dr. Petrovszki Zita.

mozgasgyogyszer

A házigazda szerepkörből adódó lehetőséget kihasználva az SZTE JGYPK TSTI munkatársai előadásokkal, valamint szekcióülési bizottsági tagsággal vesznek részt a konferencián. A Szegedi Tudományegyetemen elindult egy minden területet átfogó fejlesztés, amelynek célja, hogy a legegészségesebb egyetem legyen Magyarországon az SZTE. Az idei kongresszusra, minden résztvevői csúcsot megdöntve, közel 250 regisztráció érkezett. A tudományos rendezvényen a résztvevő érdeklődők közel 170 sportszakmai és sporttudományi előadáson ismerkedhetnek meg a hazai sporttudományos kutatások legfrissebb eredményeivel, amiben kiemelkedő számmal szerepelnek a COVID-19 világjárvány sporttal kapcsolatban végzett vizsgálatok eredményei, illetve a „Mozgásgyógyszer” világmozgalom hazai kutatásait bemutató előadások.

Prof. Dr. Tóth Miklós, a Magyar Sporttudományi Társaság elnöke a megnyitón elmondta, hogy Szegeden a sport és a tudomány kéz a kézben jár, és már az előkészítés során is kiderült, hogy a Szegedi Tudományegyetemen komolyan veszik a sportot. Az elnök példákat is hozott a sport kedvező társadalmi hatásaira: a rendszeresen sportolók körében nagyobb a gyermekvállalási hajlandóság és azoknál a házaspároknál, ahol mindkét fél rendszeresen sportol, extrém ritka a válás.

A Szent-Györgyi Albert Agórában az előadások mellett sporttörténeti kiállításokat is láthatnak az érdeklődők, valamint sporttudományi kiadványokkal is találkozhatnak. Az egyik legújabb sportpszichológiai tanulmányt éppen az SZTE alumnája, az MVM Szeged VE olimpiai bajnok kajakosa, Kárász Anna népszerűsíti, aki maga is sokat profitált a könyvben leírtakból, hiszen az egyik szerző évek óta segíti a munkáját.

skka

Szőts Gábor, a Magyar Sporttudományi Társaság főtitkára, a konferencia tudományos ismeretterjesztő missziója mellett egy másik célról is beszélt: a szemléletformálásról, melynek legfontosabb eleme a megelőzés. Ennek jegyében a „Magyarország Átfogó Egészségvédelmi Szűrőprogramja 2010-2020-2030” szűrőkamion szolgáltatásait három napon keresztül előzetes regisztráció után, a kongresszusi résztvevőkön és a lakosságon túl, az SZTE JGYPK Pedagógusképző Kar, illetve a Polgármesteri Hivatal dolgozói is  igénybe vehetik.

Az első napi hat plenáris előadáson túl – három szekcióban: társadalom- és természettudomány, illetve e-poszter –, további 150 előadás és úgynevezett, rövid szóbeli prezentáció megtartására kerül sor. Az idei rendezvény előadóinak – kivételesen – mindegyike a különböző hazai kutatóhelyek képviseletében a hazai sporttudományi eredményeket mutatja be.

spkial

A Kongresszuson a „Sporttudomány az egészség és a teljesítmény szolgálatában” mottó nyomán terítékre kerülnek a sporttudomány területét teljes mértékben lefedő témakörök, a természettudományos kutatási eredményektől a társadalomtudományi vizsgálatok, elemzések bemutatásáig. A főbb témakörök: olimpia, versenysport, egyetemi sport, utánpótlás-nevelés, sportorvoslás, prevenció, rehabilitáció, sportpszichológia, sportinnováció, sportgazdaság, sportturizmus, sportélettan, sportpedagógia, extrém sportok, COVID-19 és a sport, sport és társadalom, sport és természettudomány

tklogo

A részletes program és az előadás-kivonatok a www.mstt.hu honlapon olvashatók.

 

SZTEinfo/Lévai Ferenc

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek