Bezár

Hírarchívum

Nyito_IMG_6189

SZTEPress néven indít könyvkiadót a Szegedi Tudományegyetem

SZTEPress néven indít könyvkiadót a Szegedi Tudományegyetem

2021. szeptember 02.
3 perc

Stílusosan a 92. Ünnepi Könyvhét nyitánya előtt, sajtótájékoztatón jelentette be az SZTE rektora, Prof. Dr. Rovó László, hogy SZTEPress néven egyetemi könyvkiadó kezdi meg működését. Az SZTEPress célja, hogy minden műfajban garantálja a minőséget, a régió vezető és számottevő nemzetközi kiadójává váljon.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

2021-ben alapítása 440. és szegedi létének 100. évfordulóját ünnepeli az SZTE. A szegedi és hódmezővásárhelyi felsőoktatási intézmények egyesülésével 2000-ben létrejött Szegedi Tudományegyetem az ország egyik legnagyobb és legösszetettebb oktatási-tudományos felsőoktatási struktúrája – emlékeztetett Prof. Dr. Rovó László. Az SZTE rektora elmondta, hogy az elődintézmények közül több is rendelkezett saját kiadóval, amelyek párhuzamosan működtek. Most az a cél, hogy SZTEPress néven egy rangos könyvkiadót működtessen majd a Szegedi Tudományegyetem.

 

IMG_6173


Nemzetközi színvonalú és megjelenésű, vagyis nem csak a magyar könyvpiacon piacképes kiadványokkal jelentkezik majd az SZTEPress. Hiszen az egyetem oktatási igényeinek magas rangú kielégítése mellett a tudomány népszerűsítése és az ismeretterjesztés is feladata a felsőoktatási intézménynek. Márpedig az SZTE oktatói, kutatói és munkatársai olyan ismeretmennyiséggel rendelkeznek, amelynek az átadása rangos könyvkiadó működtetését igényli.


IMG_6192

 

A komoly múlttal rendelkező egykori JATEPress átalakítását, a kiadó és a nyomda szétválasztását javasolta a rektori megbízottként egy éven át tevékenykedő Prof. Dr. Gyenge Zoltán. Az SZTE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar dékánja az SZTEPress elindulását bejelentő sajtótájékoztatón elmondta: az egyetem doktori iskoláinak képviselőiből kialakított Kiadói Tanácsot a mindenkori tudományos rektorhelyettes vezeti.


IMG_6208

 

Minőségi könyvkiadás a célunk. A mesekönyvtől a tudományos kiadványokig, a doktori dolgozatoktól a monográfiákig minden olyan kéziratot gondozunk, melynek a minőségét a Kiadói Tanács garantálja – fogalmazott a testület elnöke. Az SZTE tudományos és innovációs rektorhelyettese, Prof. Dr. Kónya Zoltán hangsúlyozta: az SZTEPress célja, hogy minden műfajban garantálja a minőséget, a régió vezető és számottevő nemzetközi kiadójává váljon. Lehetőséget teremt a saját kutatók és más kutatóhelyek eredményeinek publikálására, az oktatást szolgáló kiadványok megjelentetésére.


IMG_6191

 

Magyar és idegen nyelvű könyvek; továbbá print, elektronikus és PoD-könyvekkel jelentkezik majd a SZTEPress. A tudományos monográfiák és tanulmánykötetek mellett tudománynépszerűsítő műveket, egyetemi jegyzeteket és kézikönyveket, egyetemtörténeti kiadványok megjelentetését tervezi. Példaként elhangzott, hogy az SZTE egykori jeles polgárairól alumni-sorozat indul. Megszerezték Bálint Sándor néprajztudós életműve kiadásának a jogait, valamint Apáthy István 1906-os, soha nem publikált kéziratának kritikai kiadása is a tervek között szerepel.


IMG_6186

 

A 92. Ünnepi Könyvhét 2021. szeptember 2-i szegedi nyitánya előtti bejelentésre jól rímelt, hogy az SZTE központi épülete előtt fölállított sátrakban olyan kiadványokat is kínálnak az olvasóknak, amelyek kötődnek a Szegedi Tudományegyetemhez. A szegedi könyvbemutatók főszereplői, a szerzők és a közreműködők döntő többsége is az SZTE egykori vagy mai polgára.

 

A 92. Ünnepi Könyvhéten az SZTE Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatóság által szervezett programok ajánlója megtalálható az SZTE Hírportálján itt, és az Eseménynaptárban.

 

SZTEinfo – Ú. I.

Fotók: Bobkó Anna

 

A 2021. évi könyvünnepről írtuk:


A 92. Ünnepi Könyvhéten a jubileumait ünneplő Szegedi Tudományegyetem


Minden korosztályt megszólít az SZTE a 92. Ünnepi Könyvhéten



Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek