Bezár

SZTEhírek

SZINkope_4

Óriásbáb felvonulással kezdődik az idei SZINkópé fesztivál

Óriásbáb felvonulással kezdődik az idei SZINkópé fesztivál

2024. július 17.
2 perc

2024-ben ismét megtartja a SZINkópé fesztivált a Kövér Béla Bábszínház. Július 19. és 21. között szeretettel várják az érdeklődőket az újszegedi Erzsébet Ligetben, ahol számos bábelőadással, programmal és koncerttel készülnek minden korosztály számára.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A SZINkópé fesztivál a korábbi években is hatalmas tömegeket vonzott, elsősorban a gyerekek és a családok a célközönség, de bárki megtalálhatja a neki szóló programokat. A Felső Tisza-parton tartott sajtótájékoztatón Kiss Ágnes, a Kövér Béla Bábszínház igazgatója és az SZTE alumnája, illetve az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar oktatója, valamint Schneider Jankó, a Kövér Béla Bábszínház művészeti vezetője egy hajón tartott rövid bábelőadással harangozták be az idei SZINkópét a sajtónak. Elmondták, hogy a fesztivált megelőzi majd egy hangulatteremtő óriásbábos utcai felvonulás, amely a Roosevelt téri játszótérről indul július 19-én, pénteken 18 órától.

– Arra bíztatjuk a nézőket, hogy a felvonulásra hozzanak magukkal buborékfújót, hogy megteremtsük a tiszai vízi világot. Az összes óriásbábunkkal kint leszünk a fesztiválon. Ott lesz a ponty, a tiszavirág, a sirály, valamint a monokróm bábjaink is. Bárki becsatlakozhat a felvonulásba, a Roosevelt térről indulunk, a Móra Ferenc Múzeum előtti téren keresztül kimegyünk a Széchenyi térre, utána végig a Kárász utcán, majd a Dugonics téren fogjuk befejezni a menetet. Remélhetőleg ezzel meghozzuk az emberek kedvét, hogy másnap eljöjjenek a fesztiválra, hogy két csodálatos napot töltsünk el az újszegedi Erzsébet-ligetben – mondta Kiss Ágnes.

SZINkope_9

A sajtótájékoztatón Kiss Ágnes és Schneider Jankó kiemelték, hogy a fesztivál családbarát és nagyon környezettudatos. Mindenkit arra próbálnak ösztönözni, ha tehetik gyalog vagy biciklivel jöjjenek a ligetbe. A fesztiválon nem lesznek vendéglátóegységek, a szervezők azt szeretnék, hogy a nézők inkább a csodás kultúrával táplálkozzanak. A helyszínen megtalálható lesz két kút is, ahol folyamatosan vizet biztosítanak a fesztiválozóknak, valamint mindenkit arra bíztatnak, hogy hozzanak pokrócot, bátran piknikezzenek és ismerkedjenek egymással.

Az idei SZINkópénak két új támogatója is van, az egyik a Zöldlevelecske Salátaműhely, a másik pedig az ArtHome Ingatlan. Az előbbi egy játéktérrel is készül a gyerekeknek, ami egy salátakészítő műhely lesz, ahol az érdeklődő fiatalok, akár a szüleiket is meglephetik egy saját készítésű játéksalátával.

– Minden napot egy nagy koncerttel fogunk zárni. Ezek a koncertek 18 órától lesznek, ekkor az összes játéktér leáll, és mindenkit a koncert felé próbálunk majd invitálni, hogy egy közös tánccal és bulival zárjuk a fesztivált – tette hozzá Kiss Ágnes.

SZINkope_2

A fesztivál részletes programja megtalálható a Kövér Béla Bábszínház honlapján.

Mátó Gábor

Fotó: Kövér Béla Bábszínház, Mátó Gábor

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek