Bezár

Hírarchívum

Katonai_nyito_Rajztabla_1

Az SZTE hallgatói és alumnusai a haza védelmében

Az SZTE hallgatói és alumnusai a haza védelmében

2021. október 14.
5 perc

Tanulnak, tanítanak, felkészítenek és felkészülnek, ha kell, életeket mentenek, mindeközben szolgálják a hazát és gondoskodnak védelméről – katonák, akik egykor az SZTE hallgatói voltak és hallgatók, akik az önkéntes területvédelmi tartalékos rendszer tagjai lettek.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Kis Csenge az SZTE JGYPK közösségszervező szakirányának végzős hallgatója, a Magyar Honvédség 2. Vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred 46. Heim Géza Területvédelmi Zászlóalj (Csongrád-Csanád megye, Szeged járás) önkéntes területvédelmi tartalékos szakaszvezetője már rendelkezik egy felsőoktatási szakképzéssel, amelyre szintén az SZTE JGYPK-n tett szert. Televíziós műsorvezető szakon tanult, amikor az egyik csoporttársa ismertette vele, miként is vállhat az emberből önkéntes területvédelmi tartalékos katona. Friss oklevelesként 2019-ben úgy döntött, próbára teszi önmagát.


„Büszkeséggel tölt el, amikor magamra ölthetem az egyenruhát”


Az önkéntes területvédelmi tartalékos (ÖTT) rendszer célja, hogy kialakítsa, fenntartsa és fejlessze az önkéntes tartalékos állományt, illetve, hogy felkészítse a területvédelmi feladatok ellátásra a katonákat. Ilyen többek között: Magyarország függetlenségének, területi épségének és határainak katonai védelme, a nemzetközi szerződésből eredő közös védelmi feladatok ellátása, valamint a nemzetközi jog szabályaival összhangban a humanitárius tevékenység elvégzése. A program az egyetemistákat nemcsak önkéntességre ösztönzi, hanem juttatásban is részesíti. A szerződés megkötését követően a felsőoktatásban tanuló fiatalok ösztöndíjban részesülnek, emellett évente rendelkezésre állási díjat is kapnak valamint minden önkéntesen elvégezett szolgálatért időarányos járandóságot fizetnek nekik.


Katona_Medic_Toborzo_3


- Mindig büszkeséggel tölt el, amikor magamra ölthetem az egyenruhát és a hazámat szolgálhatom, képviselhetem, illetve tehetek valami fontosat az itt élő emberekért. A tevékenységünk és feladatkörünk elég sokszínű ezáltal igen izgalmas is. 2019-ben lettem a zászlóalj tagja, a szerződésem egyelőre 5 évre szól, de a koronavírus-járványnak köszönhetően már az első két év is elég mozgalmasnak bizonyult, amelyet szerencsére sikerült összeegyeztetnem a tanulmányaimmal is. Az élmények és lehetőségek mellett a pluszt az ösztöndíjak adják, amelyekből két féle is van. Az egyik az a Mészáros Lázár ösztöndíj, amely a mindenkori minimálbérnek felel meg, a másik az önkéntes területvédelmi tartalékos ösztöndíj, amelynek összege a mindenkori minimálbér 30 százaléka és a tanév időszakán kívül is havonta jár. Mindkét juttatás feltétele a végzést követően vállalt aktív, vagy tartalékos katonai szolgálat – ismertette Kis Csenge, az SZTE hallgatója.


Katona_Medic_Toborzo_5


Háziorvosból őrnagy


Dr. Szuly Levente Tamás orvos őrnagy, a hódmezővásárhelyi laktanya Egészségügyi Központjának parancsnoka a SZOTE Általános Orvostudományi Karon tanult, majd háziorvos lett. 2018-ban csatlakozott a Magyar Honvédség 2. Vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred 46. Heim Géza Területvédelmi Zászlóaljhoz, ahol háziorvosi hivatásának gyakorlása mellett, önkéntes területvédelmi tartalékos lett. A kettőt azonban nagyon nehéz volt összeegyeztetni, így két évvel később csatlakozott a Magyar Honvédséghez.


Katona_Medic_Toborzo_8

 

- Azoknak, akik kalandos és változatos munkahelyre, életútra vágynak, mindenképp a Magyar Honvédségnél a helyük. Már háziorvosként is azt gondoltam, hogy szükség van az önkéntes tartalékos katonákra, főleg az egészségügy területen. Ezért döntöttem úgy 2018-ban, hogy én magam is része leszek a rendszernek. A mögöttünk álló másfél év azonban azt bizonyítja, hogy nemcsak az önkéntes, tartalékos katonaorvosokra, hanem asszisztensekre, ápolókra, mentőtisztekre is nagy szükség van. Sajnos a háziorvosi hivatásom és az önkéntes tartalékos katonai szolgálat egy idő után már nem volt összeegyeztethető, így tavaly úgy döntöttem, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár, hódmezővásárhelyi helyőrségében folytatom tovább hivatásomat, amely továbbra is a gyógyítást és a betegellátást helyezi előtérbe - fogalmazott Dr. Szuly Levente Tamás.


Katona_Medic_Toborzo_38


Elkötelezett a haza szolgálatában


Dr. Pusztai Erzsébet orvos ezredes, az MH Egészségügyi Központ, Katonaegészségügyi Szervek, Csapat és Foglalkozásegészségügyi Intézet vezetője szintén a SZOTE Általános Orvostudományi Karon végzett a Magyar Honvédség ösztöndíjasaként. A diploma és a doktori cím megszerzése mellett, a hadnagyi rendfokozatot is megkapta - azóta elkötelezett a haza szolgálata mellett.


Katona_Medic_Toborzo_7


- A Magyar Honvédség egészségügyi szolgálata a tévhitekkel ellentétben szorosan együttműködik a civil egészségügyi szférával. Egymás nélkül nem létezhetünk és nem is tudunk létezni. Az viszont tény, hogy ez a terep rendkívül speciális. Nekünk nem mentőautónk, hanem sebesült szállító gépjárműveink vannak, mi a NATO guideline-ok alapján, nem pedig körlevelek és szakmai protokollok alapján tevékenykedünk, amik egyébként szorosan illeszkednek a szakmai ajánlásokhoz. Mi esetenként a galagonyabokrok aljában, míg a kollégáink az orvosi rendelőkben, rendelési időn belül látják el a betegeket, sérülteket. Mi az éppen aktuális helyzetek és szituációk közepette, bármikor és bárhol készen kell, hogy álljunk a sérültek azonnali ellátására – ismertette Dr. Pusztai Erzsébet.


Katona_Medic_Toborzo_34


A doktornő kiemelte: az Egyetemen megszerzett tudás nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a legextrémebb szituációkban is helyt tudjanak állni, amelyekből az elmúlt évtizedekben idehaza és külföldön is egyaránt bőven kijutott.


Katona_Medic_Toborzo_37


Testnevelés órák – katonáknak


Braun Dávid főhadnagy, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrségének testnevelő tisztje, az SZTE JGYPK Testnevelési és Sporttudományi Intézet, testnevelő tanár-rekreáció szervező szak egykori hallgatója jelenleg a katonák fizikai erőnlétének fejlesztésén dolgozik.


Katona_Medic_Toborzo_48


- Az egyetemen megszerzett elméleti tudást gyorsan sikerült kiegészítenem idegen nyelvi ismerettel és gyakorlati tapasztalattal. Volt szerencsém ugyanis több iskolában testnevelést tanítani, amelyből szintén sokat merítettem mielőtt a Magyar Honvédséghez kerültem. Itt ugyan mindenki saját magáért, a saját maga egészségéért, illetve kondicionális képességeiért felelős. Én viszont azért felelek, hogy ezeket a képességeket minden évben fizikai állapotfelmérés formájában pontszámokba foglaljuk, a katonáink tervszerű testnevelés foglalkozásokat kapjanak és részt vehessenek a számos MH illetőségű versenyen és sporteseményen. A Szegedi Tudományegyetem sok szempontból jó. A tudásunk mellett a kommunikációs képességünket, a kiállásunkat és az élethez való pozitív viszonyulásunkat is formálta. Olyan alapokat adott, amelyeknek köszönhetően nemcsak én, hanem több testnevelő kolléga is úgy döntött, a Magyar Honvédséghez csatlakozik és itt kamatoztatja mindezt – emelte ki Braun Dávid.


SZTEinfo - Pósa Tamara

Fotó: Sahin-Tóth István

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek