Bezár

SZTEhírek

Copy_of_Alumni_Uni

Az ember nullahuszonnégyben író – interjú Háy Jánossal

Az ember nullahuszonnégyben író – interjú Háy Jánossal

2021. május 26.

A Juhász Gyula Tanárképző Kar orosz-történelem szakos hallgatója volt egykor Háy János József Attila-díjas író, költő. Az SZTE alumnusával készített interjúnkban beszélgettünk pályaválasztásról, íróságról, szegedi évekről és arról is, hogy szerinte mitől lesz jó egy könyv.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

„Hiszek abban, hogy az idő és a világra fordított aktív figyelem kikeveri a témát. És akkor keveri ki, amikor már belül épp elég tartalom és érzelmi erő van, hogy megszülessen egy nagyobb munka. Talán minden írásomra mondható az, ami az egyik tavalyi könyvem címe volt, hogy ne haragudj, véletlen volt.”


A Hónap Alma Mater tagja májusban: Háy János


_CIM6593

 

- Háy János író, költő és festőművész – így szoktak hivatkozni munkásságára. Mennyire fontos szerepet tölt be a képzőművészet az életében? Hogyan áll kapcsolatban az írással, mi ennek a területnek a helyiértéke?


- Író vagyok, a többi kamu. Szeretek festeni és rajzolni, de ezeket is irodalomnak tekintem. Vannak szereplői a képeimnek, ők is arról a világról beszélnek, amiről az írások is. Szerintem elég jófejek, bár egyszerűek. Amúgy alkotástechnikailag nagyon különbözik a festés és az írás. Az írás bármennyire is plasztikus, mindig fogalmi térben mozog, a megragadott anyag onnét van kiemelve, szemben a festéssel, ahol megjelenik konkrétan az anyag.


- Emlékszik-e arra, hogy mikor fogalmazódott meg először a gondolat a fejében, hogy könyvet fog írni majd egyszer? Mit gondol: aki felnőttként író lesz, gyerekként, kamaszként is mutatja már az „íróság” jeleit?


- A könyv írás nagyon távol volt attól, amire lehetett gondolni gyerekkoromban, bár könyvek adták az ötletet, hogy elkezdjek írni. Otthon már le voltak osztva a szerepek, Petőfi költő, Jókai író, mit is kereshetnék ezen a terepen. Erre a nagymamám mindig kellőképpen fel is hívta a figyelmemet. Nem tudom, mit lehet kiolvasni a gyerekkorból. Gyerekként mindenki vagy legalábbis sokan nagyon tehetségesek és kreatívak, de csak az lesz író, aki felnőttként is az. Persze ilyenkor retrospektíve ki tudjuk hámozni a múltból az arra utaló jeleket, de ez nem biztos, hogy ténylegesen megfelel a valóságnak. A múltat mindig a jelenhez igazítjuk. Tehát valamilyen mértékben fikció, vagy narratíva. Azt hiszem, csak abból lehet művész, akiben valami mély és megmásíthatatlan imperatívusz dolgozik, hogy mindenáron ezt akarja csinálni. Hogy ennek mi az eredete, nem tudom. Mindenesetre enélkül az első kudarcok után fejvesztve menekülnénk a művészi pályáról.


6613879_4


- A közelmúltban online könyvbemutatót tartott az SZTE Móra Ferenc Kollégium szervezésében, ahol így nyilatkozott A cégvezető című regényével kapcsolatban: „A karantén ideje alatt sokat írtam, nem szeretem a távolságot, az emberek közelségét szeretem. Az utóbbi időben termékeny voltam az írás terén.” – Hogyan befolyásolta az írói munícióit, az ihlet jelenlétét az elmúlt egy-lassan másfél év? Hogyan hatott a bezártság és elszigeteltség önre íróként? Hogyan emberként?


- Nem voltak fellépéseim, ezért aztán több időm maradt az írásra. Ez jó volt, de azt utáltam, hogy a felnőtt gyerekeimmel, az anyámmal nem volt és még mindig nem megfelelő a kapcsolódásunk. Amúgy én kevésbé éreztem bezártságnak a bezártságot, mert a természet nyitva volt, és nekem az jószerével elég is.


- A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar orosz–történelem szakra járt 1981-től 1985-ig. Amikor Szegedre felvételizett, milyen elképzelése volt a jövőjéről, milyen pályát tervezett? Miért választotta ezeket a szakokat és miért Szegedet?


- Ebből a két tantárgyból voltak jók a jegyeim a gimiben. Nem választás volt, hanem egyedüli lehetőség. Már két éve kallódtam gimi után Budapesten. Meglehetősen reménytelennek látszott a jövőm. Ráadásul a négy év gimi alatt minden önérzetet összetörtek bennem. Butának és tehetségtelennek éltem meg magam, olyannak, aki csak rossz tud lenni. Nagy a felelőssége a középiskolai tanároknak. Bár remélem, az általam megélt tanártípusok, már idejétmúltnak számítanak. Szeged véletlen volt. Nem vonzódok az Alföldhöz, hegyvidéken nőttem fel, nekem az az otthonos domborzat. De a barátnőm, aki később a feleségem is lett, valamilyen okból oda lett felvéve. Angol szakos volt és nem minden évben indult angol Budapesten, vagy a jóisten tudja miért, abban a centralizált rendszerben mindig voltak ilyen fura döntések.


_CIM6584


- Hogy érezte magát Szegeden? Mik a legemlékezetesebb pillanatok az egyetemi évekből?


- Kezdetben nagyon idegenül. Vidéki sutyerákból hirtelen pesti lettem. Aztán később jó volt megélni, hogy az egyetemek és a város relatív kicsisége miatt mindenkit meg lehetett ismerni. Otthonossá vált, hiszen bárhová mentem, mindenütt ismerős arcok voltak (csak még nem énekelték a Nélküled című dalt). Később, amikor az ELTÉ-re jártam, jöttem rá, hogy mennyivel emberségesebbek voltak a szegedi viszonyok, mennyivel nyíltabbak és segítőkészebbek voltak az emberek. Ezt akkor természetesnek tartottuk.


- A szegedi évek alatt egy rockzenei együttesben játszott, az Originál Lágerben. Kik voltak ennek a tagjai? Milyen szerepet töltött be a zene akkor és ma az életében?


- Az OL már a próbák során felbomlott. Nem érdemes sokat beszélni róla. Valószínű nem lett volna jó zenekar. Csak azt tudom, hogy végül nemlétező lett. Minden zenét hallgatok, néha csak popzenét, néha csak klasszikusokat, néha vegyesen. Akkor nagyon izgatott a magyar újhullám, hisz olyan zenei erők jelentek meg, amelyek nem voltak jelen az akkori hivatalos popzenei közegben. Megint szóltak valamiről a számok.


- Íróként mely szerzők, művek hatnak önre leginkább? És emberként? A kettő ugyanaz-e, vagy másképp olvas az író és másképp az ember?


- Ritkán olvasok naiv olvasóként. Legtöbbször célirányosan veszek elő könyveket. Ez elég rossz. Ráadásul, ha kíváncsiságból olvasok, akkor is ritkán felejtem el, hogy szakmailag is vizslassam a könyvet, s ha könnyen rájövök a rendszerére, legtöbbször félredobom, mert nem érdekel. Íróként egyetlen szépirodalmi olvasmányélmény sem tud direkt hatni rám. Szóval nem tudom, hogy fű alatt mégis mennyire befolyásol, vagy netán termékenyít meg. Ha bölcseleti dolgot olvasok, az jobban megdobja a gondolkodásomat, s jószerével az utóbbi időben már csak ez érdekel. Amúgy meg az ember nullahuszonnégyben író, de jó, ha ezt olyan szituációkban nem érzékelteti, amikor például elsődlegesen apának kell lennie.


- A hírek szerint ősszel megjelenhet Mamikám című regénye, ami egy vidéki cigánylány és egy nemcigány néni viszonyát szemlélteti. Miért, hogyan esett erre a témára a választása? Általában hogyan választ témát, tudatos folyamat ez vagy esetleges, aktuális benyomások eredménye?


- Nem szoktam előre kimódolni, hogy miről írok. Hiszek abban, hogy az idő és a világra fordított aktív figyelem kikeveri a témát. És akkor keveri ki, amikor már belül épp elég tartalom és érzelmi erő van, hogy megszülessen egy nagyobb munka. Talán minden írásomra mondható az, ami az egyik tavalyi könyvem címe volt, hogy ne haragudj, véletlen volt.


- Mit gondol: milyen a jó könyv? Milyen a népszerű könyv? A kettő ugyanaz-e?


- Számomra az a jó, nemcsak könyv, hanem műalkotás, ami engem érzelmileg és intellektuálisan is komolyan vesz, amelyik nem mismásolja el a világ feltárását, nem abban segít, hogy megerősítsem a léttel szembeni védelmi hálómat, hanem inkább annak lebontásában érdekelt. Az ilyen könyvek általában dikció és gondolkodás terén is újszerűek, ezért gyakran nem népszerűek. Mindenesetre a könyv populáris sikere, vagy fogyasztói sikere nem része a minőségnek. Lehetnek akár eladásilag sikeres könyvek is, de a legtöbb eladásilag sikeres könyv művészileg nem érvényes. Persze a sikerkönyvek is lehetnek jól megírtak és csapnivalóak, igénytelenek. Én általában nem szoktam ilyeneket olvasni, mert unom. Ha igen, akkor csak angolul, mert a rossz nyelvtudás belekódol egy olyan nehézséget az olvasásba, ami amúgy nem része a könyvnek, csak a kettőnk interakciójából ered, s ez hoz annyi izgalmat, hogy nem unom. A szomorú eukompatibilissége a mai magyar irodalomnak, hogy az eladott példányszám értékmérőnek számít. Ez szerintem rossz irányba torzítja az esztétikai ítéletet.


- Mit üzenne a mostani egyetemistáknak, főiskolásoknak?


- Tanuljanak minél többet, és szeressenek minél többet.


SZTEinfo - Kósa Boglárka

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek