Bezár

Hírarchívum

IMG_0425

Centenáriumi programot jelentett be az SZTE rektora az egyetemalapítás 440. évfordulóján

Centenáriumi programot jelentett be az SZTE rektora az egyetemalapítás 440. évfordulóján

2021. május 12.
2 perc

2021-ben többszörös jubileumot ünnepel a Szegedi Tudományegyetem. Centenáriumi tanévről, több száz rendezvényről és impozáns fejlesztési tervről beszélt az SZTE rektora a szegedi egyetem elődintézménye, az első kolozsvári magyar egyetem alapításának 440. évfordulóján, 2021. május 12-én.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Az egyetemalapítás 440. és a kolozsvári magyar tudományegyetem szegedi befogadásának 100. évfordulóját is 2021-ben ünnepeli a Szegedi Tudományegyetem (SZTE). Mindkét jubileum reflektorfénybe került 2021. május 12-én. E napon a szegedi Dóm téri Nemzeti Pantheonban az egyetemalapító Báthory István mellszobránál, az SZTE polgárai nevében Prof. Dr. Rovó László rektor, valamint Prof. Dr. Zakar Péter nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettes helyezte el a tisztelet koszorúját.


Koszoruzas
Képgaléria az eseményről

 

Ünnepi beszédében Prof. Dr. Zakar Péter rektorhelyettes történelmi összefüggés rendszerbe helyezte annak jelentőségét, hogy 1581. május 12-én Báthory István, Erdély fejedelme, Lengyelország királya és Litvánia nagyhercege kiadta a kolozsvári egyetem alapítólevelét. Az elmúlt 440 esztendő fordulópontjait is vázolta.


IMG_0364

 

Jelentős fejlesztések érnek célt a centenáriumi időszakban, mert folytatódik az SZTE infrastruktúrájának és eszközeinek a modernizálása. Az SZTE rektora, Prof. Dr. Rovó László beszédében összekapcsolta a múltat a jelennel és a jövővel. Utalt az egyetemalapító Báthory István és a kultuszminiszter Klebelsberg Kuno történelmi és egyetemtörténeti jelentőségére. A szegedi és a kolozsvári egyetem kapcsolatának a jellemzésére Szent-Györgyi Albertet idézte: „…Mi egy törzsnek vagyunk két hajtása…” Az SZTE előtt álló fejlesztések közül kiemelte az ELI-ALPS lézeres kutatóközpont körüli Science Park projektet.


IMG_0404

 

E nagyívű programhoz, a XXI. századi szegedi univerzitás megvalósításához ugyanúgy szükséges az összefogás, azaz a város, a régió és a kormány támogatása, mint a 100 évvel ezelőtti sikerhez, a XX. századi szegedi egyetem megalapozásához. Fejlesztési programjával készül a modellt váltó SZTE a következő 100 évére.


IMG_0448

 

– „440 éve az oktatás és a tudomány szolgálatában, 100 éve Szeged és a régió fejlődéséért.” E mottó jegyében a Szegedi Tudományegyetem és minden egysége változatos rendezvényekkel köszönti a 2021. szeptember 1. és 2022. szeptember 1. közötti centenáriumi tanévet – jelentette be Prof. Dr. Zakar Péter rektorhelyettes. Az emlékév kiemelt eseménye lesz a Szegedi Tudományegyetem napja november 13-án. Több száz program – könyvbemutatók, konferenciák, koncertek, kiállítások, fesztiválok, vetélkedők és sportesemények – váltakoznak.


IMG_0460

 

Így rajzolódott ki annak jelentősége, hogy 2017 után ismét együtt ünnepelte alapítási évfordulóját a szegedi intézmény és a Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE). A közös jubileum alkalmából a BBTE online ünnepségén bemutatták a kolozsvári egyetemi campus centrumát, a Farkas utcát és a négynyelvű emléktáblát. Beszédet mondott – többek között – a BBTE és SZTE rektora. Így fejeződött ki, hogy a BBTE és az SZTE egyaránt a 440 éve alapított Báthory-féle egyetemhez köti akadémiai eredetét, intézményi gyökereit.


SZTEinfo

Fotó: Bobkó Anna

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek