Bezár

Hírarchívum

pexels-photo-4194615

A Szegedi Tudományegyetem egykori névadóinak kedvencei a fehér asztalról

A Szegedi Tudományegyetem egykori névadóinak kedvencei a fehér asztalról

2021. június 19.
3 perc

Tudja-e, mi volt a kedvenc étele Ferenc Józsefnek, József Attilának, vagy Szent-Györgyi Albertnek? A Szegedi Tudományegyetem egykori névadói kedves ételei alapján összeállítottuk az „SZTE menü-sor” egy lehetséges változatát, aminek az elkészítéséhez tippeket is adunk.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Mi köti össze az SZTE egykori névadó közül Ferenc Józsefet, József Attilát és Szent-Györgyi Albertet? Például az, hogy mind a hárman jártak a Szegedi Tudományegyetem Dugonics téri épületében. Ferenc József a könyvtár megnyitóján járt a „tudományok gazdag tárházában”. József Attila, a bölcsész kari oktatóhoz, az egyetem „fura urához” jött. Szent-Györgyi Albert pedig itt dolgozott „rekorder rektorként”. A Szegedi Tudományegyetem egykori névadói közül Ferenc József, József Attila és Szent-Györgyi Albert személyéhez kötődő kulináris érdekességeit vizsgáltuk.

 

Ferenc Józsefről, köztudott, hogy az ételek tekintetében az egyszerűséget szerette. Nem rajongott a nagyvilági ételekért, inkább az egyszerűség híve volt. A jó bécsi söröket és a hazai ízeket részesítette előnyben. A császárról viszont mindenkinek az egyik leghíresebb desszert jut eszébe. A császármorzsa, létezéséről több legenda is született. Az egyik szerint egy olyan diétára kötelezték a császárt, melyet egész nap tartott, azonban ő is ember. Így az éjszaka leple alatt megpróbált magának palacsintát készíteni, de konyhai jártassága kevésnek bizonyult, így a vastag tészta szétesett és egy kis porcukorral mentette a helyzetet. Amit jónak ítélt és a császári-királyi méltósága révén egy gasztronómiai különlegességet is hátrahagyott.

 

József Attila, a 20. század egyik legkiemelkedőbb és legismertebb költője a házias jellegű ételek híve volt. Köztudott, hogy gyermekkorában nagyon szegények voltak. Előfordult, hogy csak kenyeret evett, de libasültről álmodozott… Később sem vált belőle egy Krúdyhoz hasonló ínyenc. Párizsból írt egyik levelében testvérét, Jolánt arra kérte, hogy küldjön neki egy csomagban bablevest csipetkével és kolbászreszelékkel. A nyugati ételek sokfélesége mellett joggal hiányozhatott számára a magyar kedvenc, ami a hazát jelentett egy tányérban.

 

Az egyetemünk világhírű Nobel-díjas tudósa, Szent-Györgyi Albert neve a gasztronómiába is mély nyomot hagyott, ugyanis 1938-ban a lillafüredi Palota Szálló konyhafőnöke jó kapcsolatot ápolt a tudóssal és az engedélyét kérte, hogy róla nevezze el paprikás csirke receptjét. Ugyanis a rektor előszeretettel osztotta meg javaslatait, melyeket a szállóban nagy örömmel ki is próbáltak. Az elkészítéséhez természetesen paprika is szükséges: őrölt pirospaprika mellett parázson sült, majd héjától megszabadítva felszeletelt vastag húsos. Azóta is kedvelt étel a paprikás csirke Szent-Györgyi Albert módra, amit a Star Trek egyik részében, Sisko kapitány is elkészít. Sisko kapitány egy űrállomáson, történetesen épp a fiának készíti ezt a csirkepaprikást. A galaktikus Nobel-díjat is megérdemelte, a Star Trek fanatikusai által.

 

Régi igazság, hogy az emberek a terített asztal mellett értik meg egymást a legjobban. Ugyan ki tudná megmondani, hány száz vagy hány ezer barátság szövődött fehér asztal mellett. Ha leültethetnék vendégeket egy asztalhoz, ahol az előbb említett személyek kedvenceit vonultatnánk fel, akkor az alábbi menüsort tálalhatnánk:

 

Leves: Bableves csipetkével és kolbászreszelékkel, ahogy József Attila szerette;

Fő étel: Csirkepaprikás Szent-Györgyi Albert módra;

Desszert: Császármorzsa Ferenc József ízlése szerint, porcukorral…


Jó étvágyat!


SZTEinfo Kovács-Jerney Ádám

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek