Szabad Alex sporttáplálkozás iránti érdeklődése 2018 januárjára tehető, hiszen akkor fogadta meg, hogy változtatni fog az életmódján. Ehhez felkereste Szabó Lászlót, Szeged egyik ismert testépítőjét, aki segítségére volt a testmozgásban és táplálkozási tanácsokkal is ellátta őt. – Azóta Laci számomra példaképpé vált, szerettem volna bizonyítani, hogy képes vagyok változtatni táplálkozási szokásaimon céljaim elérése érdekében – nyilatkozta az ismert testépítő tanonca.
A konyhában is szívesen megfordul az SZTE Mérnöki Karának frissen végzett mérnöke; egészséges ételeket, főleg desszerteket készít. – Témavezetőm, Dr. Szabó P. Balázs tanár úr volt, akinél a táplálkozástudományi ismeretek előadás során az egészséges táplálkozás mellett a sporttáplálkozásról is sokat tanultam és hasznos információkhoz jutottam. Ezek is hozzájárultak nagyban kísérletezéseimhez és a hobbim kialakulásához. Na meg persze a mikrobiológiai vonulatokról sem érdemes megfeledkezni, azaz figyelembe kell venni számos tényezőt, hogy biztonságos élelmiszereket állítsak elő, így a mikrobiológiai és élelmiszerbiztonsági tanórákon tanultakat is hasznosítani tudom.
Instagramon is ad táplálkozási tippeket
Hobbija 2019-ben alakult ki, amikor fehérjeporos dúsításokkal kezdett el foglalkozni: fehérjeszeleteteket, zabkekszeket, zabgolyókat készített, illetve muffinok, zabtorták és sütemények tésztájához is kevert ezekből. – Ezt a fajta kísérletezést nagyon szeretem és ezzel sok tapasztalatot is szereztem. Létrehoztam alex_foodart Instagram oldalamat, ahol azóta sokan felfigyeltek rám és igyekszem a fehérjeporos desszertek mellett egészséges finomságokat készíteni, ez a fő profilom – mesélt hobbijáról Szabad Alex. – A receptjeim egy időben elérhetőek voltak Instagram oldalamon, azonban később leszedtem ezeket. Ugyanis terveim között szerepel, hogyha továbbfejlesztem őket, később esetleg értékesíthetném is.
Diplomamunkájának témája így maga a hobbija is volt: magas fehérjetartalmú müzliszeletek kifejlesztése, a sporttáplálkozás rövid áttekintésével egybekötve. – Kutatásom során szélesebb körben megismerkedtem a sportolók szervezete számára fontos tápanyagok, illetve az egyes étrend-kiegészítők jelentőségével. Mivel a rendszeres testedzés növeli a fehérjeigényt, így a jelentős kultusszal rendelkező fehérjekészítményekkel szerettem volna szélesebb körben megismerkedni és vizsgálódni. Ebből adódóan elsőkörben egy kérdőíves kutatással felmérte a fehérjeporok fogyasztási szokásait, majd a három legkedveltebb állati (tejsavó, marhahús, tojás) és növényi (rizs, borsó, szója) fehérjeporokkal komplettálta a próbasütés során kiválasztott terméket.
– A próbasütést három különböző, anonimizált mintájú szelettel végeztem, melyeknél a különbség az állománykialakító hatásban is rejlik. Az állati fehérjékkel könnyebb volt dolgoznom, nem igényelt extra kiegészítést és a massza könnyedén összeállt. Ellenben a növényi fehérjés szeleteknél már más volt a helyzet: jóval több vizet igényeltek és a szerkezetük is igencsak morzsalékos volt. Figyelembe vett szempont az értékelésnél az egyes fehérjék biológiai értékei is. A kisült termékeken végeztem cukor-, nedvesség-, zsír-, összfehérje tartalom és vízaktivitás meghatározást, valamint kutatásomat alapanyag költség számítással és bolti termékekkel való összehasonlító elemzéssel egészítettük ki, hogy felmérjük a kifejlesztett termékem piaci helyzetét. A marhahúsfehérjés szeletek jelentős mennyiségben bővelkedtek fehérjében és ízben is ez volt preferált – árulta el kutatásának kulisszatitkait Szabad Alex.
Rovarok, mint napi betevő?
– Fejlesztési irányzatok tekintetében nem tartom kizártnak a rovarfehérjékkel való dúsítást, ugyanis az EFSA emberi fogyasztásra alkalmasnak találta a közönséges lisztbogár lárváját, amely a hagyományos állati fehérjéket is helyettesítheti. Mindez annak függvénye, hogy nálunk is jóváhagyják-e majd a jövőben – osztotta meg velünk a nem mindennapi kutatási irányzatot az SZTE Mérnöki Karán végzett élelmiszerbiztonsági és –minőségi mérnök.
Ha nálunk tanulsz, te is kedvet kaphatsz a vállalkozáshoz!
– A képzést ajánlom azoknak, akik szeretnének jobban megismerkedni az élelmiszerek előállításával, illetve a biztonságos és megfelelő módon való fogyasztást és értékesítést is kiemelném, nekem ez keltette fel igazán az érdeklődésemet. Akik gondolkodnak saját üzlet nyitásán, például vendéglátás vagy családi vállalkozás, esetleg egy élelmiszeripari üzemben szeretnének elhelyezkedni, azoknak nagyon jó választás az SZTE Mérnöki Karának élelmiszermérnöki képzése alaptudás megszerzésére, majd mesterszakon még több tudásra lehet szert tenni – mesélt tapasztalatairól Szabad Alex, aki az élelmiszerbiztonsági és –minőségi mérnök mesterképzés mellet az élelmiszermérnöki alapképzést is az SZTE Mérnöki Karán végezte el.
Nemcsak a 4 fal között tanulhatsz – az SZTE Mérnöki Karával számos üzembe is ellátogathatsz
– Nagyon tetszettek a Mérnöki Kar által nyújtott programok, kikapcsolódási lehetőségek, melyek közül szakmai szempontból a gyárlátogatásokat emelném ki. Lehetőség adódott ugyanis az elméleti alapok és módszerek megismerésén túlmenően a gyakorlati kivitelezés egyes lépéseit is szemügyre venni, így még inkább nagy élmény volt ez számomra. Jártunk a tiszapalkonyai malomban, a makói Givaudanban, a szegedi Sole-Mizo-ban, PICK gyárban, Izabella malomban, illetve Marosvásárhelyre is kijutottunk a Petry látványműhely és múzeumba, ahol az ott működő húsüzemről tartottak előadást és kóstolót is kaptunk. Itt megjegyezném, repülővel utaztunk ki és életemben először ültem repülőn, ami fantasztikus volt. Emellett a Zwack Kecskeméti Pálinka Manufaktúráját volt szerencsénk körbejárni, ahol nemcsak az egyes technológiai lépéseket tekintettük át, hanem élelmiszerlogisztikai szempontból is feltérképeztük az üzemet, mint például beszerzési logisztika (alapanyag-ellátás, szükséges anyagokról való gondoskodás) vagy éppen anyagmozgatás. Számomra ezek voltak a legjobb élmények – hallhattuk Szabad Alex élménybeszámolóját.
A barátok jótékony hatása
Szabad Alex korábban az egyik nagy szegedi edzőterem törzsvendége volt, viszont igyekezett a lehető legjobban alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez. – Amíg volt lehetőség, Lacihoz reggel 6 órára jártunk edzeni Szabó Zsolt barátommal, aki 2019 nyarán csatlakozott hozzánk. Zsoltra is felnézek, mert megvan benne a változtatni akarás és örülök, hogy motiváljuk egymást. Ha lesz újra lehetőség a termi edzésre, akkor a továbbiakban is vele szeretnék majd edzeni, hogy együtt elérhessük a kitűzött célokat.
– Egy másik jó barátom, Kozma Csaba hatására kezdtem el futni. Eddig négyszer futottam, de megkedveltem ezt a mozgásformát is. Csaba egészsége megőrzése miatt kezdett el futni évekkel ezelőtt, de mára sokkal több lett ennél: egyre hosszabb távú versenyeket tűz ki maga elé célul. Eddig még kevés kilométer van mögöttem, de máris megkedveltem ezt a mozgásformát. Bár csak hobbi szinten végzi, lelkesedésével és a mozgáshoz való hozzáállásával motivált engem, így nem volt kérdés, hogy tőle kérek tanácsot a témában.
Ínyenc, egészséges ajándékok a barátoknak
Karácsonykor újított élelmiszerbiztonsági és –minőségi mérnökünk és egy „AleXMAS” névre hallgató sütiboxot készített, melybe szójamentes, gluténmentes és hozzáadott cukrot nem tartalmazó finomságokat helyezett voltak. – Ezekből néhány barátomnak adtam, köztük Kozma Csabának és Szabó Zsoltnak is, hogy véleményezzék az ötletemet. A box tartalma: Matcha zöldtea poros piskótatekercs pisztáciás mascarpone krémmel, pöfeteg kekszek eritrites szórattal, fudge (vajkaramellára emlékeztető finomság) matcha zöldtea porral, valamint házi csokimix magvas díszítéssel – mesélt az elkészített finomságairól az SZTE Mérnöki Karának újdonsült mérnöke.
– Ha összegezni szeretném, valójában magamat motiválom, ragaszkodom ahhoz, hogy márpedig tudok jobbat és jobban is enni, ami másoknak is segítség lehet. Ezt látva a többiek motiválónak tartják ezt a kitartást és bízom benne, hogy mások is megpróbálkoznak az egészségesebb desszertek alkotásával – mesélt saját motivációjáról Szabad Alex – Lényegében sok embernek köszönhetem, hogy idáig eljutottam és örülök, hogy ilyen motiváló barátaim vannak és a családom is támogat!
SZTEinfo – Újvári Gréta
Fotók: Szabad Alex